Nemrég volt nálunk egy új Fabia, ez adta az ötletet: érdemes lenne már készíteni egy használttesztet a régiről. Még válogathattam is az autók között. Próbáltam elnyomni a háromhengeresek iránti viszolygásomat, mert az eszem azt súgta, hogy sok érv szól mellettük. Végül mégis egy 100 lovas 1,4-est választottam.
Az Autocity csepeli telepén néztem szét Fabia-ügyben, 1 és 1,4 millió között volt ott minden, háromhengeres benzines és dízel, de nem bírtam erőt venni magamon, és egy viszonylag eldugottabban álló kombit pécéztem ki magamnak, céges múltat sejtető fehér színben, 2005-ből, klímával, 1,285 millióért. Azaz nagyjából annyiért, mint amennyibe egy ötajtós, 1,4-es dízel került - nem biztos, hogy rossz ajánlat.
Lehet, hogy magam ellen fordítom a Skoda Orrmotor Fanclubot, de az ember általában azért ír használttesztet, hogy segítsen az olvasóknak kifogni egy jobb darabot. És bizony a Fabiákból túltengenek a kismotoros, minimalista verziók. Ezeket adták akcióban, hosszú futamidőre, mert jól nézett ki az áruk a hirdetésekben.
Emlékszem, amikor az első Fabiák megérkeztek az 1.4 MPI motorral (60 és 68 LE), azt mondtuk, hogy jó ez, csak nem megy jól, és nem kifejezetten takarékos városban. Aztán 2002 végén megjöttek az 1,2-esek 6 és 12 szeleppel, és kiderült, hogy az ősi 1,4-es valójában az utak királya, a belső sávok gladiátora. (A korábbi példányok között egyébként találni néha egyliteres, 50 lóerős Fabiákat is, ezekben az 1.4 MPI motorból visszafejlesztett, szintén OHV motor van.)
Ez persze nem azt jelenti, hogy bűn megvenni egy 1,2-es Fabiát, sokakat egyáltalán nem érdekel a kérdés, városba elég, országúton előzgetni nem szoktak, de ha egy kicsit ad magára az ember, legalább egy szervokormány legyen benne. A fekete lökhárítós Eco kiviteleken a kesztyűtartónak nincs fedele, de még a hátsó ablaktörlő is hiányzik, ami latyakban nagy hátrány − én ezeket nem javasolnám. Az ilyen apróságokat nem szokták feltüntetni a hirdetésekben, pedig az első generációs Fabia az élő példa arra, hogy ezek is lehetnek extrák. Viszont ilyen darabokat már 700-900 ezer között hirdetnek szép számban.
Ami a dízeleket illeti, a Fabia család valóban takarékos tagjai, a kisebbik, 1,4-es TDI háromhengeres is (2003-tól 75 LE, majd 2005-től 70 és 80 LE teljesítménnyel) kellemesen vezethető és vehemensen pörög fel, jellegzetes kertitraktor-hanggal körítve. Kevés 1.9 TDI akad a piacon, ezek a leggyorsabbak, a 100 lóerős sem rossz, a 130 lóerős RS meg pláne nem, de ilyet ritkán lehet kifogni, mert drága volt. Akad még néhány 64 lóerős 1.9 SDI (közvetlen befecskendezéses szívódízel), ha csak az erényeit szeretném felsorolni, elég rövid a lista: elképesztő módon nem fogyaszt. Dízelt alapos motorvizsgálat nélkül nem vesz az ember, ami ezekre is igaz.
Ebből a választékból a VW konszern 1.4 16V motorja gyakorlatilag a legnagyobb benzines (elvileg létezett kétliteres nyolcszelepes is, de ez igazi gyűjtői darab, olyan ritka), a 100 lóerő csábítóan hangzik,. Egyébként van 75 lóerős is, ez nemcsak szoftveresen gyengébb, ahogy az manapság szokás, hanem más a hengerfeje is, szűkebbek a szívócsatornái.
Először azonban kicsit helyre kell tennie magát annak, aki eljátszik a Fabia-vásárlás gondolatával. A Fabia-családon belül hatalmas eltérések voltak a legalapabb és a drágább változatok között. Így a tesztben szereplő bőrkormányos, bőrrel varrott kézifékkaros Elegance kivitelben kifejezetten jó a hangszigetelés, míg a fapadosok akusztikája olyan, mintha egy óriási tejesdobozban ülne az ember: erős a gördülési zaj, mintha még az üvegek is vékonyabbak lennének.
Azt is látni kell: a Fabia kisautó. Viszont legyen szó bármelyikről, azzal mindenki egyet ért, hogy az utasterét nagyon jól rendezték be, ha nem egy Passathoz mérjük. Akkoriban azonban ritka jónak számítottak az ülései, de még ma sem elégedetlenkedhet túlzottan az ember - állapítottam meg a Combiba beülve. Egyedül derékban nem tart. Viszonylag kemény, síkok a lapjai, még oldalirányban is fog egy kicsit. Aki ezt a stílust kedveli, az biztos nem fog panaszkodni, hogy olyan, mintha egy kupac gyümölcskocsonyában süllyedne el.
A második oldalon kiderül, hogy megy-e és megéri-e. Lapozzon.
