Az alapok alapja

Áprilisban gyarapodott a család, most már öten vagyunk. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, kicsi nekünk az ötüléses Focus kombi. Nem tudjuk például a szomszéd Tomikát fagylaltozni vinni, de a nagymamák sem férnek be, márpedig a nagymamákat vinni kell, ők a föld sója, a megroggyant szülők örök támaszai. Hétüléses kell ide, nagy benga people carrier, úgyhogy vettem egy hároméves Toyota Avensis Versót, amiről majd később írok, mert az autókeresés érdekes élmény volt. Szóval a Fordot sikerült négy óra alatt eladnom, méghozzá jó áron, a Toyota viszont még nem volt nálam, úgyhogy kölcsönvettem az öcsém Dacia Loganját.

Különös fickó az öcskös, van egy Mercedese, de azzal csak hétvégén és csajozni jár, hét közben a Daciát használja. Aki még nem tudná: anyai ágon svábok vagyunk, innen a szélsőséges hajlam a takarékos és racionális megoldások irányába. Szóval szegény most kénytelen volt hét közben is a Mercedessel járni, ezzel nagyon felborult a bioritmusa, naponta hívott fel, hogy megvan-e már a Toyota, persze csak hogy visszaülhessen a Daciába. Árpi Daciája sötétkék alapmodell, mentes minden extrától, úgyhogy nagyon közel van az autóideálomhoz. Nekem ugyanis az a fixa ideám, hogy az igazi autó egyszerű, robusztus, felesleges extráktól mentes, és egy marokkói autószervizben is meg tudják generálozni.

Efféle autót ma már nagyon kevés helyen gyártanak, ilyen például Indiában a Hindustan Ambassador, Brazíliában és Kínában a Volkswagen Santana, és ki ne hagyjam a jó Fiat Paliót, nem érdemelné meg. Szóval hasonló Brot und Butter autó a Dacia is, melyet feleségem az első nap elnevezett Lumpinak. Azért Lumpinak, mert a csomagtartó jobb felső sarkán az áll szép, krómozott betűkkel: 1.4MPI. A négyes teteje ráadásul nyitott, az egyessel meg szinte összeolvad a mögötte álló pont. Az asszony pedig rövidlátó, és szemüveg nélkül próbálta meg kiolvasni az összemosódó típusjelzést.

Lumpi tehát befészkelte magát hozzánk, elkezdtem használni. Először majdnem nekimentem vele a falnak, mert nincs benne szervó. Évtizednyi szervózás után nagy flash visszaülni egy szervó nélküli autóba. Tanulságos, ahogy az ember rájön, van bicepsze, és azt használni is kell. A buta, pontatlan, gumiszerű kormányzást viszonylag gyorsan meg lehet szokni, és én azóta a sávok között kék ledes szörnyekkel cikázó kissrácokat is azzal téríteném jobb belátásra, hogy lekötném a kocsijukban a szervocsövet, rögtön elmenne a kedvük az éretlenkedéstől.

Forgalomban tehát adaptálódtam a szervónélküliséghez, parkolásnál viszont már nem sikerült. Szakadt rólam a víz a szűk helyeken, és jóval tovább is tartott a beállás, mert a kellemetlen tapintású kormány végállásból végállásba csavarintása a kútból vizet húzással egyenértékű sportteljesítmény. Szép dolog az egyszerűség, de szervó mégiscsak kell. Légkondi meg hővédő üveg viszont nem annyira. Az első napokban azt hittem, nem fogom túlélni. Hőségrekord Budapesten egy légkondi nélküli, sötétkék Daciában, amiben kizárólag ragadós műanyag borítások vannak - szörnyű.

Eleinte dőlt rólam a víz. Mielőtt bementem valahová, negyedórát szárítkoztam huzatos átjárókban, olyan embertelenül nézett ki az öv hevederje alatt átizzadt ingem. Aztán szépen lassan kezdett a szervezetem hozzászokni a dologhoz, eszembe jutottak a régi trükkök, hogy lehúzott első ablak mellett mennyire kell kinyitni a hátsó ablakot a huzatmentes légáramlás érdekében, és szép lassan a torkomból is elmúlt a kaparás, a légkondizás állandó és kiirthatatlan kísérője.

Ahogy alkalmazkodtam a kocsihoz, úgy tűntek fel az előnyei. Azon a fekvőrendőrön, ahol az - egyébként tökéletes futóművű és általam a kategória legjobbjának tartott - Focus nagyot zöttyenve ugrott át, Lumpi szinte átsiklott ballonos gumijaival és hosszú rugóútjával. A hasonló méretű autóknál két-három centivel nagyobb hasmagassága is valóságos áldás, a környékünkön elég sok bakhátas, rossz út van, a Logan alja felől soha nem hallottam azt a gyűlölt fémes zajt, amit a kocsi padlólemezéhez súrlódó kavicsok okoznak. Elképesztően jól eltalálták az üléshelyzetét is.