Megfeneklett cirkáló

Ezzel a motorral végtelenül megfontolt, minden elindulásnál megáll az idő, arcom kisimul, szemeim leragadnak. De legalább ha egyszer felgyorsul, erőlködés nélkül tudja tartani a 180-as utazósebességet, és még akkor is lehet benne beszélgetni, szélzaj alig, a motor pedig csendesen nyeli be a 11 liter benzint ennél a tempónál. A városi használatot nehezíti a kétségbeejtően rossz ötsebességes manuális váltó is. Igaz, ettől az autótól érdemleges információt nem kaphatunk róla, mert egy baleset folyományaként kompletten ki kellett cserélni, ez is közrejátszhat abban, hogy akadozik. A hátramenetet elsőre a legritkábban hajlandó bevenni, egyest pedig csakis álló helyzetben, de úgy sem mindig.

Nem igénylem, sőt kifejezetten utálom a túlságosan könnyű, testetlen váltókat - ez a hírekkel ellentétben általában jellemző a nőkre -, és már régen nem érdekel, ha szétdudálnak a kereszteződésben, mert rúzsozok, vagy keresem magam a térképen. De hogy ez egy makrancos váltó miatt történjen, vállalhatatlan. Kár, mert ezt leszámítva kellemesen elringatóztam vele, kifejezetten megnyugtató autó.

A nagy kényelemre koncentrálás közben ki is hagytak belőle minden életmentő elektronikát. Az utasoldali légzsák hiába volt szériatartozék, mintha nem is lenne benne, semmi nyomát nem találtam. Az ABS hiánya is feltűnt, amikor tavaly télen a tesztalannyal és gazdájával hármasban egy éles kanyar után veszteglő kamionokat zavartunk meg. Csak erős élni akarásom következménye, hogy a végtelennek tűnő csúszás közben gyorsan közelítő long vehicle felirat nem vert minket szájon, az első tárcsa- és hátsó dobfékek nem sokat fognak.

Megállítani nem lehet, de legalább felborítani se. A következő Autogrillnél elérzékenyültünk, majd kábán hagytuk, hogy a célegyenesben az ostoba GPS belevigyen minket egy átkozott alsórendű szerpentinbe, ahol még pihe-puha futóművén is engedelmesen és fegyelmezetten viselkedett. De még így sem ő lett a nap hőse: Genovában egyetlen ötméteres parkolóhely sincs.

Az autó az elmúlt 20 ezer közös kilométer alatt önerőből nem produkált semmi problémát. A váltó cseréjét is el lehetett volna kerülni, ha a márkaszervizben egy baleset után megkeresik a szivárgó olaj eredetét, mert az így elhanyagolva szép lassan elfolyt a váltóból és természetesen zuhogó esőben, autópályán gombóccá olvadt a rendszer. A legnagyobb baja, hogy érzékenyek a lemezek. Behorpadnak, a legkisebb nyomásra összetörnek, amit a gazdája félévente lelkesen ki is próbál.

Még egy lépésben ráfutásos koccanás is teljesen lerombolta az elejét, a motorháztető is felgyűrődött, az utolért rendőrségi Mondeónak pedig, hiába a rokonság, semmi baja sem lett. Akkor kapta, már egy másik márkaszervízben - az autóhoz tartozó embléma iránt határozottan kinyilvánított igény ellenére - a kacsafarkat az új hűtőrácsra, amivel csak egy évet tévedtek, mert 1997-ben született ez a végső változat, de attól még ezen a modellen határozottan stílusidegen.

Az ötajtós modell karakteresen képviseli a korai kilencvenes évek egyáltalán nem karakteres stílusát, így talán még érdekes is lehet húsz év múlva. Törési hajlamát is figyelembe véve garantáltan ritkaság lesz. Addig is városi közlekedésre feleslegesen nagy és lomha, de sokan, sok csomaggal utazni, akár messzire is ideális, megbízható autó. Csak fapados repülővel ugyanez sokkal olcsóbb.