Az autók Adonisza

A benti miliő skizofrén állapotba hozza a szigorú szemlélőt. Az ülések szépek és kényelmesek, ízléses színekkel, tartósnak tűnő anyagokkal. A műszerfal, és főleg az ismeretlen okból favorizált fabetét (istentelen fólia, szerencsére aprólékos munkával maradéktalanul eltávolítható) méltatlan a gyönyörű autóhoz és a múlt galantos hagyományaihoz is. Különösen felháborít a silány anyagokból, félelmetes illesztési hézagokkal összetákolt amerikai változat.

A felszereltség sem egy márka - úgymond - csúcsmodelljéhez illik. Azon csodálkozom például, hogy egy egyébként csodaszép, homokmetál színű, belül galambszürke plüss autót hogy adhatnak ki ostoba manuális klímával? És miért nem természetes a könnyűfém felni? Jó, tudom, ez a tengerentúlon olcsó, középrétegnek szánt hétköznapi autó, de akkor is. Az európai változatokban könnyebben megtaláljuk ezeket, mégis azt mondom, látványosan sikeresebb lett volna a Mitsubishi egy nagyvonalúbb belsővel, hosszabb alapfelszereltségi listával.

A képanyagunk törzsét adó Galant kétliteres, 2000-es évjáratú, a próba időpontjában kifejezetten jó állapotú gépjármű. Hibákra utazó nepperként sem tudtam volna mást, csak elismerően hümmögni. Mivel váltója kézi, így életközösségünkben nem jöhetne szóba, egyébként pedig igen. Csakhogy ehhez kompromisszumokra késznek kellene lennem. Először is, miért ilyen rövid a váltó, vagyis miért kell száznál ötödikben 3000-et forognia a főtengelynek? Mert nem túl erős a motor, ehhez a mérethez-súlyhoz viszonyítva. Igaz, jó a hangszigetelés, a nagy utazósebességet mégis gátolja a piroshoz vészesen közelítő fordulatmérő.

Aztán ott a többlengőkaros, független hátsó felfüggesztés. Jól hangzik egy prospektusban, szépen tartja az autót kanyarokban, csak keresztirányú akadályokba ne ütközzünk. Akkor aztán rémesen csattan, miután elpattan az úttól a kerék. A fék ezen az autón jó volt, több példánynál találkoztam viszont lassításnál rázó kormánnyal. Remélem, azok voltak elhanyagoltak.

Ha egyszer rászánom magam a 8. generációs Galant megvásárlására, gyanítom, nehéz dolgom lesz. Kevés van belőle, szegény Mitsubishi amúgy is mostohagyerekként hányódott a hazai forgalmazók között, és nem is nagyon forszírozták a nagy darabszámú értékesítését. A kisebb változatok, így az 1,8 GDI, a kétliteresek (benzines-dízel) eleve kiesnek, én többet várok az autómtól. A 2,4-es sem késztet ájulásra, így aztán marad a Németországban még viszonylag könnyen fellelhető V6-os. Igazából ez kéne, de illyen meg nincs, csak a mesében.