Ráadásul a tesztpéldányban a vezetőülés magassága és a kormány távolsága is állítható volt − persze, ez is csak a jobbaknak járt. Ahhoz képest, hogy még ma is akad olyan kiskocsi, amelyikhez felárért sem lehet kérni a tengelyirányú állítást, nem rossz; látszik, hogy a Skoda akkoriban bizonyító ágon volt, amikor 2000-ben kijöttek a típussal. Szokatlanul hátra is tolhatók az első székek, ami jó hír a kifejezetten magas embereknek, bár ezzel megszűnik a hátsó lábtér. Amúgy átlagos elöl ülők esetében hátul gond nélkül elfér egy átlagos magasságú ember lába és feje, de a középső üléssel nem érdemes hosszú utakra kalkulálni, legalábbis felnőttek esetében, mert az utastér keskeny. A Fabiában egyébként a két szélső hátsó ülőhelyen Isofix-csatlakozó is van.
A csomagtartó szempontjából egyértelműen a kombi a legjobb. Az ötajtósé kisautó-méretű (260 l), de értelemszerűen jól pakolható, a szedáné nagyobb (438 l), de szűk nyílású, a kombi mindkettő előnyeit nyújtja. Alapesetben 460 literes, de 1200 liter fölé bővíthető. Igaz, ehhez fel kellett nyitni az ülőlapokat, meg kellett küzdeni a fejtámaszokkal is. A csomagtartó amúgy magas, hosszú és keskeny, de tetőig pakolva már nem hasáb formájú, az ívelt ötödik ajtó miatt.
Az autók külsején nem érdemes polemizálni, de a Fabia belseje egészen lehangoló így egyszínűben, bár léteztek bézs színnel kombináltak is. A maradék ihlete akkor megy el az embernek, ha ránéz a műszerfalra: lényegében vonalzóval rajzolták. Ellenben kisautó létére ma már felfoghatatlanul jó minőségű anyagokból építették meg, és ahogy elnéztem, a műanyag kormányokat leszámítva elég tartósak is. Igaz, az akkoriban a VW-nál egyeduralkodó, teljesen lezárható levegőrostélyok lamellái némely autóban összekócolódnak, de nincs ez másképp egy Passatnál sem. Ebben az Elegance kivitelben a bőrkormány és a váltógomb alig volt kifényesedve, az utastér nem zörgött, elhasználatlansága alapján reálisnak tűnt a 126 ezer kilométer. Bár az eldugottabb részeket nézve úgy tűnt, hogy az autó hihetetlenül koszos lehetett kívül-belül, mielőtt az autocitysek kipucolták.
Ezt leszámítva nagyon pöpec, könnyedén indul, a klímája jól hűt. A motor nem úgy élt az emlékeimben, mint egy nyomatékbajnok, legalábbis alul semmiképp: 4400-nál adja le a maximumot és egy gondolatnyi késéssel reagál a gázra. És valóban, a dízelek vezetési stílusa felejtős, gyorsításhoz kötelező visszagangolni, viszont a 100 lóerős motor tűri, hogy rettenetesen kihúzassa az ember, és így például egészen jó, 12 másodpercen belüli a százra gyorsítás ideje. A váltó könnyen jár és elég pontos, a kuplung kicsit magasan fog, függetlenül a tárcsa kopottságától, de nem kell nagyon combozni. ABS is volt a kipróbált példányban, sőt, még kipörgésgátló is, bár ennek sok dolga nincs, így nyáron.
Meglepett, hogy mennyire normálisan rugózott a Fabia, lehet, hogy már cserélték a lengéscsillapítóit, mert teljesen rendben voltak. A kocsi sajátossága, hogy kanyarodáskor kicsit billeg, ez hamar megszokható, amúgy normálisan kanyarodik, kis orrtolással. Ennek a példánynak egyetlen hibáját találtam: valamelyik első féktárcsa hullámos lehetett, de ez nem tartozik a tragikus hibák közé, viszonylag olcsón orvosolható.
Ami a karbantartást illeti, alapvetően 15 ezrenként van olajcsere, ezt QG2-vel jelzik a típuscímkén a szervizkönyvben, a QG1 jelű példányoknál rugalmas, az igénybevételtől függ az olajcsere időpontja − max. 30 ezer km − és ennek megfelelő, más VW minősítésű olaj szükséges. A motor sajna szíjas, ez 120 ezrenként okoz munkát. A Népítéleten túlnyomó többségben vannak a pozitív értékelések, bár az útjaink eszik a stabilizátor kutyacsontjait. Korai példányoknál viszonylag sok elektromos problémáról emlékeznek meg a tulajok, volt, hogy gariban komplett kábelkorbácsot kellett cserélni − ez nem történt meg minden autónál. Akadt egy-két hengerfejes motor és néha meghal egy-két gyújtótrafó. Nem hibátlan, de a többség mentes a komoly bajoktól, ha pedig akad pár apróság, remek aranybányát találtam Orrmotoroséknál azoknak , akik szeretnek bütykölni. Ami a fogyasztást illeti, az 1.4 16V nem tartozik a legtakarékosabbak közé, akinek ez a fő szempontja, az jobban jár a kisebbekkel: a száz lóerős motor városban 8-10 liter között fogyaszthat.
A belső fantáziátlansága ellenére nem tagadom, egy Fabia Combit gond nélkül el tudnék képzelni magamnak, bár komoly érzelmi kapcsolatra nem számíthatnék. Szenvtelen tárgy, amely a helyváltoztatás problémájára kínál jó megoldást annak ellenére, hogy kiskocsi. A kombinak ráadásul nincs sok alternatívája, talán még a Peugeot 206 SW, netán a harmadik világ nívóját kínáló Fiat Palio Weekend. Vevőként az is előny, hogy iszonyatosan telített a piac Fabiákkal, ezért aztán jó áron lehet hozzájutni − ez finom utalás arra, hogy eladni annál nehezebb.
