Javíthatatlan hülye kisfiú vagyok. Amikor az új Accordot visszaadtam, én magam kértem el a Civic Hybridet. Beindult az "űrhajót akarok" reflex. Utólag tényleg nem értem magam: mi a fenét képzeltem, milyen lehet?
Egyből látszik, hogy ez nem a valódi űrcivic rokona. A formai kalandkeresés a csillogó felniknél indul és végződik, a Hybrid egy sima, halszabású szedán. Amerikából jöttem, mesterségem címere konnektor. Környezettudatos kaliforniai nyugdíjasok és zöldjelmezes celebritások autója vagyok. Előbbiek az unokáiknak spórolják az olajat (bezzeg saját gyerekeiket V8-as behemótok kanapéülésein készítették 40 éve), utóbbiak pénzt kapnak, és köztiszteletet remélnek a hibriddel közlekedésért.
A helyzet az, hogy a Honda elég jól néz ki, de ezt csak az veszi eszre, akinek előbb megmutatják. Nem az a környezetéből kiragyogós fajta. A hibridek spórolása a légellenállás minimalizálásával kezdődik, a tekintet pedig jellemzően ugyanazokon a formákon akad meg, amiken a szél. Azaz most éppen semmin.
A beltér izgalmasabb, mert itt felbukkannak részletek a korszakalkotó igazi új Civicből, a szép kormány és a felső digitális csík a műszerfalból. Aztán jó sok a hely. Sőt megdöbbentően sok a hely, főleg hosszában. Jók az anyagok is, ahogy a modern Hondákban rendszerint. Viszont viszlát, variálhatóság: nem lehet lehajtani a hátsó ülést a csomagok kedvéért, mert ott vannak az akksik.
A Hybridet egy 1,3-as, 95 lovas benzinmotor és egy 20 lóerős villanymotor hajtja. Felváltva vagy egyszerre, ahogy épp kell. A gyári brosúra szerint ráadásul egy 1,8-as benzinmotor dinamikájával, ami kínos hazugság egy olyan cégtől, amelyik 145 és 195 lóerős 1,8-asokat szokott gyártani. A 167 Nm nyomaték közelebb van az 1,8-asok szintjéhez, de ne szépítsük: a Hybrid nem megy különösebben jól. Elég jól megy, olyan, mint egy átlagos 1,6-os.
A Hondánál ez már a második hibrid generáció, és bármilyen furcsa, több mint 100 000 félvillanyautót adtak már el. Így tapasztalat éppen akad. A hajtás mindenféle kunsztot tud: motorféknél lekapcsolja a hengereket, három különböző módon zongorázik a szelepeken a spórolás és a padlógáz közti tartományban, lámpánál állva leáll a motor, gyorsításnál pedig a villanymotor is besegít.
Kiforrott rendszer, az biztos. Közlekedés közben szinte semmi sem tűnik fel. Aztán néhány perc után lappangó hiányérzet jelentkezik: ki vált itt sebességet? Senki, soha. A váltó fokozatmentes automata, mindig olyan alacsony lehet a motor fordulata, amennyi pont elég a haladáshoz. Ha nagyobb gázt adunk, felbőg, és monoton bőgés mellett gyorsít. Ha átrakjuk sport üzemmódba, még perverzebb; ilyenkor padlógázra megáll a fordulatszámmérő 6500-on, és a Civic egyetlen hangot kitartva nyüszít, mint vérfarkas a Megasztárban. 12 másodperc alatt felvonyítja magát százra, és meg sem áll 185-ig, ha egy aggódó gyepmester előbb le nem lövi.
