Iszonyú drága, nagyon nehéz, béna az automatája, dízel létére sokat fogyaszt, és még csak nem is különleges. Pedig erős, csöndes, akár elegánsnak is mondható, csak éppen egyáltalán nem Cadillac. A BLS kombit a Fiat dupla turbós dízelével próbáltuk kétezer kilométeren át, megjárva Prágát, Drezdát és Dunakeszit oda és vissza.
Kényelmes, de nem tudtam megszeretni – mondta a csajom Drezdából hazafelé, Brno magasságában, miután bő ezer kilométert töltött a jócskán felextrázott, így 11 millió forintos Cadillac BLS D Luxury Sport Wagon jobb első ülésén. Valószínűleg nem ilyen dicséretről álmodik, aki valóban kifizet 11 milliót egy bébi-Cadillacért. Pedig ő nincs tisztában azzal, hogy ez egy feltupírozott Opel Vectra vagy átfazonírozott Saab 9-3. De a lényeg, hogy igaza van: aki Cadillacet vesz, nem azt nézi, a lengőkarja olyan-e, mint egy Saabé, hanem hogy jó autó-e, és Cadillac-e.
Mert ennek nem az a legnagyobb baja, hogy nem igazán jó autó, hanem hogy nem Cadillac. Hiányzik belőle a felsőbbrendűség, az amerikaiság, a csicsa és extravagancia, amitől nem egy átlag alatti európai középkategóriás luxuskombi lenne, hanem valami különlegesség, aminek azért bocsátja meg az ember a hibáit, mert kap helyette valamit, amit más autó nem tud. A BLS-ben van egy szép, de tényleg nagyon szép óra középen, körülötte meg egy rakás akarás, hogy csináljunk egy átlagos európaira szabott átlagos luxusautót. Csakhogy ezt az európaiak sokkal jobban tudják.
A BLS már kívülről is csalódás. Szokványos, nagydarab kombi jó arányokkal, de igazi durranás, ötlet, a névtől elvárt brutalitás vagy kirívó elegancia nélkül. Van nagy króm hűtőmaszkja, szépen emelkedő övvonala, meg hátul hasábos, egyben piros LED-es lámpája, de hiányzik belőle a feltűnés. Nem nézik meg az utcán, nem kap irigy pillantásokat. Hiányzik a vágy, hogy kelljen – nincs miért megkívánni. És alacsony az első lökhárítója, hogy könnyű legyen felakadni vele a járdán, mint az eddigi egyetlen Népítélet szerzőjének már sikerült is.
Ez hiányzik a BLS-ből, de nagyon
The Clash: The brand new Cadillac
Drive!!!
Drive!!!
My baby rolled up in a brand new Cadillac
Yes she did!
My baby drove up in a brand new Cadillac
She said, "Hey, come here, Daddy!"
"I ain't never coming back!"
Baby, baby, won't you hear my plea? Yeah
C'mon, sugar, just come on back to me
She said, "Balls to you, Big Daddy."
Now!
Baby, baby, won't you hear my plea?
Oh a-c'mon, just hear my plea
She said, "Balls to you, Daddy."
She ain't coming back to me
All-right!
Baby, baby drove up in a Cadillac
I said, "Jesus Christ! Where'd you get that Cadillac?"
She said, "Balls to you, Daddy."
She ain't never coming back!
Yeah she ain’t never coming back
She ain’t a-never coming back
She ain’t a-never coming back
She ain’t never coming back
Amikor a szomszéd nyugdíjas tanárnő megkérdezte, milyen autóval jöttünk, és azt mondtuk, Cadillac, egyből rávágta, ilyennel hordják a stricik a kurvákat a Balatonnál. Hát, ilyennel nem valószínű. Először is kombi, ami nem jellemző, hacsak az ember nem akarja magával vinni egy teljes fétisparti komplett felszerelését, másodszor meg kicsi. Különösen hátul. Magam mögött (185 centi) épphogy elfér a térdem. Ennél sokan sokkal többet tudnak manapság. Elöl azért pont jó, az elektromos, mindenfelé állítható ülések még kényelmesek is.
Ráadásként van benne műszerfal is. Ami megint olyan semmilyen. Van középen egy szép, de nagyon szép óra, ami egyébként mindig siet, mert van alatta egy gomb, amit mindenki megnyom. Attól meg ugrik egyet a mutató. Öt ember öt perc, tíz ember tíz perc. Körülötte meg – mint minden autó. Használható, de nem szép, nem különleges. A műszerfalborítás nem kemény, nem puha. A körműszerek annyira semmilyenek, hogy már-már bénák. Ráadásul vannak zöld kontroll-lámpák, fehér világítás, piros mutatók. Minek ennyi szín?
