Szandokán Hondája

Abból is a négyajtós limuzin, ami akár számottevő népszerűségnek is örvendhetne Magyarországon, ha nem lenne jobbkormányos. A fűtés teljes hiánya bizonyosan nem rettentené el a nagyon takarékos honfitársainkat, ha jó árral párosulna, de sajnos nem párosul. Egy ilyen - 1993-as, 175ezret futott - járműért itt nagyjából 1,1 millió forintnak megfelelő összeget kérnek, amiért uniós berkekben lehet venni mondjuk 2-3 évvel fiatalabb, fele ennyit futott Mondeót, vagy hasonló batárt. Az ordenáré árakról viszont nem az autó, hanem a közterhek helyi rendje tehet, ne is firtassuk.

Ez a Civic a japánok lámpanövelő korszakából származik, ennek megfelelően az első fényszórók mindenféle márka-identitást nélkülözve magasra futnak a motorháztetőn. Elszánt kutató biztos találna valami dizájncsemegét az autón, én viszont akkor szoktam nézegetni, ha nem tudok elaludni.

A négyajtós kivitel csomagtartót sejtetne, de az alapban járó 185/65R14-es pótkerék (ez is alufelni!) is olyan széles, hogy megemeli az eltakarására hivatott pozdorjalapot, elrabolva bő 5 értékes centit a belmagasságból. A néhai farostlemez már csak pozdorja, cipősdoboznál kisebb tárgyakat jó eséllyel valahonnét a mélyből tudunk csak elővakarni utunk végén. A fedél ordenáré lengőpántokon lóg, formátlan karok nyomják laposra a betárolt kevéske holmit is.

Kicsit előbbre csúszva a térben a hátsó ülésekre láthatunk. A hátsó ajtók talán ha 70 fokot nyílnak, nem egyszerű a bejutás. A gyerekülésben vigyorgó egyéves lányom vígan rugdalja a vezetőülés hátát, vagyis sudár testalkatúaknak a hátsó ülés ellenjavallt. Tulajdonképpen az első is, én (190cm) a koppanásig hátra tolt első ülésen is csak gubbasztok, az "ül" ige a köznyelvben más testhelyzetet jelöl. Van viszont első könyöktámasz (dobozos), ami kegyelemért könyörög, ha ránehézkedem, de a listán ki lehet pipálni, megvan. Akárcsak a magasságában állítható kormány, ami sehol nem kényelmes, de felhúzva legalább valahogy ki tudok mászni mögüle.

A műszerfal japánosan unalmas, van sebességmérő, fordulatszámmérő, benzinszintjelző, ami gyújtás nélkül is mutatja a viccesen kicsi (nagyon kicentizve egyszer tankoltam 38 litert) tank tartalmát. És van egy hőmérő, ami valószerűtlenül hamar, egy kilométeren belül mászik fel üzemi hőmérsékletre, de dugóban araszolva, vagy szerpentinen taposva mindig odacövekel a helyére.

A pedálrend európai (gáz jobbra), a legelső sarkon bekapcsolt ablaktörlő viszont rávezetett, hogy az irányjelző az otthonival ellentétesen került a bajuszkapcsolóra. A váltó megint csak európai kiosztás, vagyis az egyes balra fent van, ami miatt a B1 utasülésen ücsörgő feleségem is segíthet a gépészkedésben.

A VTI jelölésnek semmi köze az otthoni Type-R és hasonló kamikaze-vasakhoz, ezen a piacon csak a VTEC vezérlésre utal. Az egyhatos, egy vezérműtengelyes szerkezet távol áll egy Alfa nyers őszinteségétől, de jó a gázreakciója és viszonylag jól érzi magát 4000 rpm felett is.

Nagy durranás feljebb sincs, a VTEC-váltás ebben a darabban vagy nem működik, vagy a kollégák estek valami placebo-hatás áldozatául, amikor "vtec-váltás után húdemegy"-eket írtak. Viszont fogyasztani azt tud. Az eddig megtett tízezer kilométer nagy átlaga 9 liter feletti, ami a 20 kilométeres autópályamenetek és ugyanekkora távú városi etapok fényében nem a "takarékos" szót juttatja eszembe.

