Négy ajtóval is nagyszerű. Az 1,8 benzinmotor alapjárattól erős, ehhez képest kifejezetten takarékos. A futóműve finom, rázós úton siklik, rázós helyzetben keményen tart. Belülről csendes, kényelmes és szép, pont olyan, mint 1994-ben, amikor megvettem életem első (tízéves) japán autóját. De a legkevésbé sem látszik innovatívnak.
Belső levelezés a Honda Motor Co. értékesítési és termelési igazgatósága között (nem hiteles)
2006. tavasz
Értékesítés: Kollégák, valami gond van az európai piacon. Az
újságírók egyöntetű lelkendezése ellenére nem úgy viszik az
ötajtóst, mint szeretnénk.
Termelés: Jó, jó, de mit tegyünk?
Értékesítés: Hogy álltok a négyajtóssal? A 35 év felettiek
egyszerűen elmaradtak a szalonokból és a nyitott napokról. Ezzel
szemben tizenéves kamaszok érdeklődnek e-mailben, mikor lesz
virtuális vezetés Civic-szimulátorban, van-e letölthető változat
playstationre?
Termelés: A négyajtós kész, kicsit lebutítottuk a külsejét az
amerikai igényekre, de nem azt mondta az európai marketingvezető,
hogy látni sem akarja?
Értékesítés: Teljesen mindegy, mint mondott az az eszelős,
nekünk a fejünket veszik, ha nem történik sürgősen valami!
Termelés: Végül is van gyártási kapacitás, és nem is lehet
rossz, ha ott az év autójának
választották . És olcsóbban tudjátok adni, mint az ötajtóst.
Értékesítés: Egy percet sem veszíthetünk, azonnal indítsátok
az első szállítmányt!
Termelés: Nem baj, hogy csak egynyolcas van?
Értékesítés: Egyetlen szám érdekel: négy ajtaja legyen.
Nem lehetetlen, hogy késő az intézkedés. Mint minden tesztautót, ezt is bemutattam a főállásom telephelyén dolgozó munkatársaimnak. Mint a futballhoz, az autókhoz is mindenki ért, véleményüket szókimondó stílusban szokták tudomásomra hozni. Legnagyobb döbbenetemre a várt lelkendezést disszonáns jelzők helyettesítették. Kicsi a csomagtartó, hátul nincs elég fejtér, csiricsáré a műszerfal, alig pörög fel a motor, csúnya az eleje stb. stb.
Nekem drága a népszerűség, nem vitatkoztam velük. Inkább megállapítottam, hogy a csomagteret a patkószegek kiveszésével feleslegesen foglalja teljes pótkerék. Siralmasan elavult, hogy a központi zár tudomást sem vesz a csomagtartó létezéséről. Kulccsal vagy a nyolcvanas években pazar, ma komolytalan, a benzintöltő nyílásával közös mechanikus karral nyitható. A 180 centire nőtt kollégáról megállapítottam, hogy tényleg éppen csak befér, haja súrolja a hátsó üveget. A lábát viszont nyugodtan rakhatja keresztbe.
A digitális kilométerórát mindenki gyűlölte, pedig jól olvasható. Hát nem azt hánytorgatták fel neki, hogy miért ilyen nagyok a számjegyek? Meg hogy kétszer kell fókuszálnia a szemünknek, ha a sebességen kívül a motor fordulatára is kíváncsiak vagyunk? Pedig olyan jó látni, hogy a középkonzol az autó szerves része, nem utólag, kényszerből odaillesztett valami. Konzervatív gyártóknál gyakoriak az új divat szerint készült fémszínű rádió- és klímakonzolok, amikről süt, hogy a dizájner megkerülésével, utólag csempészték be, de a műfa díszcsíkot nem merték kidobni. Itt meg benne van, rögtön MP3-at tud a hatcédés fejegység. Hogy közben nem írja ki, milyen rádiócsatornát hallgatunk, és persze nincs benne RDS? Istenem, az Újvilágban biztos nem követelmény.
Állítom, hogy a negatív megjegyzések nem is neki, hanem ötajtós testvérének szólnak. Igazából semmi különleges nincs benne, erre azt mondani, hogy túlságosan modern? Ha már mindenáron bántó szavakkal akarnám illetni, pont az lenne a kifogásom, hogy túlságosan hasonlít pár éves önmagára vagy a 2004-es Mitsubishi Lancerre. De nem akarom, a Lancer (nem ez, hanem az amerikai) tetszik is, és a négyajtós új Civic is kedves, bumfordi szedán, a mértéktartóan maradi, furcsaságoktól irtózó középréteg ízléséhez puhítva.
