Az 1,5-östől teljesen magam alatt voltam. Az már túl jó is volt nekem; egy kihaltnak hitt állatfaj, a 80-as évekbeli GTI feltámadása. Kicsit persze rázott, úgyhogy bejelentkeztem egy fapados 1,3-asra, hátha az majd jó lesz.
Megvolt rovatunkban azokról az autókról írunk, melyekről már írtunk, de más motorral, más kasztnival, más hűtőmaszkkal újra karmaink közé kerültek. Dízel helyett benzin, lépcsős helyett csapott far, agresszívabb ködlámpák, új fényszórók, amelyek követik a motorháztető vonalát, elegánsabb hűtőmaszk, 30 százalékkal merevebb karosszéria; szóval egy fészlift a modellciklus derekán: ha ezek is megvoltak nekünk, itt számolunk be róluk. Értelemszerűen főként arról, ami más bennük a korábban részletesen kitárgyalt modellekhez képest.
Olvastam már róla teszteket, mi is írtunk, mindenki dicsérte, de szinte mindig mindenki dicsér valamit, úgyhogy ha valami kiugróan jó, az általában fel se tűnik. A Mazda2 kiugróan jó; megint valami, amiért lelkesedni tudok. Oké, eleve szeretem a kicsi autókat, illetve ahhoz, hogy nagyon tudjam szeretni, egy autónak kicsinek vagy nagynak kell lennie. Régi rémálmom, hogy egyszer belehegesztenek a Passatba, és ott sorvadok el a jellegtelen középkategóriában.
A Mazda2 lehetne kisebb, de még pont belefér, leginkább mert érezhetően könnyebb, mint az átlag. Nem sokkal, a hasonló Fabiánál, ami a kategóriában átlagos tömegű autó, 110 kilóval. De a súlyon kívül van még egy, legalább olyan fontos tulajdonsága: jó. "Ha valaki új 500-as Fiatot vett, de utána kipróbál egy Mazda 2-est, soha nem bocsátja meg magának", írta nemrég a brit Autocar magazin. Nagyjából igaz lehet, úgyhogy én nem is az 500-as Fiattal hasonlítanám össze, inkább a Fiat platformazonos élményautójával, a Panda 100HP -vel.
Ami persze egyfajta sarlatánság, hiszen nagyjából az ár stimmel meg a vezetési élmény. Méretben a Mazda2 konkurensei a Fabia-Yaris osztály, a B szegmens, hiszen a Mazda2 a Pandánál 35 centivel hosszabb, ami inkább bő egy kategóriányi különbség. 12 centivel szélesebb és 6 centivel alacsonyabb, de ez most lényegtelen. Viszont 20 kilóval könnyebb. A húsz kiló nem a világ, na de hogy egy kategóriával nagyobb autó úgy általában nem nehezebb, mint egy kategóriával kisebb akármi, az már valami.
Az ördögbe! Ez a fapad?! de tényleg: a 86 lóerős TE felszereltségben 3,5 millióért tényleg a per 55-ös gumik vannak, most már rafináltabban kell specifikálnom a kérést: a legeslegfapadosabb 2-est is elkérem egyszer, ha létezik egyáltalán olyan. Vegyük le a peres gumikat, vonjuk le a közérzetjavító intézkedéseket, bőr váltógombot és kormányt, kormányról vezérelhető hifit, és nézzük meg, hogyan muzsikál sztenderd kontrollautónk, anyám 1,3-as Swiftje ellenében.
Az ülés kicsit fapados, legalábbis nem bőr, a kormány és a váltógomb viszont az. A csillapítva visszacsapódó kapaszkodót nem számítom az extrák közé, de képtelenség, hogy ez a könyöklő alapáras legyen. Persze az is tökéletes helyen van: vezetéstechnikailag nem a legjobb, ha a jobb kezünket a váltógombon tartjuk, de tökéletes alátámasztással tehetjük meg. A kézifék és a szivargyújtó mögött kis csapóajtóval takarva van még egy aux bemenet, ami dupla öröm az MP3-lejátszókhoz; töltéshez nem kell összemadzagolni a középkonzolt.
Kispolgári a kárpit, de ez azért sportülés: volt a hátamban valami idegbecsípődés-féleség a bordáim között, amit kanyarban újra elkezdtem érezni- ez az ülés tökéletesen tart minden olyan helyzetben, amibe a határtalanul élvezetes futómű és kormányzás miatt keveredtünk.