Felszereltsége a kor színvonalán kimondottan jó volt, ma már csak átlagos a az ABS, a 4 villanyablak és a motoros tükör. Ki ne felejtsem a manuális klímát, ami próbál hideget fújni, de hővédő üvegezés hiányában az a kellemetlen helyzet áll elő, hogy az ember ujjai elkékülnek a kormányon, az alkarján meg lángra kap a szőrzet, annyira égeti a nap. Semmiképp nem kellemes, és talán az így gerjesztett napsütés okolható a kárpitozás állapotáért is. Vagy a japán technokol. Mert az autón az összes ajtó- és tetőkárpit textilburkolata lobog, mint a győzelmi zászló.

A futómű jó, sima úton meglepően sokáig semleges, ha nagyon sok vagyunk, picit tolja az orrát, gázelvételre jóindulatúan visszatalál a keresett ívre. Kanyarban zökkenőn áthajtva viszont úgy recseg-ropog az egész kasztni, mintha minden erejét a hegesztőrobotok munkájának lerombolására akarná fordítani. Jót kanyarodni nem csak emiatt nehéz, a két vége között majdnem négyt forduló kormány inkább egy Ikarusba volna való, mint sportosnak hirdetett személyautóba. Az egyáltalán nem merev karosszéria, a nyúlós fékek, a pontatlan kormányzás együttese pedig egyáltalán nem hozza azt az összképet, amit a márka nevével párosítani szokás.

Szeretném ha a nagyközönség nem könyvelné el a Honda Civic-et általánosítva rossz autónak, mint ahogy azt a cikk sugallja. A cikkben úgy gondolom nincs megfelelően hangsúlyozva a tesztelt autó állapota a róla írtakhoz mérten.

Egy széthajtott, elhanyagolt gépről kevés jót lehet írni és ez így van rendjén. De a Civic megfelelő állapotban Magyarországon nagyon jó vétel. Saját magam is egy ilyen (vagy nagyon hasonló) típussal rendelkezem, ezért személyes tapasztalatomat szeretném megosztani a kedves olvasóval.

Honda Civic 1.5i LS 1996 4D 6.gen

Az én Honda Civic-em 1996-os évjárat, japánban gyártott és európai piacra szánt 4 ajtós változat. Helyileg hivatalosan a 6. generációhoz tartozik. Egy éve van nálam, mentem vele több mint 21.000 km-t és most van benne 115.000 km óra szerint. A fogyasztása eddig legtöbb 8.2 liter volt, de országúton 5.5, városban 6.5-7 literből eljárok vele. Gyakran átlépem a 45 literes tankkal a 700 kilométert. A motor 1493 ccm, 114 LE és szintén VTEC, azaz változó szelepvezérlésű... VTEC váltást valóban nem nagyon érezni gyorsításkor, csak azt, hogy egyre jobban húz. Végülis ez nem a sport változata a Civicnek, viszont nem rossz egy 10 éves konstrukciótól, 1.5 literes motortól 115 lóerőt kihozva belőle. A nyomatéka lehet nem nagy (138 Nm), de elég és 10,5 másodperc alatt 100-ra érhetünk vele. Vezetni nagyon jó, az úttartás szuper, a kormányzás közvetlen és pontos, részben köszönhetően a feszes futóműveknek, amelyek nem kifejezetten kedvelik a magyar útviszonyokat. Hely átlagosan van benne, de egyáltalán nem kevés. Magam mögött (178 cm) hézagosan (bőven) elférek. 190 cm magas kollégám egy Audi A4-eshez képest dícsérte az autóm helykínálatát :). / Aki nagyobb darab ember, az vegyen Accordot :) /

Fenntartása olcsó, keveset eszik, az olcsóbb biztosítási kategóriában van, bár az alkatrész nem olcsó bele, de nem is nagyon kell cserélni semmit - ha mégis kis utánajárással kapható megfelelő minőségű utángyártott is. Ami még nagyon fontos, hogy ha rendszeresen szervizelve van, akkor roppant megbízható és időt álló.

