462 lóerő sok mindenre elég, és annak ellenére, hogy a Claas Jaguar a szerényebb megjelenésű gépek közé tartozik, a legdurvább lélek lakik benne. A népnyelv silókombájnnak vagy szecskázónak hívja az ilyen gépeket, a szakemberek szava járása szerint a szenázs- és szilázskészítés a fő profiljuk.
A feladata leginkább a takarmányfélék betakarítása: mi épp a rozsszenázs-betakarítás idején jártunk ott. Ami a gépben zajlik, mindig ugyanaz: apró, pár centis (tipikusan 3,4-21 cm, a kések számától és a beállítástól függ) darabokra szeleteli a gép, legyen bármiről is szó, jól megpréseli és már fújja is a mellette haladó traktor pótkocsijára. Ez éppenséggel lehet kukorica, rozs vagy bármi más.
Hogy mi szükség erre a nagy felhajtásra? Ismét a bocikról van szó, akik ugye télen-nyáron enni szeretnének. Mi viszont a tejüket akarjuk, ezért szakszerűen kell őket takarmányozni. A növényekben tárolt tápanyagokat pedig úgy tudjuk eltárolni nekik, mintha csak káposztát savanyítanánk. Csak itt sokkal nagyobb üzemben zajlik a buli: a szecskát behordják a silókba, tömörítik, lezárják és megerjesztik. Aztán amikor szükség van rá, jön mondjuk az takarmánykeverő-kiosztó gép, és viszi az ólba a táplálékot. Így lehet lényegében függetleníteni a tehenek táplálását attól, hogy épp milyen évszak van.
Ezen a videón jól látszik, mi történik például a silókukoricával, illetve bármivel, amely a szecskázó útjába kerül:
Ez ugyan nem újdonság, ezt már ezer éve tudják a silókombájnok, ma már a kérdés a hatékonyság, a munkavégzés körülményei és az automatizálhatóság. A Claas Jaguar sorozatból ez a 850-es a középkategóriát jelenti, de a lényeget tudja. A modern gépeknél nem kérdés, hogy nagy és kényelmes a fülkéjük, a gép kezelőjével, Csabival normál hangerővel beszélgetünk, bár azt azért elmeséli, hogy amikor az energiaerdőt aratják, ott már nincs csend. Erre azért felkapom a fejem, erdőt? Igen, ezek nem méteres tölgyfák, hanem a biomassza-erőműveknek termelt ifjoncok, de akkor is; természetesen egy speciális adapter, amelyről kértem egy képet a Claas-osoktól. Hát, elég riasztó.
Az előre dőlő szélvédő pedig mintha csak egy szakadék széli kilátó lenne, a pedálsornál lényegében vége a gépnek. Most, hogy így utólag nézem, a traktorgyártók is ügyesen legóznak, sőt, talán még ügyesebben, mint az autógyárak: a fülke azonos a Xerion talajtraktoréval, pedig az teljesen más fazonú gép. Más kérdés, hogy ott egy kicsit jobban eltakarja az az üvegkalicka alját a traktor hatalmas orra, a Jaguarból viszont tökéletesen látható az úgynevezett felszedő adapter, amely a rendekbe sodort, levágott árpát felkapja a földről, majd egy csigával a szecskázóba továbbít.
A hatalmas üvegfelületet esőben egy olyan ablaktörlő takarítja, amely 360 fokban töröl. Vicces, de ennek ellenére sem körbe-körbe forog, hanem irányt vált: hogy ez azért van, hogy ne szédüljön el a gépkezelő, vagy hogy az ablaktörlő gumi két oldala egyenletesen kopjon, azon még most is töröm a fejem.
Csabit egyébként a háta mögött erősen dicsérik a kollégái, ő az, aki egy nap 30 hektárral is végez, és ez jobb az átlagnál. Az viszont látszik, hogy a helyi gazdaság traktorai nem győzik úgy a tempót, ahogy a gép halad, a rendsodró is nyélgázon tép kicsivel arrébb. Csodálatos a behordás logisztikája, amikor kezd meg telni a pótkocsi, felsorakozik a következő traktor és tulajdonképpen máshová célozva, ügyesen megoldható a váltás, a Jaguar tornya simán elspricceli az anyagot messzebbre. A normál pótkocsis traktor pörög a legtöbbet, lemértem, úgy 1 perc és 45 másodperc alatt telik meg rogyásig. Ilyesmire tényleg a hatalmas teknőjű gépek kellenek, de úgy látszik, nem volt belőle elég. Úgyhogy Csabinak néha még egy cigire is akad ideje, pedig a traktorok pörögnek, ahogy csak tudnak.
Épphogy elindultunk a géppel, közben fotózgatok, mit mutatnak a monitorok és hasonlókat, de nagyon hamar felkenődök a szélvédőre, mint valami légy, csak belülről. A Jaguar megáll, mint a szög, de Csabi nyugodtan csak annyit mond, hogy biztosan felszedett valami követ. Mivel ez súlyos károkat tenne a gépben, külön érzékelő figyel a felszedett drótokra, kövekre, és azonnal leáll a gép. Kicsit tolatunk, gondolom, közben a gép kiköpi az emészthetetlen falatot. A szántókról egészen fura dolgok tudnak előkerülni a patkótól a kézigránátig, bár Csabinak még nem volt a szecskázóval nagy kalandja. Ellenben erdészeti géppel robbant már fel alatta második világháborús bomba, érthető módon megviselte, pedig nem sérült meg komolyabban. Amúgy szerencsére az erdészeti gépnek van alsó védőpáncélja, csak kidőlt az első futóműve; de akinek gyereke van, ilyenkor átértékeli az életét, és ő is ezt tette, ahogy a szavaiból kiveszem. Azóta erdészeti munkát nem is végez, és hálás a kollégáknak, hogy úgy szervezik a munkabeosztást, hogy ezt ne kelljen neki.
