A japán Logan
Fedélzeti számítógép sincs. Se gerinctámasz. Nincsenek bonyolult elektronikai rendszerek, még a riasztót is utólag szereltette be az importőr. Manapság, amikor más kártyát ad az autóhoz, amit elő sem kell venni, a Lancer kulcsa mellett ott fityeg a külön távirányító. Korszerű dízelmotor sincs, a Lancer csak benzinmotorokkal létezik.
Cserében viszont olcsó. Ha saját költségvetésemből kellene új autót kigazdálkodnom, sokkal szívesebben ülnék be a 3,3 millió forinttól már klímával és villanyos alapkütyükkel induló Lancerbe, mint egy ennyiért még épp csak akciós, fapados, de friss modellbe. Biztos maradi vagyok, korszerűtlen és pusztulásra érett, de gyűlölöm a gondolatát is, hogy olyan, képzett marketingszakemberek brainstormingján kitalált többletszolgáltatásokért adjak ki pénzt, amire valójában semmi szükségem.
A Lancer vezetési pozíciója a szűkös állítási lehetőségekkel is teljesen jól testre szabható, az ülések kényelmesek. A lábtér hátul is elegendő. Ki lehet látni a kocsiból, azonnal érezni a hosszát, a szélességét. Minden egyértelműen és könnyedén működtethető. Nem nyújt semmi különlegességet, olcsó, mégis jól érzi magát benne az ember. Mint a Dacia Logan.
De annál azért műszakilag jóval többet ad. Manapság a 100-110 lóerősnek mondott 1,6-os motorok általában gyengének és szomjasnak tűnnek a nem ritkán 13-14 mázsásra hízott alsó-középkategóriás szedánokban. A Lancer legkisebb motorja csak 98 lóerőt tud papíron, de egyáltalán nem esett nehezére megküzdeni az 1,2 tonna alatti tömeggel. (Hogy a biztonságra nézve ez mit jelent, nem tudjuk: NCAP-teszt az aktuális Lancerről sajnos nincs.)
Aki már hozzászokott a mai agyonszabályozott, nagyon zöld benzinmotorokhoz, különösen az európai autókéhoz, nagyon elcsodálkozik a Lancer viselkedésén. Könnyedén pörög fel, egész gyorsan ejti le a fordulatot, úgy szabályoz le 6500-nál, mint egy motorkerékpár. A 98 ló helyett pedig hazudhatna a Mitsubishi 115-öt is, simán elhinném. Lehet vele hülyegyerek módjára gumit csikorgatni, visszakapcsolni kettőt és jól meghúzatni, ráadásul mindezt élvezetesen, érces hangjáték kíséretében.
A Lancer újabb elmaradottsága a divattól: nincs műanyagfedél a motoron, pedig ez szinte az összes mai autóban gyakorlat. A szimpatikus józan konzervativizmus a szerkezetben is megtalálható. Egy vezértengely, tizenhat szeleppel: ugyanaz a precíz, erős, takarékos karakter, amit mindig is szerettünk az egyszerű japán benzinmotorokban. Hozzá a viszonylag könnyű kasztni: a tesztfogyasztás hét liter alatt maradt, teljesen vegyes üzemben, próbálgatva. Megkockáztatom, hogy a Lancer teszthetét teljesítve egyetlen európai 1,6-os alsó-közép szedán sem jött volna ki kilenc literből.
Agilis motorhoz jó az agilis futómű. A Lancer felfüggesztése mintaszerűen hozza össze a két ősellenséget: kényelmet és stabilitást. Előre MacPherson került, de hátul szerencsére nem a kategóriában teljesen szokványos, olcsó és igénytelen csatolt hosszlengőkaros megoldást, hanem jó kis többlengőkaros, teljesen független felfüggesztést építettek a Lancer alá. Nagy tempónál nem viselkedett szépen, beállítási hiányosságokra gyanakszom, és fene tudja, 180-nál a sztrádán talán a hátsó szárny is inkább rontott az úttartáson, mint javított, de gyors kanyarokban, rossz úton jól kézben tartható a Lancer.
A szteroidon hízott ikertesó
A Lancerre nem különösebben nagy élmény ránézni, ezért a Mitsubishi odaadta az autót egy panelházi sorgarázsban üzemelő, Fast and Furiousön nevelkedett húszéves Jettadízel-tulajnak, csinálja meg úgy, mint a sajátját. Nagy kerék, vasalódeszka a csomagtérfedélre, jó kis majosházi lökhárító, természetesen az intercooler előtt kivágva, motorháztető szintén kivágva, némileg domborított sárhányók, háromoptikás fényszóró, izgalmasabb hátsó lámpa, ennyi. Küszöbre, sporttükörre már nem futotta.
Bent sem bonyolították túl a dolgot. Recaro-ülések, MOMO kormány, új műszerszámlap, ennyi, mehet bele a technika és kész az utcai versenyautó. Hihetetlen, hogy milyen kevéstől mennyivel jobban néz ki.
A Mitsubishi márkát az elmúlt években ugyancsak érdekesen menedzselték a különböző vezérképviseletek a magyar piacon. Például ez a Lancer egy-két éve emlékeink szerint 4,5 milliós áron szerepelt. Most kicsit kitisztult a helyzet, a tavaly szerveződött, Emil Frey érdekeltségű MM Import Kft. gatyába rázta a dolgokat. (Milyen érdekes ez: vajon mit jelenthet pontosan a kifejezés? Mit rázunk? Hogyan? Talán jobb nem is belegondolni.)
Szóval az 1,6-os Lancer immár 3,289 milliós alapáron szerepel a katalógusban. Na ez a katalógus azért még mindig nem elég letisztult, a kétlufis, vaskerekes alapmodellt éppúgy Invite-nak hívják, mint hatlégzsákos, alufelnis, 3,689 millió forintos tesztautónkat, csak az egyik E98, a másik E99 kiegészítő kóddal fut.
Tehát 3,7 millió, ennyiért ád a Mitsubishi egy automata klímás, takarékos, de ehhez képest egész dinamikus, kellően tágas, kezes kis családi autót. Hatéves modellről van szó, megnéztem a Népítélkezők mit mondtak autóikról. A korábbi dilettáns értékesítési stratégia és eszement árazás miatt mindössze három nem-EVO tulaj véleményét publikáltuk: ők megbízható, unalmas, de kellemes autónak írták le 1,6-os Lancerüket. Nem is ígér mást. Ha valaki elszánja magát, hogy vesz egy ilyet, nem fogja megbánni. Viszont alighanem nagyon kevesen fogják a sok színes-szagos autó közül épp a Lancert választani. Nekem azért kéne.
A szerző értékelése
