Az alapok alapja

Bár a kormány és az ülés magassága ebben a változatban egyáltalán nem állítható, meglepően kényelmesen ültem, ami azért nagy szó, mert 194 centimmel és hosszú lábaimmal ez lényegesen drágább autókban is nehezen szokott sikerülni. Noch dazu, az ülés is meglepően nagy és széles, még olyan 108 kilós fenekek cipelésére is kiváló, mint az enyém. De nemcsak én ültem jól, mögöttem is kényelmesen ültek. Egy Golf IV-es vagy egy első szériás Octavia hátsó ülése tényleg olyan a Daciáéhoz képest, mint egy japán capsule hotel valamelyik nagy szálloda királyi lakosztályával összehasonlítva.

A csomagtartó is óriási, és tényleg magasról teszek rá, ki van e szőnyegezve, vagy sem. Sok cucc férjen bele, az a lényeg, és nagy legyen a rakodónyílás. Amiért külön hálás vagyok, hogy a csomagtérfedelet nem drága és előbb-utóbb elgyengülő gázteleszkóp, hanem rugó nyomja fel, ez biztos tovább fogja bírni, aztán meg ki lehet támasztani seprűnyéllel, mint régen.

A Logan-tulajdonos élete azért korántsem felhőtlen, mert a takarékossági düh forgószele a kocsinak olyan részein is átsöpört, ahol nem kellett volna. Nincs például pollenszűrő, a ventilátorház szűrője pedig olyan nagy lyukú, hogy azon akár fél centi átmérőjű virágzatok is kacagva áthatolnak. Lumpi belseje tehát - hiába porszívóztam gyakran - állandóan koszos volt a szellőztetés által behordott törmelékektől. Gyakorló allergiásként ez nemcsak a szépérzékemet zavarta, hanem az orromat is, méghozzá alaposan. Az öcskös szerint a Loganhoz nem is lehet pollenszűrőt kapni, de némi reszelgetéssel bele lehet berhelni az új Clióét - éljen az újjáéledő barkácsolás és a lakótelepi parkolók megbonthatatlan barátsága.

A fényezés maga a katasztrófa. Vékony, nagyon könnyen karcolódik, és egy rajta hagyott verébszar fél nap alatt felmarja. A Loganok tehát a szó szoros értelmében gyorsan vesztik régi fényüket, kivéve esetleg ha valaki úri kedvében egy jó metálfényt rendel hozzájuk. Rettentő az utastér műanyagainak szaga és tapintása. Melegben az ember bőre odaragad a könyöktámaszhoz, a váltókar tapintása olyan érdes, mint az anakonda bőréé, és még a térképzsebet is lespórolták róla - talán mert szerintük a daciásnak úgy sincs pénze külföldi útra.

Végül két hetet töltöttem el Lumpival - és tanulságosabb volt, mint Grimm legszebb meséi. Bebizonyosodott, amit úgyis tudtam: valószínűleg nem vennék Daciát. Három - az autózás szempontjából egyáltalán nem életfontosságú - dolgon múlit: Nem tudnék együtt élni a szörnyeteg műanyagjaival, szakócával faragott formájával, és - tartsanak megveszekedett sznobnak - a nevével sem.

De bebizonyosodott az is, hogy a Dacia átkozottul közel van egy tökéletes élhető kelet-európai családi autóhoz. Agyonvághatatlan, komfortos futóművével mindenen átgázol, nagy hely van benne embernek és csomagnak, meglepően fürge a motorja, és lenyűgöz az egyszerűsége - milyen jó lenne ez egy kicsit vonzóbb csomagolásban!

Persze sose lesz. Ez a kocsi a marketingesek szülötte. Ha kicsit csinosabb lenne, már belerabolna a drágább kocsik vásárlókörébe, és így pénzt húzna ki a kasszából. Így viszont úgy tűnik, hogy a tervbe vettnél jóval kevesebb embernek kell . Lehet, hogy már az is segítene, ha Renault-nak vagy Nissannak neveznék, mint máshol?