Félelmetes csapatás a rapszodikus februári havazásban egy hátul kaparós autóval, avagy van-e élet két tankolás között?
Lássuk be, hogy a BMW-t alapvetően mindenki szereti. Sokan titkolják, elfojtják az érzést, de a lelkük mélyén tudják, hogy szeretik. Na de hogy miért, azt már nem tudják. Sokan megmagyarázzák a dolgot, ideológiákat gyártanak, de érzik, hogy az igazi okot egyáltalán nem ismerik. Ahogy én sem tudtam, mi a jó ég lehet érdekes egy kívül kicsi, belül még kisebb kombiban, amibe bivalyerős motort szereltek, meg automata váltót. Aztán rájöttem: az a jó benne, hogy mindenhol sok egy picit.
A 3-as sorozatnak valójában az 1-es ad értelmet. Mert így elmondható, hogy nem is annyira kicsi, hiszen az egyes még kisebb, már ha egyáltalán. A külsejével még nem is lenne baj, valaki azt mondta, hogy Bangle végre nem rontott el valamit. Bár ezt a szedánra mondta, annak is az elejére.
A kombira is biztosan ezt mondta volna, hiszen a jellegzetesen majdnem női vonások a kombiban teljesen ugyanolyanok. Bár míg a szedánnál még úgy-ahogy egyensúlyban vannak a buzoid hatások a macsókkal, addig a kombinál teljesen átbillen a mérleg.
Nem az a baj, hogy cicás, hanem hogy nem tudni, cicás akart-e lenni, vagy csak ilyenre sikerült. Az eleje nagyjából rendben van, ez nem vitás, bár ahogy a vesék teteje felcsúszik a motorháztetőre, azt juttatja eszembe, mikor a rúzs kicsit megszalad, és jut belőle a száj fölé is. Az oldalnézet sem lenne gáz, pedig a hátsó kerék mögött egymás felé forduló padló és tetővonal kicsit merész. Na de a hátulja! A lámpák leginkább egy összehúzott szemű japán rajzfilmfigurára hasonlítanak, akiről nem tudni, hogy kínlódik, vagy épp haragszik.
Kicsit sok lett a bátorságpróbából. Nem kellett volna ennyit új ötletet egy autóba zsúfolni. A rúzs elég lett volna, a szűkülő far mehetne az ötös kombira, Yu-Gi-Oh! a haverjaival meg vagy az egyesre, vagy ha az AC Nielsen azt mondja, akkor a hetesre.
Amennyire sokat lehetne beszélni a külsőről, és amennyire megosztja a BMW-fanokat - bár mindenki szereti a BMW-t, ugye -, annyira letisztult a belső dizájn. Igen, a letisztult a megfelelő szó, ami autós berkekben egyszerűen az unalmas szinonimája. Tulajdonképpen nagyon ergonómikus.
A műszerfal közepén egyenesen végigvonuló ezüst betét és a fölötte elhelyezkedő semmi valójában a térérzetet növeli, mint a tükörfal a lakótelepi fürdőszobában. A semmi fontos, mert i-Drive híján nincs egérmozi, ami elvonná a figyelmet a vezetéstől. Ha lenne nagy, ezüst, tekerő- és egyben nyomógomb a jobb kezünk alatt, miközben könyöklünk, nem lenne semmi felül.
A konkrét műszerekkel, amik mutatnak valamit, nincs semmi gond. Németesen precízen illeszkednek az ingerszegény környezetbe, amit - lássuk be - a potenciális vásárlók el is várnak. Bár a pillanatnyi fogyasztást mutató kis egység libegése a 10 és a 20 között - inkább 20 - némileg zavaró, de erre visszatérünk később. Szóval azontúl, hogy nem tudom elképzelni, ahogy egy ilyen beltér az érzelmességével hódítja meg a szívem, az autóknál fontos szempontokról - üléspozíció, kormány- és váltóállás, kiláthatóság - csakis maximális elégedettségről számolhatok be.
A további kényelmi extrák, mint a nyomógombos indítás, és leállítás, a kilincsre történő ujjráhelyezéses ajtózárás és a hatalmas nyitható tetőablak - belső kárpittal együtt -, a külső tükör behajtása, no meg az automata váltó és a roppant jól szóló gyári hifi annyira barátságossá teszik a ridegséget, hogy fel sem tűnik: a hátsó ülésre nem lehet beülni. Se fejtér, se lábtér, csak biztonsági övek és könyöklő. Kicsit sok a jóból elöl, hátulra már nem maradt, csak fűtésrostély meg szivargyújtó. Hasonlóképpen a csomagtér is olyan kényszeresen mondható nagynak. Valójában nem nagy, csak 485 literes, de hát ez kombi, így mégis azt kell rá mondani, mert a tetőig pakolható.
