Teszt: London Taxi International TXII

pic4

A hátsó sor ülései két személy számára kifejezetten, három személynek módjával kényelmesek, a menetiránynak háttal álló, lenyitható pótüléseket viszont csak rövid utakra javasolnám, részint a gyorsítások alkalmával megvalósuló biztonsági övön lógás, részint a kemény tömés miatt. A hátsó pad közepén lehajtható könyöktámasz, vagy igény esetén abból előugrasztható, nagyon jópofa gyerekülés található.

A legkiugróbb kényelmetlenségi faktor mégsem a pótülés, hanem a zajszint. Amikor Ken beindította a motort, majd kiszállt beszélgetni, harmadjára megértett üvöltő tudakozódásom után legyintett, mondván ez nem probléma, bent már nincs ilyen kerregés. Hát van. Az intercom használata, de még az utasok magánbeszélgetése is hangszálpróbáló feladat, a zajszigetelés mértéke sajnos minimális. Érdekes, hogy ezt a ricsajt egy viszonylag korszerű turbódízel produkálja.

A londoni taxik sorában ez az első turbófeltöltéses. A Ford Transitokból ismert 2400 köbcentis, 90 lóerős, 16 szelepes DuraTorq dízelmotor dinamikáját és étvágyát tekintve ideális választás egy nehéz, nem versenycélokra, hanem nyugodt haladásra szolgáló autó mozgatásához. A motor 200 newtonméteres nyomatékát már 1800 1/min-nél leadja.

Sajnálatos módon akár csak a Rolls Royce-okról, a TXII-ről sem találtam sehol hivatalos technikai paramétereket, így kénytelen vagyok Ken tapasztalatait tolmácsolni: az autó 90 mérföldes sebességgel egyszer már ment (ez kb. 144 km/h), megállni pedig a hátsó dobfékekkel is mindig időben sikerül.

A gyorsulás egy 90 lovas dízelmotor és a négysebességes automata váltó házasságához illően visszafogott, de a forgalomban elegendő, az autó irányítása könnyű. A precíz manőverezést segíti, hogy a behemót 24 láb, azaz kb.7,2 méter sugarú körben megfordul. A 185-ös kerekeken a nehéz kasztni hamar megindul, ha provokálják, de hát nem kell provokálni. A TXII alvázas autó, a karosszéria átrozsdásodásának be nem következtét a gyártó hat évig garantálja.

Essen pár szó az átlagpolgárt egy taxi esetében talán legkevésbé érdeklő dologról, Ken munkahelyéről is. Ha leszámítjuk az utólag felszerelt obligát golyós ülésbetétet és fahatásúnak szánt gusztustalan műanyag kormányvédőt, kellemes kis kuckót találunk, ahol minden a kényelmet és a könnyed taxizást szolgálja.

A kabin fő műszere egy touch-screen LCD-monitor, ahol Windows '98 alatt zongorázva bejelentkezhetünk munkára, láthatjuk, hol hányan várnak fuvarra, a GPS és a térképszoftver segítségével megnézhetjük, hol vagyunk, hova tartunk és egyáltalán, mi célunk a világban. Sőt, és ezt természetesen nem Kentől hallottuk, akár még lőhetjük az ellenséget is egy űrhajóból, vagy pasziánszozhatunk. (Ken cége, a Dial-A-Cab London legnagyobb taxivállalata, 6000 Black Taxit üzemeltet a 22.000-ből. Szép IT-feladat egy ekkora flotta elektronikus diszpécserszolgálatát megtervezni és üzemeltetni)

Egy taxaméter is akad a vezetőfülkében a visszapillantó fölött, amin nyomon követhető a borzasztó összeg, amit az utastól be kell hajtani (hétköznap 1.40 az alapdíj, majd mérföldenként 1.80, vagy ha 10 mph-nál lassabban halad a gép, 0.30 font félpercenként, tessék bátran 400-zal szorozgatni a forintértékhez). A többi műszer már csak az autóvezetéshez kell: fordulatszámmérő nincs, minek is egy automataváltós gépbe, van viszont felpumpálható gerinctámasz, és karabineres madzag a bal első ajtó behúzásához. Az üléspozíció viszonylag magas, így a forgalom messzire belátható, az ülés kényelmes, a kezelőszervek teherautósan nagyok és határozott mozdulatokat igényelnek, de jól áttekinthetők - itt minden a napi nyolc órás munkavégzés könnyedségét szolgálja, lehetőleg minél több éven át.

Ha szabad a kocsi, narancssárga fények tömkelege adja ezt a járókelő tudtára. Az oromdíszen kívül egy, a kabinban bal elöl világító "For Hire" felirat és a kilincsek alatt elhelyezett kis lámpák igyekeznek megragadni a figyelmet. Akárcsak Amerikában, a londoni taxiban is mindenhol felirat figyelmeztet mindenre: az autóban olvasgathatunk nemdohányzásról, díjakról, ajtózárakról, még azt is táblácska jelzi, merre van a kijárat.

Hogy Londonban taxiengedélyt kaphassunk, vizsgát kell tennünk. Ez komplikált dolog lehet, amire Ken büszkeségéből is következtethetünk. Ha megvan a papír, már csak 33.000 angol fontot, azaz több, mint 13.000.000 forintot kell összespórolni egy igazi londoni taxira.