Korábban egyetlen tesztautót sem törtem össze az első úton hazafelé. Erre gondoltam, miközben a Civic vadul siklott a járdasziget közepéből gonoszul meredő virágágyás felé. Nyolcvannal mehettem, az ágyás egyenesen előttem volt. A kormány pedig el volt tekerve jobbra. De hiába.
Nagyon tartok tőle, hogy idejekorán el kell határolódnom magamtól. Az új Type-R ugyanis egészen más képet mutat egy normális embernek, mint egy sportautóbuzi elmebetegnek. Figyelem: ezeket a sorokat egy elmebeteg írja. És az új CTR (Civic Type-R) nem nekik szól.
Ezerszer elmondtuk már, hogy Japán legszebb ajándéka a világ autógyártásának a megszállott őrültség vezérfilozófiává emelése. Európában a mániákusság a szupersportautók birodalmában kezdődik és végződik. Az európai őrülteknek ráadásul nevük van: Ferruccio Lamborghini, Enzo Ferrari, Gordon Murray, Colin Chapman, Bernd Pischetsrieder.
Az Aston-Martin, a Rolls-Royce és az AMG (mind személynevek vagy monogram) még a motort összerakó mesterember nevét is ráírja az autóra. A japánok máshogy őrültek, itt a megszállottság nem egyedi furcsaság, hanem kollektív tudatállapot. Ezért van az, hogy az európai sportautót egyének készítik kiválasztott keveseknek. A japánt pedig névtelen dolgozók névtelen vevőknek.
Ezért van az is, hogy egyedül Japánban készült relatíve nagy mennyiségben, hosszú éveken át olyan elérhető áru autó, ami vállaltan az elmebetegek szívéhez szólt. Ez volt a Honda Type-R sorozata, és ez az, aminek most vége. A Type-R-ben az R a Racing rövidítése, és azt jelzi, hogy ezeket az autókat arra szánták, hogy versenypályákon (is) használják őket. Olyan vevőknek készültek, akiknek a motorzaj öröm, akiknek az autózás sosem közlekedés, akiket az, ami mást fáraszt vagy megijeszt, inspirál és éltet. Ilyen emberből kevés van. Kevés embernek autót gyártani pedig drága.
A JDM-mítosz
Pár éve került be az autóbuzéria fogalomtárába a JDM (dzséjdíem, azaz Japanese Domestic Market, japán belpiac) rövidítés. Magyar betűszóként Jó De Messze van-nak fordítandó. A JDM autók olyan modellek, amiket kizárólag a japán piacra gyártottak, nem forgalmaztak külföldön. Rengeteg ilyen van, és a legtöbbjéről sose hallottunk. A helyzet ugyanis az, hogy a japánok súlyos presztízskérdést csinálnak a sportautógyártásból, de nem akarják, hogy rámenjen a gatyájuk. Márpedig a különleges technika drága. Ezért otthon, ahol egymással harcolnak, elképesztő dolgokat művelnek.
Volt 180 lovas, 1,6-os Mitsubishi Colt. 280 lóerős, versenyfutóműves Pajero Evolution, twinturbós, összkerekes Legnum VR-4 kombi. 280 lovas, összkerékhajtású és -kormányzású Nissan Stagea kombi, részben karbonkasztnis, 500 lovas Skyline GTR Z-Tune, elképesztő Subaruk, Toyoták és persze Hondák.
Mindezekben az a közös, hogy Európába sose jöttek. Nem is csoda: a belpiacos Civic Type-R szintén Angliában készül, ahol a többi. Innen hajóval megy Japánba, ahol további hegesztésekkel megerősítik a karosszériát. Különleges, bő 20 lóerővel erősebb motort, mechanikus sperrdiffit és még keményebb futóművet kap, ráadásul rendes független felfüggesztéssel hátul, ami a szedánhoz jár. Aztán megtartják maguknak.
A Honda az NSX-szel kezdte a Type-R szériát. Azóta volt Civicből, Accordból és Integrából. Mind kultuszautók lettek. A mostani CTR-rel viszont nyíltan csavartak egyet a koncepción, már a sajtóanyag azt emlegeti, hogy mennyivel civilizáltabb és használhatóbb lett a mániákus elődöknél. Ez minden potenciális sportos családiautó-vevőnek jó hír. De aggasztó minden Type-R rajogónak.
Az biztos, hogy csodálatosan néz ki. A háromajtós karosszéria alatt eleve szélesebb hátsó futómű van, a Type-R ráadásul egy jó centivel alacsonyabban is ül. A plexibura helyett rendes hűtőrácsot kapott, kicsit szögletesebb és mélyebb kötényeket, egy tömpe kis spoilert, és kész is. A kivagyi tanksapka, a két háromszögletű kipufogó és a szamurájkard ívű első lámpák semmit se változtak, csak most állt össze minden. A teszthét alatt kiderült, hogy a látóideg másodlagos funkciója milyen fontos: ez akadályozza meg, hogy a bámulattól guvadó szemek elhagyják üregüket, és a földre hulljanak. A CTR-t úgy megnézték az utcán, ahogy családi autót eddig sose. Ilyen minimális változtatásokkal ekkora hatást elérni csodálatosan transzcendens művészet.
A belseje ugyanilyen lenyűgöző. Annyit űrhajózta már mindenki, hogy mostanra kínosabb közhely, mint Ferrari-motorhangra a szimfónia, de kétségtelen, hogy a teraszos, 3D-s vezérlőpult sose nézett ki ennyire jól, mint Type-R vörösben. A Recaro sportüléseknél jobbakban még sose ültem, a fém váltógomb meg a pedálok kötelező tuningelemek, a kormány eddig is tökéletes volt, hátralátni pedig továbbra sem lehet. A belsőre ugyanaz igaz, ami a külsőre: a Civic a Type-R-ben forrta ki magát, ez akart lenni mindig, erről szólt az egész, most lett mindennek értelme, úgy jó, ahogy van.
Honda Civic Type-R a TV-ben
H.264 (640x360, 79,3 MB) | WMV (640x360, 79,2 MB) | DivX (320x180, 24,5 MB)
