De térjünk vissza még egy szó erejéig a motorra. A hangja pocsék, az ereje elképesztő, és ha nem vezettem volna az EVO IX-et, azt mondanám, ilyen egy tökéletes turbómotor, de mivel vezettem, tudom, hogy nem. A Mitsubishi motorja azonnal reagál, az MPS-é – turbómotorhoz méltón – egy kicsit késik. Nem sokat, nem zavaróan, de egy szösszenetnyit várni kell rá.
A váltó sem tökéletes. A kar kissé hosszú, néhányszor nehezen találtam a hatodik fokozatot, és egy kicsit akadozott is. Ez alapján a mondat alapján azt gondolhatják, nem igazán jó az MPS váltója, de ne tegyék! Ez a váltó még így is sokkal jobb, mint amikkel az autók nagy többségében találkozunk, két paraszthajszál választja el mindössze a legjobbaktól.
Aztán amikor mindezt már tudtam, jól megautóztattam magam, és csodák csodájára egy életre beleszerettem az MPS-be. Aki nem pusztán a motorerőt szereti egy sportautóban, hanem kanyarodik is vele, az tudja, messze a futómű a legfontosabb minden összetevő közül, az MPS futóművét pedig tökéletesen eltalálták. Ez a fajta kompromisszum már a legelvadultabb sportkocsi-fanatikusoknak is tetszeni fog. A mérnökök végre elérték, hogy a hétköznapi kényelem ne menjen a vezetési élmény rovására.
Az MPS városban alig ráz jobban egy tucatautónál, a kanyarokban mégis a végsőkig tart, nem tolja az orrát, és a fenekét sem rest megmozdítani, ha épp arra van szükség. Tökéletesen érezni az útfelületet, a sofőr minden pillanatban pontosan tudja, hányadán áll. Csúszáshatáron és azon túl is jól irányítható, sosem éreztem, hogy az életemre tör, mégis élvezetes volt vele.
Az MPS első tengelyén sperrdiffi van, amit kötelezővé kéne tenni minden 200 lóerő körüli, vagy annál erősebb elsőkerekes sportautóban. Bármilyen hihetetlen, a turbómotor rettenetes erejét az elsőkerék-hajtás ellenére is remekül át lehet vinni az útra. Igaz, finom jobb láb kell hozzá. Ha sperr nem lenne, az MPS lassabb, bénább, butább és sokkal-sokkal unalmasabb volna, így azonban a legélvezetesebb alsó-középkategóriás sportautó, ami manapság a piacon van. Ja, és a fékek is brutálisak.
A Mazda3 MPS az utóbbi idők legpozitívabb csalódása volt. Végre egy értelmes kompromisszum, végre egy olyan autó, ami tényleg képes rá, hogy több funkciót lásson el úgy, hogy az egyik ne menjen a másik rovására. Egyértelműen kéne. Csak miután kigurultam a kereskedésből, első utam egy kipufogóshoz vezetne. Az MPS-ből tényleg csak a morcos hang hiányzik.
Egy rossz hírem azért van a jövendőbeli MPS tulajdonosoknak. A tesztút alatt az autó több mint 21 liter benzint kért 100 kilométerenként. Igaz, jobbára hegyi utakon közlekedtünk eszement tempóban, vagy városban, dugóban, de a nagy lökettérfogatú turbómotor vélhetően normális használat mellett is bőven megissza a maga 14-15-16 literét városban. Ekkora teljesítmény mellett persze ezen nem is lehet csodálkozni. Ez van. Még így is megéri. Higgyék el!
