TIL-CSÁK-BE!

Kapuzárás előtti pánikom a Nissan 350Z próbálgatásakor jelentkezett először. Sportautó, szép, megy, tulajdonképpen semmi lényegi kritikát nem tudnék vele szemben megfogalmazni, és mégis - nem mozdít meg bennem a világon semmit. Talán túl nagy. Vagy megöreredtem, kinőttem a sportautózást, mint hatéves koromban a diszkót.

Beültem a 6-osba, szépen kigurultam a parkolóhelyről, de akkor már folyamatosan a Beavis and Butt-headből közismert debil öhö-öhö-höhö röhögést hallattam, az állapot simán kitartott tíz percig, a próbakör végéig; sose hittem volna, hogy így reagálok, amikor végre megtalálom az örök fiatalság elixírjét.

Nem is nagyon akartam többet jönni-menni vele, ennyi épp elég volt, nagyon is jólesett. Csak a repülőn kezdtem gondolkozni Sevilla felé, hogy oké, nekem jutott az M6 bemutató, de mit akar még a BMW? Még megölik ezt a tökéletes, már szinte túl jó granturismót, különben is, a 21-re lapot húzni kifejezés nem is létezik. Mi baj volt a 645-ös futóművével? Vagy a 300 lovával? Esetleg a V8-as hangjával? Vagy az árával?

Német autó mint olyan, nem létezik, még akkor sem, ha a prémium kategória konkurenseit nézzük. Például a Mercedes CL-t, ami héttel kevesebb, 500 LE, ellenben 800 Nm, és mindenféle startautomatikás hókuszpókusz nélkül, enyhe emelkedőn teljesítette a gyári gyorsulási adatot. Ha kéne ilyesfajta autó (történetesen soha, de tegyük fel, hogy mégis), hatszázszor inkább az M6 507 lova, mint a CL 800 newtonmétere. A lényeg a filozófia: kevesebb katalógusteljesítménnyel állítani elő versenyautósabb érzetű luxust. A Mercedes V12-es biturbójához képest az M6 valósággal nyomatékszegény, de egy járművet attól érzünk sportosnak, ha lehet pörgetni, és ki lehet taposni a belét. Annak, hogy az M6 két tizeddel hamarabb gyorsul százra, az érzet szempontjából semmi jelentősége, akkor is ez kéne, ha rosszabbul gyorsulna.

Az M6 természetesen jóval több, mint egy 6-os kupé az M5 motorjával. Ami kívülről látszik, az sem kevés. Elöl a szpoilerben kétoldalt szép nagy levegőbeömlők: ez a V10-es közel kétszer annyi levegőt igényel a hűtéshez és a benzin elégetéséhez. Kevésbé feltűnő, hogy a tetőt karbonra cserélték, amivel látszólag nem nyertek sokat. 4,5 kiló a különbözet, ennyit még a piacról is könnyedén hazavisz az ember, de ha az a 4,5 kiló az autó legmagasabb pontján van, kanyarban már nagyon nem mindegy. Ezért nem lehet igazán jó sportautót faragni kupé-kabrióból: a nyitható merev tető is nehéz, meg a működtető szerkezet is magasan van, szemben például az M6 súlypontjával, ami meg példásan alacsonyan.

A hátsó köténylemezbe került egy diffúzor, ami persze csak igen távoli unokatestvére a Ferrarik alatt végighúzódó metróalagútnak, de nagy sebességnél már érezhetően szívja lefelé az autó hátulját. Amit így el sem kellett csúfítani egy plusz szárnnyal.

Kedvenc M6-dizájnfejlesztésem, és egyben következő Év felnije-versenyünk nagy esélyese az új keréktárcsa garnitúra. Már csak ezért érdemes volt megcsinálni az M6-ost, ettől elállt a szavam, és nem csak nekem. Kevés példát láttam eddig a gótikus építészet beszivárgására az autódizájnba, de türelmetlenül várom a többit; nem is annyira a csúcsívek, de a gótikus architektúra alapfilozófiája, a fényből és levegőből építkezés került át a felniiparba. Ennyire szellős, ízléses, ugyanakkor dinamikus és vad kereket én még nem láttam. És ami szép, többnyire jó is, mert ezek 1,8 kilóval könnyebbek a 19 colos konkurenseknél.

A beltér tökéletes, de nem igazán tetszik. Nekem kicsit rideg és technokrata, de nyilván kifejezetten BMW-sekre fejlesztették, én meg nem vagyok az. Nagyon szépek a bőrök, a bőrök színe rafinált harmóniában van a külső fényezéssel, jó a hátsó kétüléses alternatív szülőszoba, csak az I-Drive-ot gyűlölöm rendületlenül, pedig maga a csillogó korong, meg a mindent egy helyen-filozófia tetszene. De soha nem találok valamit, és néha idegesít, hogy lassan jön be egy-egy menüpont, mintha kinyitnám otthon a szekrényt, de két másodpercbe tellne, míg megjelennek benne a ruhák.

Az I-Drive hülyeség, és a világ fejlődése szempontjából lényegtelen, Chris Bangle találta-e ki, vagy csak véletlenül esik egybe a kis krómkorong és a sztárdizájner BMW-s országlása. Az I-Drive szörnyűségét mi sem jelzi jobban, hogy három év alatt sem tudtam megszokni, minden egyes alkalommal rövid idő alatt felidegesít, és eddig egyetlen emberrel találkoztam, aki dicsérte, de őt - mivel történetesen píáros a BMW-nél - , inkább negligálom. Az I-Drive még akkor is balul sikerült projekt volna, ha maga Mózes hozta volna le a hegyről az első működő prototípust.