Az istenért, csak ronda ne legyen! Ezért fohászkodtam egész úton. Mert mi a Forestert rondának szeretjük, de milyen klassz lenne, ha már mások is szeretnék, nem csak mi.
TCTV light: beszéd, kép: Nínó Karotta, utómunka: Iván "Robertó"
Róbert
Tavaly nyáron
elindultam úgynevezett modern, többcélú autót vásárolni
magamnak. Az élet ugyanis gonoszul pofánvágott a ténnyel, hogy
hiába költöttem 6 év tévézés és 7 év igazgatás minden keresetét
a vackaimra, a jelenlegi (6 tagú) állatkert egyetlen
lakója sem képes elvinni a legközelebbi tengerpartra.
Bezzeg ha lakást vettem volna Budán!
Szóval úgy döntöttem, eladom a vén Terranót és veszek egy olyan autót, ami korszerű, biztonságos, jó vezetni, és elmegy a világ végére. Alaposan végiggondoltam mindent, átnyálaztam a tesztjeinket, a bölcs Népítéletet, sőt megkérdeztem memóriával rendelkező kollégáimat, barátaimat, hogy miről lelkendeztem nekik az elmúlt évek során. Végül kiderült, hogy a Subaru Forester a világ legjobb autója.
A Winkler majdnem vett egyet, csak az első generációsba nem fért bele. Anyám egyszer kipróbált egyet, azóta is azért zokog. Igazából én is tisztán emlékszem arra a fél napra, amire valamilyen ordas hazugsággal ki tudtam csalni a tesztautó kulcsát a főszerkesztőtől (mert abba persze belefért az átkozott) – azaz a fél napra nem emlékszem, csak arra a jégvirágszerűen szövevényes és szépséges felismerésre, hogy a Forester a motorizáció csúcsa.
Lássuk miért. Először is rút. Vagyis mind rút, kivéve a második generáció első felét. Viszont keret nélküli ablakai vannak, ami mindenre mentség. Aztán boxermotorja van, ami annyit tesz, hogy a négy hengere páronként egymással szemben fekszik, mint egy széttárt szárnyú pillangó, és pont olyan magas is az egész. Alacsony motor = alacsony súlypont = gyors kanyar. Mögötte ott a váltó, az első kihajtás, a kardán és a difik. Felülről nézve egy Forester motorja és hajtása tökéletesen szimmetrikus, ami valószínűleg kevesebb érzékelhető előnnyel jár, mint amennyire szép mérnökileg, de kétségtelenül jól esett a csontvázát körbejárni a sajtótájékoztatón.
Szóval a Foresterrel lehet gyorsan kanyarodni. És közben kombi, azaz belefér a kövér vizslám, fogai közt az utoljára megharapott rokonnal. Emelt-erősített a futóműve, így haza tudok vele menni azokon az utcákon, amiknek a csúnya felfagyásait fekvőrendőrökkel gyógyították be a lakói. Legendásan megbízható. És bugyog, ha sportos kipufogódobot szerelnek rá. Mondom, tökéletes.
El is mentem megnézni egyet. Alig három éves volt, 5 millió körül, kevés kilométerrel. Ott álltam mellette a kereskedés udvarán, és lógattam az orrom. Mondogattam magamban, hogy „Impreza turbómotor! 9,7-es megbízhatóság a Népítéletben! Zseniális futómű!” És a nagyon kedves értékesítő tekintetén láttam, hogy az arcomra van írva: nem kell.
Azért elvittem egy próbaútra. És ott volt minden. A pazar
futómű, a tévémaciként gurgulázó motor, a terepjáróknál
ismeretlenül eleven kormány. És ott volt a
vigasztalan, kietlen belső, a sok kellemetlen műanyag, és Fenyő
fotográfus térde a vesémben. Mert a Forester tényleg nem
nagy.
Hazamentem, és még napokig próbáltam rábeszélni magam. Végül úgy
döntöttem, túl drága, különben sem veszek autót. Másnap beesett
a meghívó az új Forester sajtóbemutatójára.
Görögországba mentünk. Maga az esemény a legjapánabb japán autóbemutató: németekre bízott szervezés (mert értik a fura európaiakat, de tudnak rendet tartani), reptér menti hotel, vasbeton puritánságú sajtótájékoztató. Technikailag képzett japán urak egy asztal mögött egy nagy, hideg teremben elmondják, miben más az új autó, aztán koszt, kalap, kabát, másnap próbaút.
Összefoglalom: az új Forester nagyobb, kényelmesebb, kevesebbet fogyaszt. Dízellel még nem kapható, de mindjárt jön (persze az is boxer és turbó, és nagyon jó). A kétliteres sima benzinmotor hosszabb és szűkebb szívócsöveket kapott, hogy jobban húzzon alul. Körülbelül ennyi. Másnap jött rá az egyik kolléga, mi volt az egész esemény legfantasztikusabb része.
Az, hogy egy teljeskörű bemutatón senki, egyetlen egyszer sem ejtette ki a megbízhatóság szót. Nemhogy nem tettek nagy előrelépéseket a javítása terén, nem festettek új jelmondatokat az üzemi étkezde falára, meg sem pendítették. Mert megbízhatóság, az szimplán van. Mindig is volt, mindig is lesz, nem aktuálisabb, mint a Tejút vagy az Alpha Centauri. Vagy a Fiastyúk.
A gálavacsorán egy különösen barátságos gyári illetékessel beszélgettem. Megkérdeztem, hogy miért alkalmaznak olyan dizájnert, akinek poszt-apokaliptikus csendélet volt a jele az oviban. Tájkép napalm után. Türelmesen elmagyarázta, hogy a japán ember gyűlöl feltűnni. Kilátszani a tömegből. És a műszaki kiválóság mellett erre nincs is szükségük. Megkérdeztem, hová lett a keret nélküli ablak. Mondta, hogy olvasták a Winkler cikkét a dízel Legacyról, aki a susogó menetszélre panaszkodott, meg azt is mondta, dizájnban nagyobb szabadságot ad a keret. Azt nem mondta, hogy olcsóbb volna. De bevallotta, hogy neki is hiányzik.
