A drágább japán és európai konkurensek motorjaihoz hasonlítva a kétezres CRDI dízel egy kicsit ósdinak tűnik. Erejével és kulturált viselkedésével nincs gond, a közös nyomócsöves, közvetlen befecskendezésű blokk 147 lóerőt tud – ennyi elég a karosszériának. Akiből ez a konstrukció sportos ambíciókat hoz ki, annak mélyen hasadt a tudata; ettől függetlenül, ha teherautósan is, de húz a Sonata. A finom viselkedés, amit a H1-es furgonban egy hasonlóan hosszú úton, Imola felé annyira szerettem, átértékelődik egy személyautóban, itt már nem érezni annyira simának ugyanezt a konstrukciót: ez már pszichológia és a „mihez képest” képlékeny kérdése.
A hangszigetelés rendben van, a motor hangja csak magasabb fordulatszámnál válik elválaszthatóvá a gördülési zajoktól. Hat fokozat áll készen arra, hogy a motor erejét a kerekre továbbítsa; ha nem kell nagyon korbácsolni a ménest, 140-150 km/h-s utazótempóban 6-7 litert kér. Az üzemanyag minőségét azonnal jelzi a fogyasztásmérő, magyar naftával hét liter felett gurultunk, az első osztrák tankolás után egy literrel esett az átlag azonos sebesség mellett.
A Sonata a hirtelen sávváltásnál riszálni kezd, igaz, ezt csak gázelvételre csinálja. Ne ugorjunk le a gázpedálról, hagyjuk, hogy a motor ereje segítsen a stabilizálásban, nem is lesz más gond. Az elöl-hátul független felfüggesztésű, gáztöltésű lengéscsillapítókkal szerelt futómű már igazodott az európai vezetési szokásokhoz, közvetlenebb, feszesebb lett. A Hyundai pontosan irányítható, nincs bizonytalankodás; sok keleti autóval szemben még a kormányszervó sem gusztustalanul puha – talán bíztak a férfikezekben, hisz formája miatt nyugodtan kijelenthető: ez egy felelőséggel és racionálisan gondolkodó hímnemű autója.
A hatodik generációs Sonata tényleges előrelépés a ráncfelvarrás előtti énjéhez képest. A beltér egyet lépett fel a kategóriák lépcsőjén, a futómű hangolása pedig sokkal kevésbé koreai anyahajós, mint volt. Igaz, jó most sem lett, de legalább semleges és korrekt, ahogy az egész autó. A modelltörténet húsz éve alatt elérték, hogy az amerikai JD Power vevőelégedettségi felmérésein pozitív átlaggal legyenek jelen. A mi Népítéletünkben is jól szerepel, az aktuális változatok 9,6-os átlaggal támasztják alá a külföldi eredményeket.
Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, az autóvásárlási alapigazság még mindig érvényes. Aki a szívének venne kocsit, keressen olaszt, aki villantana, az válasszon németet, a tökély szerelmesei kutakodjanak a japánok között. De mit tegyen a racionális magyar? Vegyen bátran koreait, ez egy tisztességes ajánlat. Ha lehetne kapni az amerikaiak V6-osával kombiként, még magam is elgondolkodnék rajta. Azonban ha megkérnének a hátsó ülésen összehozott gyerekek, hogy „Apa, rajzolj autót!”, komoly bajban lennék – már akkor sem tudom, hogy nézett ki, ha egy pillanatra elfordulok tőle.