Bár a hasonló gépek is teljesen GPS-vezérelhetőek, azaz mondjuk a hatalmas kukoricaföldön jól elboldogulna a Jaguar minden kormányzás nélkül, itt Csabi igazából még a sebességtartót sem használja. Egyszerűen szereti kezelni a gépet, amúgy is minden elintézhető a Linde-karral, azaz a jobb oldali, hatalmas könyöklőn-kezelőpolton lévő joystick-kal: a felszedő emelgetése, a torony átfordítása, lassítás-gyorsítás.
Mint mondja, igazából létezik olyan kamerarendszer is a Jaguarhoz, az úgynevezett Cam-Pilot rendfelismerő, amellyel kormányozni sem kéne, akkor sem, ha a rendsodró olyan rendeket hagy maga után, mint az ökörhugyozás. A Jaguar hátsókerék-kormányzásos, mint minden rendes kombájn, tehát könnyű a felszedő középvonalában tartani a rendet.
Csabi kis idő után megkérdi, nem akarom-e kipróbálni a dolgot, nem túl bonyolult. Helyet cserélünk, bár én tempomattal nyomom, mint autópályán. Aztán egyszer rám szól Csabi, hogy vigyázz, lassíts, nehogy bemacizzon a gép. Micsoda? Bemacizzon?
Szóval az van, hogy néhol több, néhol kevesebb az árpa, és ha túltolja az ember, akkor a szecskázó képes eldugulni. Ilyenkor kezd mélyülni a hangja, erről a lüktető brummogásról kapta a nevét a bemacizás. És minden csúcstechnika ellenére ilyenkor a kezelő bemászik a gép alá, és kitakarítja az oda szorult, félig már összezúzott izét, amiről a trutyi pontosan az ő nyakába folyik. Szóval a gépkezelők fő ellensége a bemacizás, mert ehhez még nem gyárt légkondicionált szkafandert a Claas.
A kezdődő brummogás szerencsére jól felismerhető, arról nem beszélve, ha az ember már látja, hogy megnő az árpakupac, és lassít. De nem az az egyetlen dolog, amire figyelni kell. Ott van rögtön a traktor a gép mellett, bár többnyire ők is a tempomatra esküsznek, és nagyon egyenletes tempóban mennek: ha a pótkocsin nagyon megnő a kupac, mi gyorsítunk-lassítunk a Jaguarral.
Van viszont itt még egy érdekesség, az Opti-Fill névre keresztelt, úgynevezett automatikus oszlopvezérlés. Oszlopnak hívják ugye azt a csövet, amin a szecska távozik, ezt a gép képes automatikusan kezelni. Van rajta ugyanis egy kamera, amelynek segítségével egyenletesen osztja el az anyagot a pótoson. Ha valahol már túl magasra nő domb, a képfelismerő rendszer kicsit fordít az oszlopon és a pótkocsi más részére szór. Ezzel még teljesen fogalmatlan újságírók is képesek szépen megrakni a traktorok pótkocsijait, de Csabi azt is elárulja, hogy szerinte nincs az a németesen szépen megrakott pótos, amire ne lehetne még egy jó adagot rápakolni. Ezért amikor a kamerás rendszer kiadja a megtelt jelzést, szépen végigmegyek még egyszer az egész pótkocsin, hogy az utolsó kis zugba is jusson a szecskából, aztán elköszönünk a traktortól, és jön a következő. Az oszlop forgatása sem kunszt, sőt, erre is van automatika: 225 fokot képes elfordulni.
Ahogy megyünk két-három, elég hosszú sort, valahogy ráállok a Csabi-féle nyugodt munkára, már nem idegesek a mozdulataim, a rendet nem kunszt követni, Csabi pedig csak néha ad egy-egy instrukciót. Közben már csak dumálunk, és feltűnik, hogy a levágott árpaföldön mennyi ragadozómadár van. Csabi elég jól ismeri őket, meséli: nemrég az orra előtt kapott fel az egyik madár egy siklót. A madarakat nem nagyon feszélyezi a gépek jelenléte, sőt, ilyenkor tárul eléjük a terített asztal.
Már kezdek amatőr ornitológus lenni, amikor a Jaguar jelez: a kaszákat élezni kell. A monitoron megjelenő üzenet nem azt jelenti, hogy a gépkezelő elkezd csiszatolni valami fenőkővel: a gépbe épített köszörűt a fülkéből lehet aktiválni, az elektronika pedig számolgatja, hogy hány élezésen van már túl, és hányat bír még.
A Claas esetében azért nem kell csodálkozni azon, hogy egy betakarítógép jól működik, ez kábé olyan, mint meglepődni azon, hogy kényelmes egy Mercedes. A márka ebben a műfajban van leginkább otthon, és itt is zajlik az a folyamat, ami a mezőgazdasági gépeknél talán előrébb jár, mint mondjuk az autóknál: a teljes automatizálás felé vezető út közepénél tartunk. Már nagyon könnyű kezelni, és tényleg csak azért vezeti az ember, mert imádja csinálni – Csabi esetében ez biztosan így van, kivéve persze, amikor bemacizik a gép.
