Használtteszt: Mini Cooper MkI - 1965

Na jó, itt az igazi Cooper

A Forma-1 sikereken felbuzdulva a Mini gyártója, a British Motor Corporation John Coopert kérte meg, hogy építsen kisautójukból valami izgalmasat. Így is lett, az erősebb motorral, hatásosabb fékekkel szerelt Mini Cooper S-ek számos pálya- és raliversenyt nyertek a '60-as években, egyebek mellett bezsebelték az 1964-es, '65-ös és '67-es Monte Carlo-ralik első helyezéseit is.

1965 áprilisában, édeapja halálát követően John Cooper eladta az F1-istállót a Chipstead Motor Groupnak; a kis csapat már nem tudott versenyezni a nagyokkal, hiszen eddigre mindenki átvette a középmotoros konstrukciót, csak épp a versenytársak jobb motorokat használhattak. A múlt század utolsó éveiben John fiával, Mike-kal segített a BMW-nek az új Mini megtervezésében is. John Cooper 2000-ben, 77 évesen hunyt el.

Egy egykori minis kommentárja

Kedves Tamás,
örülök, hogy végre cikk született az igazi Miniről. Nekem ilyen volt az első autóm, már 5 évesen ilyet akartam, végül 17 éves koromban vettem egy kosárban és több mint 10 évig megvolt. Rajta tanultam meg nagyjából mindent, ami az autókkal kapcsolatos, a működéstől a szerelésig. Eléggé bele is ástam magam a témába az évek alatt, különösen Mini-ügyben. Imádtam annak ellenére, hogy mai ésszel felfoghatatlanul sok bajom volt vele - de a végére már profi módon cseréltem pl. hengerfej tömítést egy belvárosi mellékutcában 2 óra alatt, vagy szereltem csöpögő fékhengert a Mont Blanc egyik szerpentinjén. Ugyanakkor bejártam vele Európát. Akkoriban valódi unikum volt még, alig néhány futott az országban, sok ismerősöm a mai napig fátyolos szemmel emlegeti. Amikor végül kényszerből eladtam egy restaurátornak, ugyanolyan volt, mint szakítani egy nagy szerelemmel.
Mindezt azért bocsátom előre, hogy érzékeltessem, van rálátásom a témára. Az én autóm 1967-es volt, már épp MKII-es, egy egészen ritka pillanatban született egyed (akkoriban Austin Mini), aminek még sok MKI-es vonása is volt. Ilyen volt pl. a még külső zsanéros ajtó tolóablakokkal. Ennek, és az idők során felszedett ismereteim alapján szeretnék néhány fontos megjegyzést fűzni a cikkedben állítottakhoz.
Először is a szereplő kék kocsi egy teljesen össze-vissza darab, ahogy te is írod. Ennek a kocsinak a fotók alapján semmi köze az MKI-hez, ez sokkal későbbi, a 70-es évekből származó példány. Az eredeti MKI-es ajtajai pl a hátsó traktushoz hasonlóan hatalmas zsebeket tartalmaznak alul, a kárpitozása a külső lemez belső oldalát borító műbőr csupán, amitől az egész autó egyébként még tágasabbnak érződik belülről. Természetesen ez a tolóablakok, na és az akkor még nem létező oldalütközés-védelmi szabványok miatt volt lehetséges. Ugyanakkor az ajtónyitás egy, az ajtó teljesen hosszában vízszintesen futó acélsodrony volt az ablakkeret alatt, a közepén egy kis fogóhengerrel. Ezt lefelé meghúzva nyílt a zár. Az enyém már egy krómozott fogantyú volt a záron belül. Maga zár egyébként egy klasszikus ajtózár volt, vagyis egy négyzet keresztmetszetű tengely, amit lefelé nyomva lehetett oldani mindkét oldalon, vagyis a külső-belső kilincs is teljesen eltérő az MKI-en, de még a MKII-n is. Az ajtónyitás határolására pedig egy darab bőrszíjat használtak gyárilag. Ugyanez elmondható a csomagtartó zárjáról is, az is más volt korábban, ahogy a rendszámvilágítás is alul volt eredetileg, azon a bizonyos lenyíló tartón, később kétoldalt, szintén a tartón, és csak jóval később került csak felülre. Sokkal később jött a letekerhető ablak és ez a sík, függőleges belső kárpit is. Ezeken túl az MKI-es Minik hátsó lámpája sem ilyen volt, keskenyebb és magasabb, mint a szereplő autóé. 67-től kapták meg azt, ami ezen is van - nekem is ilyen volt már -, és valamikor a 70-es évek végén került bele egy tolatólámpa is, alulra.
A szempillákra nem vesztegetnék szót én sem, very gáz, de ugyanilyen a sárhányószélesítés is. Az eredeti egyébként fekete műanyag volt, nem krómozott, és nem ilyen szélességű/formájú, bár létezett a kerékjárati peremen és a küszöb szélén végigfutó krómléc. Nagyobb baj, hogy az "eredeti" Cooper embléma a gyártási ciklus legvégéről származik, már az injektoros korszakból, a korabeli Coopereknek nem ilyen volt, ez már csak retro-marketing. A motorházon szereplő kék embléma is 80-as évekbeli (BLMC-BMC korszak), nekem még volt eredeti, de annak idején lefeszegették róla az utcán. Azóta is fáj, még mindig ölni tudnék miatta_ a hátsóról nem is beszélve. Ezeken túl ha jól sejtem a tükrök sem MKI-esek, nagyjából a kasztnival lehetnek egyidősek. A szépséges tanksapka sem típusazonos sajnos, hasonló gyorszáras megoldás a Montén induló Cooper S-eken szerepelt, aztán szivárgott át a gyártásba is. Azoknak egyébként mindkét oldalon volt tankjuk, mivel a Mini egyik legnagyobb korlátja a 25 literes űrméret volt. Ezeken túl a műszerfal is megér néhány szót. A szereplő három órás műszer szerintem a legszebb darab, de sajnos ez sem MKI, hanem MKII. A koraiak és különösen a 850-esek műszerfala egyetlen nagy km óra volt csupán (az 1000cm3-s motorokhoz kezdték adni a hármas kiosztásút, és azért kellett bele az olajnyomás műszer, mert a keresztbe fordított motor mellett az egyik nagy újítás a közös olajat használó motor és váltó volt, ami viszont elég sok problémával járt a gyakorlatban. A motor és váltó nagyon sok darabból állt össze, így jellemzően valahol mindig folyt sajnos).
További megjegyzésem, hogy a műszerfal alatti polc háttere nem a szellőzőcsövek látványa, onnan hiányzanak az eredeti burkolóelemek, bármennyire is ki van tapétázva jelenleg a tűzfal szőnyeggel. Ott egy (ill. két) műbőrrel borított kartonlemez volt beszabva és ívesen befeszítve, kétoldalról körbefogva a műszercsoportot. Lezárásként oldalt voltak műanyag elemei is azt hiszem. Ráadásul Az MKI-MKII szériákban nem voltak még meg a dícsért kerek légbefúvók sem kétoldalt. Az MKI-ben egyébként egy, a hűtőrács mögé szerelt, trombitaszerű elem terelte be a menetszelet az utastérbe az ablak alatti réseken át, amit az MKII-ben egy nagyobb hajszárítóra emlékeztető elektromos motorra cseréltek. Jellegzetes eleme a motortérnek, ez is hiányzik. Ha pedig Cooper S-ről beszélünk, akkor azoknak a műszerfala egészen más volt, polc nélkül, sok egyéb műszerrel kiegészítve.
Mindezeken túl megjegyzendő, hogy a gyári Cooperek jellemzője a fehér tető volt. Amikor megjelentek a csíkok a motorháztetőn, akkor azok még keskenyebbek és a hossztengellyel párhozamosak voltak sokáig, ez a fajta festés szintén a vége felé jelent meg. Az pedig már igazán csak kukacoskodás, hogy ez a kék valószínűleg sosem szerepelt az akkori színskálán, de erre nem esküszöm. Mindenesetre Coopereket sokáig csak pirosban és British Racing Green-ben gyártottak.
Nem soroltam fel minden eltérést, lehetne beszélni még a hűtőrács változásairól is pl, de a Hydrolastic rugózásról is bőven, ami egyébként nagyon jó megoldás volt szerintem, és ameddig ereszteni nem kezdett, még sínautósabb volt tőle a Mini. Kanyarokban elosztotta a terhelést az oldalak között. Hátul, két egyszerű szelepen keresztül lehetett felpumpálni és némileg még állítani is a kocsi magasságát.
Összegezve tehát a cikkeben szereplő autó bár helyes - hiszen Mini - és innen nézve valóban "régi", valójában egy össze-vissza lapátolt, diszkó-tuningolt Cooper-hamisítvány, legalábbis ha azt írod a címben, hogy Mini Cooper MKI, 1965-ből. Azért írtam neked ezekről a dolgokról, mert egyrészt érzem az érdeklődést és a szeretet a típus iránt a cikkedből, másrészt tartozom ennyivel az egykori szerelmemnek.

