Ich bin ein Wartburger!

Most fókuszáljunk a már említett kilincsre a motordomb tetején. Sőt, nyissuk is ki! Lentről ismerősen figyel a három gyújtógyertya és a légszűrőház, tovább tudatosítva a tényt, hogy tulajdonképpen egy Wartburg-hajtásláncon terpeszkedünk. Ha a látvány még nem elég, vagy valami javításra szorul, az ülések kihúzása után két csavar segítségével megszabadíthatjuk a motort teljes burkolatától. Gábor demonstrálta is a folyamatot, ami nagyjából egy percig tartott. Gyakori szerelések esetén nem éppen kellemes, de ez a konstrukció ezt teszi lehetővé. Mindamellett az esetleges motortüzet egy mozdulattal elolthatjuk a fentebb említett kis ajtó és az utastérbe applikált tűzoltó készülék segítségével.

A sebességmérő csak 120-ig van kalibrálva, és ez nem véletlen. A Barkasok gyári végsebessége sem haladta meg a 100km/h-t. Kicsit jobbra tekintve felfedezhetjük az utólag beépített klímaberendezést egy szerény kis ventilátor képében. A "szárán" lévő kapcsolót megpöccintve kellemes, igaz nem orkánerejű fuvallat csapja meg arcunkat, ami a nyári melegben némileg enyhíti a felforrósodott pléhdobozban kialakult mikroklíma hatásait. Ez önmagában általában nem elég, ezért érdemes a két első tolóablak szolgáltatásait is igénybe vennünk. Előnyük, hogy az első felüket hátrahúzva kellemesen árad be a hűvös levegő, viszont mivel a nyitott ablakhoz képest hátul ülünk, nem csap annyira arcunkba a szél. Hátránya viszont, hogy a rádiót bömböltetős, könyökkitevős manővert ezzel az autóval nem tudjuk elővezetni.

A műszerfal alá nézve feltűnik a meglehetősen kaotikus kábelerdő és a vezető térdénél elhelyezett biztosítéktábla. A szabadon lógó kábelek miatt gyakorlatilag menet közben, a vezetőülésből elháríthatóak a kisebb elektromos hibák. A hatalmas oldalajtót kinyitva feltárul az "utastér", amit egy nagyjából derékig érő fémlemez választ el a vezetőfülkétől. Ez utóbbi egyfajta ergonómiai vízválasztóként is működik, ugyanis a hátsó pad, amit nem mernék ülésnek nevezni, verhetetlenül egyszerű és kemény. Mindazonáltal gond nélkül elfér rajta három jól megtermett ember, amit e sorok írója ki is próbált két hasonlóan méretes rokon közreműködésével. Kereszt és hosszirányban is volt elég hely, csupán a pad keménységét nehezményeztük mindhárman. Rövid távon mindenesetre pont megfelelő csupán annyi a kérdés, mennyire rövid az a táv.

Ezek után indítsuk be a motort! Illetve csak indítanánk, mivel a kulcs elfordítására nem történik semmi. A tényleges indításhoz a műszerektől egy kicsit jobbra lévő gombot kell megnyomni. Most, hogy jár a motor, induljunk el. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű. A váltókar esetében elfelejthetjük a hagyományos kiosztást, mivel itt (szó szerint) balra lent van az egyes, balra fent a kettes és így tovább. Elméletben könnyen átlátható, de éles helyzetben sokáig fogunk a jobb térdünk mellett hadonászni, megszokott helyén keresve a váltót.

Tegyük fel, hogy megtaláltuk az egyest, kuplung kinyomva, a padlón elhelyezett gázpedált teli talppal tapossuk, ahogy egy teherautónál megszokott. Ekkor szép lassan felengedjük a kuplungot, finoman adagoljuk a gázt és_ lefullad_ hát persze, hiszen kétütemű. Újra indítózunk, pörgetjük a motort, lassan jön fel a kuplung és, csodák csodájára, elindul. Nem sieti el a dolgot, nem présel az ülésbe, de diszkréten gyorsul egészen az első kereszteződésig, ahol már vár ránk az újabb próbatétel: fordulás kis sebességnél.

Ismét pörgetünk, engedjük fel a kuplungot és tekernénk a kormányt is_ha hagyná magát. A kopott kormányszerkezet, az olajhiány, az öreg gömbcsuklók, a lapos gumik tökéletes összhangban szorítanak vissza minden próbálkozást arra nézve, hogy irányt változtassunk. Szerencsére ahogy a szerkezet mozdul, az emberi erő lassan diadalmaskodik gép felett, csakhogy ehhez sokkal nagyobb sebesség szükségeltetik, mint ahogy azt a hozzám hasonló zöldfülű elsőre gondolná.

Egyenesben haladva rögtön feltűnik a hatalmas holtjáték, de ez egy ilyen korú járműnél már megbocsátható. Mindenesetre ne Barkasszal döntögessünk autópálya-rekordokat. A karosszéria egyébiránt biztos felkeltette volna Tesla professzor érdeklődését, 80-as tempónál ugyanis remekül tanulmányozhatók benne a rezonancia hatásai. Többek között ilyen a zúgó fül, illetve a jellemzően ekkor lefittyenő, kiöregedett jobb első tükör, amivel ezek után már csak az ajtó fényezését tudjuk tanulmányozni, azt viszont megkapó részletességgel.

Összességében véve be is lopta magát a szívembe a vén csühös, meg nem is. A maga módján szép, igazi klasszikus a sokak által megvetett kétütemű motorjával. Némi karbantartást igényel ugyan, de a tulajdonos szerint ez viszonylag egyszerűen megúszható. Csakhogy jelenlegi állapotában nagyon ráférne egy felújítás, ráadásul az egyedi kezelőszervek is furcsák egy hétköznapi vezetőnek. Egyszóval: ahhoz, hogy szeressük, megszállottság kell.

A képekért köszönet illeti Seres Gábort és Hambalkó Gábort. Nélkülük a cikk ilyen formában nem jöhetett volna létre.