Marlboro man halott
Nincs miért füstölögnie, aki dízel Chevyt akart, de nem kapott. Mostantól a Lacetti és az Epica sem lesz ritka látvány a fekete kútoszlopnál.
Trabancától nagyjából húsz kilométerre nyugatnak történt: egy tökéletesen kietlen, rendesen hullámzó, de egyébként nyílegyenes úton autóm megütötte a százhatvanötöt. Kicsit elhúzódott a szállodai reggeli, oda kellett volna érni időre az össznépi kofísztophoz. Meg aztán jól is esett egy rendeset döngetni, hallgatni a motorban elégő gázolaj ropogását, megdolgoztatni a renyhe lengéscsillapítókat. Itthon már nem lehet ennyire tépni kétsávos úton; rég belegázoltam volna valami Zsuk hátuljába, cammogó bolgár kamionkonvojba, de a spanyol-portugál határ közelében enyém volt az aszfaltcsík. Én voltam a Király.
Ekkor az egyik szokatlanul nagy hepe után, az azt követő a hupa mélyén felbukkant egy alattomosan elhelyezett kanyar. Nem volt derékszögű, legfeljebb negyvenöt fokos lehetett, nyolcvannal azért lazán bevettem volna. De próbált-e már a kedves olvasó egy lényegében a levegőben szárnyaló autót a fele sebességre lelassítani? Nem jó érzés. Annak rendje és módja szerint alaposan megindult a Lacetti kombi orra, aztán persze a fara is. Már láttam az "Újságíróhalál a spanyolországi bemutatón" szalagcímet a Blikkben, miközben Jackie Stewart stílusában leheletfinom mozdulattal próbáltam éppen akkorát fékezni, közben meg korrigálni a kormányon, hogy azt hihessem, ura vagyok én még bárminek is a saját záróizmom működésén kívül.
Aztán túl is voltam az egészen. A Lacetti orra kicsit északabbra fordult, hasítottam tovább vagy százhússzal (úgy látszik, valamennyit mégiscsak sikerült lassítani), csak a szívem dörömbölt a fülemben. Valamikor az ív felénél a gumik megmarkolták az aszfaltot, a futómű betámasztott, és a Lacetti elegánsan, minden teketóriázás nélkül megoldotta a feladatot. A dráma elmaradt, én gazdagabb lettem egy szívaritmiával, a mentők szegényebbek egy esettel. Ilyen az egész új Chevrolet-vonal, Sparktól Captiváig. Semmi dráma, a tisztességesen elvégzett házi feladat szelleme lengi be az összes modellt. Tágasság, szerény fogyasztás, kiváló minősítések a Népítéletben. Nehéz lenne egyetlen súlyos okot mondani, amiért ne lehetne bármelyiket tiszta szívvel ajánlani.
de hiába puha a műszerfal, túl sivár és fényes.
Ez persze a Lacettié
Mi több, a koreai Chevy lassan bebizonyítja, hogy ő már tényleg nem a Daewoo. Ezeknél a csokornyakkendős autóknál már lehet beszélni futóműről, kitalált formatervről (bár a Matiz azért nem volt rossz a régiek közül), naprakész extrákról, jó formájú ülésekről. Még mintha az örök GM-Daewoo Achilles-sarok, a váltó is jobb lenne, mint korábban. De ezen a vonalon van még hova fejlődni - a távlatok felemelőek.
Chevyt mégsem élvezeti cikknek vesznek a jónépek, arra ott a megbízhatatlanabb Alfa Romeo, a drágább Honda, a más dimenzióba tartozó BMW és a tisztességes Ford. Divatosságban inkább a franciák és az olaszok viszik a prímet. Akinek csak a megbízhatóság számít, úgysem vesz mást, mint japánt. Olcsóság-praktikusság arányban pedig a Dacia Logan és a Honda City verhetetlen. A Chevyket a már említett földhözragadt erények mellett (hely, fogyasztás, megbízhatóság) a jó árak, de talán még inkább a káprázatos finanszírozási konstrukciók adják el. Ebben a körben a THM számít, nem pedig az NVH.
NVH
A Noise, Vibration, Harshness, azaz a zaj, vibráció, nyersesség rövidítése. A mérnökök kedvenc jelszava, állítólag a biztonság és a környezetvédelem után az elmúlt tizenöt évben ebben mutatta a legintenzívebb fejlődést az autóipar.