Üdvözlettel,
Simonffy Balázs

Ui: Nyilván tisztában vagytok vele, de érdekes kiegészítés esetleg, hogy az újkori BMW Minit hogyan tervezték meg. A BMW okosan felmérte, hogy egy ilyen legendához óvatosan kell hozzányúlni, és ott volt már előttük a new Beetle relatív bukása. Ráadásul a Minit az évtizedek alatt számtalanszor akarták megújítani, de sosem sikerült még megközelíteni sem az eredeti sikerét (ld. Healy, Austin/Rover Metro). Így aztán bevonták egy weboldalon keresztül a típus rajongóit a tervezési folyamatba. Regisztráció után a korábbi modell tulajdonosai szavazhatták meg a feltett skiccek közül, melyik kerüljön bele a végleges tervbe. Magam is részt vettem ebben, még emlékszem pl a könyöklők, a műszerek és kapcsolók és pl a hátsó lámpa különböző fázisaira, meg sok egyéb másra is. Ez egyrészt izgalmas volt, másrészt ezzel nagyrészt kihúzták a konzervatív "korábbi" rajongók viszolygásának méregfogát. A sajátunknak éreztük. Nem is nagyon volt ilyen ellenérzés később és az új valóban autentikus lett, a méretei ellenére is. Valami hasonlót igyekszik most megvalósítani a Fiat is az 500-assal, kiváncsian várom mi lesz belőle_ de az látszik, hogy a végére ott is sokat változott hirtelen néhány jellegzetes elem, és nem rossz irányban.