A Fabia formaterve ihletett időszakban született; az Octavia révén a Skoda már sikerrel tért vissza a civilizált autók klubjába, így már nem nehezedett a dizájnerre a Volkswagen-jellegű autó tervezésére irányuló igény.
Ha pedig a cseheket nem utasítják határozottan arra, hogy
valami
Passat-szerűt
tervezzenek, bármire képesek. A Fabia így karakteres, elegáns,
barátságos kisautó lett, érdekes, elég eredeti stílusban keverve a
nagyok eleganciáját a kicsik kedvességével. A leginkább bravúrosan
talán az orra sikerült, a krómozott hűtőrács és a szigorú,
határozott vonalú lámpák akár nevetségesen felvágós hatást is
kelthetnének, de nem. És a típusjelzés tipográfiája is mintha a
Fabia vonalaihoz illene a legjobban.
Ha valakit el akarnak meszelni a dizájnervizsgán, kombit
terveztetnek vele. Ebbe bárki belebukik, nem csak a vizsgán, de az
életben is. A művész lélekben már az elején feladja, de a tervet
azért leadja, így keletkeznek a ronda kombik. A Fabia viszont nem
lett ronda; bátor ecsetkezeléssel rajzoltak neki szép, lendületes
ellipszis-kontúrt, és a hátsó lámpákat sem rontották el. A
fekete/sötétkék szín elegánsan áll neki, de a kis kategóriás
autóknak szerintem nem kellene elegánsnak lenniük, úgyhogy én bármi
mást ajánlanék, mondjuk pirosat.
Kombiknál a futóműbe is bele kell nyúlni egy kicsit, hiszen a nagyobb raktérbe elvileg több súly kerül, amit megfelelően kell kezelni. És ha a gyakorlatban nem pakolunk bele semmit, akár jobb is lehet a kombi útfekvése, mint a ferde vagy lépcsős hátú változaté. Ennek a keményítésnek köszönhette radikális javulását a Peugeot 206 futóműve az SW-ben, de jót tett az átalakítás a Fabiának is.
Keményedett, határozottabb lett, bár az élményautós karakter
még nagyon messze van. A VW konszern vezetési szempontból is elég
határozottan pozicionálja a márkáit, ami a kis kategóriában elég
jól követhető. A
Polo-val csak az
vállaljon hirtelen irányváltoztatásokat és gyors szlalomot, aki
szeret félni; a
Polo rettenetesen
billeg. A
Cordobával nagy
élvezet minden irányváltoztatás, amikor érezzük, hogy a hátulja
nagy vehemenciával tolja vissza magát vízszintesbe. A Fabia
billegése épp elviselhető, semmi vész, csak a rendes (
Cordoba-féle)
egyenesbe állást követi egy leheletnyi maszatos ringatózás.
A VW konszern kisautó-padlólemezén elég népes pereputty lakik, erre épül a Fabián kívül a Volkswagen Polo és a Seat Ibiza/ Cordoba. Hogy csinálták, fogalmam sincs, de utána lehet nézni, a felsoroltak közül a Fabia tengelytávja egyetlen milliméterrel hosszabbra sikerült: a többieké 2460, az övé 2461 mm. Ha nem puszta elírás, a tengelytáv növelése jelenthet akár egyfajta törekvést is a hátsó utasok kényelembe helyezésére, erről azonban itt nincs szó. Hátul a serdülő II. játékosai még úgy-ahogy elférnek, az ificsapat inkább busszal utazik, mint még egyszer ez a nyomor.
A kombi raktere ellenben akkora, mint egy nagyobbacska
alsó-középkategóriásé. A 438 liter több mint százzal nagyobb, mint
a kategóriatárs
206 SW-é. És
ez a többlet nem csak abból származik, hogy a Fabiánál 26 plusz
centit raktak a karosszériához, míg a
206-ost csak
19-cel hosszították.
Nem csak nagy, jól használható is, alacsony rakodóperemmel, nagy sík felülettel plusz ügyesen kialakított oldalsó bemélyedésekkel. Alatta egy teljes értékű pótkerékkel, ami mellett elfér mindaz, amit háklis rendőr csak kérhet, plusz még egy-két apró holmi lazán.
Belül egyetlen jelzés utal arra, hogy a konszern úgy gondolja,
ez volna az olcsóbb típus: kihagyták a csillapítva
visszacsapódó kapaszkodót, ami az új
Polo egyik ékköve.
Tesztautónkból ráadásul tulajdonképpen három kapaszkodót
szőrén-szálán kihagytak, az az egyetlen utasoldali mutatja, ez nem
a VW AG édesgyermeke, a
Polo.
A minőségérzet titkát a németek hagyták a Skodára; a Fabia
is úgy sikerült, hogy belül akár
Golfnak is elmenne.
A műszerfal borítása végig puha, rücskös műanyag - ez éppenséggel
nem trükk, ez eddig minőség, nem csak érzet. Az ajtókárpit felső
része textil, pedig ebben a kategóriában gyakran az ajtók borítása
ugyanabban a fröccsöntőműhelyben készül, mint a műszerfalé. A
bűvészkedés nagyjából a kilométeróra szintje alatt kezdődik, itt
változik meg észrevétlenül a műanyag tónusa, de mivel egyszer a
tetején már elhitették velünk, hogy finom, pihe-puha, meg az ajtón
is diszkrét, de jól érezhető jelenléttel feszül a textil, már nem
is kapirgáljuk a többit - megkajáltuk.
Rodolfo
se csinálná különbül. <