A műanyagok ma már valóban apróbb/percegő hangot adnak zötyögős utakon, de minden elektronika és mechanika tőkéletesen működik. A klíma fóliázás előtt is rendes hideget fújt, persze fóliával még hatékonyabb. A belső "design" gyér és idétlen, de a célnak megfelel és nagyjából minden kézreáll. A kipufogórendszer kezd most rozsdásodni, de más problémám nem volt még vele.

Hansúlyoznám, hogy a véleményem a 5-8 évvel ezelőtti viszonylatokhoz képest értendő! Egy ilyen idős autó ebben a kategóriában véleményem szerint kiváló választás.

H.Zsolt alias tigger

Kedves Totalcar, Mérnökur!

A Honda Civic-röl írt cikkük szerintem nagyon elüt az általános valóságtól, ezt a szavazás eredménye is alátámasztja. Ilyen jellegü tesztnél nagyon fontos lenne feltüntetni az autó pontos életútját, hiszen látszólag nem egy hétköznapi esetröl van szó. Én is egy Civic-et nyúzok, engedjétek meg, hogy ismertessem a tapasztalataimat.

Honda Civic 1.5i 1992

A Hondám 92-es évjáratú, Japánban gyártott, amerikai piacra szánt, 4 ajtós típus. Hét hónapja van nálam, ezalatt 29300 km-t mentem vele, az autó összesen kb. 243000 km-t futott. A motor 1.5 literes benzin motor, 105 lóerovel. Eddigi átlagfogyasztása 6.1 liter (autópályán, tartós 140-es tempónál 7.2 liter). Egy 35 literes tankolással általában kb. 600 km-t megyek.

A vezetési élmény szerintem kiváló, az autó stabil, könnyen kormányozható és 4-5000-es fordulaton nagyon húz, igen kényelmes elozni, dombot mászni vele. Bár a nagyon rossz minoségu utakat valóban nem szereti, a megengedett sebesség mellett az úttartás jó marad. Az autó a legnagyobb hidegekben is másodperc alatt indul, és a cikkben említett romhalmazzal szemben van futés is. (Klíma nincs, de 150e forintért beszerelnék, mivel a helye megvan. Nekem egészségügyi okokból nem kell klíma.) A hellyel nekem sosem volt gondom, a fél szobám belefér az autóba. Én 187 centi magas vagyok, és egyáltalán nem súrolja a hajam a plafont. 4 emberrel az autó kényelmes, az 5 személy valóban túlzás.

Sok az apró figyelmesség, ami ma már természetes, de 12 éve kevésbé volt az, pl. belülrol nyitható a csomagtartó és a benzintartály-ajtó (a nyítókarokat kulccsal le lehet zárni), van pohártartó, könyöktámasz (ami egyben doboz is), világítás a kesztyutartóban és a csomagtartóban, hátsó biztonsági övek, a hátsó ülések lehajthatóak. Bár a muszerfal valóban nem egy matyó hímzés, minden nagyon kézreáll. A háttérfény fehér, erossége szabályozható. A Japán autókban szokásos óra sem maradt ki, ami sokaknak nem tetszik, de én hasznosnak tartom.

Az elektronika hibátlanul muködik, beleértve az elektromos vezérlésu szelloztetést és a hátsó ablakfutést is (ami egyébként nagyon hatékony). Ami akkor extrának számított: elektromos ablakok elöl, hátul (vezetooldali ajtóról is vezérelheto mind), elektromos tükrök, szervó kormány, vezetooldali légzsák, tempomat.

Az autót rendszeresen szervizeltetem, ami általában kimerül az olaj, olajszuro, légszuro cserében. Kopó alkatrész a magyar útviszonyok mellett a gömbcsukló, ezt 1 alkalommal kellett cserélnem, 8500 Ft-ért. A biztosítása negyedévente kb. ugyanennyi, az olajcsere tizenötezrenként dettó.

Nos, ez ugye már nem is hangzik olyan szörnyen, 930e forintért új téligumikkal együtt.. Egyébként elozoleg egy 1 éves Peugeot 306-osom volt. Nem cserélném vissza soha!

A levelem megjelenhet a cikk alatt, ha gondoljátok. Talán kicsit segítene a valóság jobb megítélésében.

Üdv
István