Összehasonlító teszt: Alfa Romeo Mito 1.4 T-Jet vs. Alfa Romeo 145 2.0 TS QV

A totalcaros kollégák többsége nem szereti a Mitót. Papp Tibi azért fanyalgott, mert túl puha. Rácz kollégának szimplán csak nem tetszett, ezért módszeres tortúrán kínozta: teljesítmény- és súlymérésre vitte. Majd megállapította, hogy erős, de nehéz és túl puha.

Vályi Pista meg, csókoltatom a hűlt helyét, ha csak meglátja vagy szóba kerül, dörmögő hangon fröcsögni kezd: „ezt á puhá kis cicáautót, mit ákarsz ezzel?” Amint a Papp Tibi az első menetpróbát megírta róla, Pista látatlanban hisztizni kezdett a blogján , hogy ma már semmi sem a régi, és eltunyultun, és eltunyultak az autóink is. Én meg próbáltam megvédeni − a mai autókat és a Mitót külön is. Mert nekem meg tetszik.

Elsősorban azért szeretem, mert minden idők legszebb autója, az Alfa 8C Competizione káprázatos formái általa lettek elérhetők földi halandók számára is. Ez meg jó.

Persze a Mitóra nézve pont a kis szériás, hátsókerekes és V8-as motorú kiállításkirálynő miatt fanyalognak sokan. Tény, meg sem közelíti a 8C szépségét, viszont az is tény, hogy ehhez elsősorban az arányok hiányoznak. A lapos, nyúlánk sziluett, a hosszú orr, tömzsi far és rövid kabin egy városi ecodoboz szempontjait, a használhatóságot, a gyalogosgázolási normákat és egyéb úri huncutságokat szem előtt tartva nem megvalósítható. De nem is szabad a 8C Compatizionéhez hasonlítani a Mitót.

Vegyük inkább a kategóriatársakat. Mondjuk az Opel Corsát, amivel ráadásul közös a padlólemezük. Ugye, hogy annál klasszisokkal szebb? Meg ott a másik testvér, a Grande Punto. Annak meg lehet bocsátani, hogy a Maseratikat majmolja?

Egy szó, mint száz, szerintem Frank Stephenson jó munkát végzett, a lehetőségekhez képest szép autót tervezett. Persze ez hagyomány az Alfánál. Andreas Zapatinas alkotása, a 145-ös sem csúnya verda, de ezt majd elmeséli a Pista, úgyis teljesen bele van buzulva.

Már hogy a fészkes fenébe ne lennék? Tessék parancsolni, aki Alfát akar látni (még ha a maguk módján mindkettő nevetséges a letűnt kor hátsókereseivel szemben,) annak jobbra az első ajtó. A kis piros női retikül még ki sem hűlt a mélygarázsban, de már kitartó hiénaként köröztem a  Velvet főszerkesztője körül, hiszen tudtam, hogy az ő 145-ös 2.0 Twin Sparkja nekem KELL. Egy Quadrifoglio Verde minden – az autózás iránt kicsit is fogékony – emberben azonnali birtoklási vágyat kelt. Eltökélt szándékom volt, hogy földbe döngölöm a Mitót, és súlyos másodperceket verek Tóth Zolira a QV-vel. Nem nagy rébusz kitalálni: négylevelű lóhere alakú lett a szívem azonnal.

A formán kár vitatkozni, a maga módján (főleg a mai mezőnyben) szép ugyan a Mito, de számomra már túllihegett-izzadt. Túl szájbarágósan ordítja magáról, hogy ő egy Alfa Romeo. Stephenson megnézhetett volna egy-két Piedone-filmet, talán jobban képben lenne. Zapatinas megvárta, míg egy pohár bor közben beüt az ihlet, és egy pontból húzott három egyenessel megrajzolta azt, amin Frank lehet, hogy több hónapig dolgozott. A felső vonal a tető íve, a középső az övvonal, alul a padló. Egyszerű és zseniális, az ékforma mint a dinamizmust leginkább kifejező alak sosem volt bonyolult. Nem kellett egy 450 lóerős GT-t elképzelnie hozzá. Az oldalvonal törése pedig éppen az a kis plusz, amitől tudjuk:ez csak olasz autó lehet, egy Alfa Romeo.

Tipo-padlólemez szebb formát nem látott. Három centiméterrel hosszabb, mint a Mito, a függőleges hátfal miatt mégis kompakt, sokkal nagyobb üvegfelülettel, mint a modern gombóc, ebből még lehet klasszikus, ha megéli. A sok karc, a repedt lökhárító és megmattult fényezés, mint vérbeli harcost az ütközetben szerzett sebek, úgy borítják. Büszkén viseli őket, ez nem metroszexuális csupakróm pöcsköszörű, ez egy igazi utcai harcos.

Szóval a Mito szép. Kedvesen cicaszemű, de másképp, mint ahogy azt mostanában megszokhattuk. Látványos rajta az Alfa-pajzs, dögös a mélyre húzott, miniszárnyas első lökhárító, szépek, lendületesek rajta az ívek. A hátsó lámpája pedig önmagában megérdemli a hét műtárgya címet.

Az egyik felnijét boldogan tenném a nappali közepére dekorációnak, és vagány a dupla kipufogóvég meg a harcsaszájú hátsó lökös is. Jó ránézni, na.

Miután a Mitóval kapcsolatban mindenki a sportosság hiánya miatt fanyalog, és attól nyűgös, hogy túlontúl puha lett, arra gondoltam: legyünk igazán kemények, mint a moszkvai tél, és vigyük ki versenypályára ezt is, meg az öreg (ál)macsót is. Aztán ott mutassák meg, mit tudnak a stopper ellen.

Pista és autója ezúttal eleve előnyből indul: a 145 2.0 TS Quadrifoglio Verde anno a modellcsalád csúcsmodellje volt, az én 1.4 T-Jet Mitóm meg épp csak a közepe, az igazán forró aduász majd a GTA lesz. De sebaj, papíron, teljesítményre nagyjából egyformák (155 LE), a turbómotor ugyan kisebb, de nyomatékosabb, a 145-ösnek ellenben jobb a súlyelosztása, alacsonyabb a súlypontja, és rendes futómű van alatta. Nincs itt előre lefutva semmi.

Szárnyas lökhárító, ordenáré pajzs és kedvesség, na ezek a fogalmak nekem nem az Alfát jelentik. Naná, hogy ráálltam a stopperfutamra, hiszen tudtam, hogy Karotta exautója alatt vadonatúj sportfutómű és új fékek feszítenek, a kétliteres, 16 szelepes Twin Spark pedig maga a négyhengeres olasz esszencia. Harapja a fordulatszámot, közben pedig a legszebb hangot adja ki, amit ilyen kevés hengerből valaha kihoztak. Szép a japánok vinnyogó fűnyíróhangja, a németek mechanikus gépzenéje, de ettől könnyek szöknek az ember szemébe, olyan szépen muzsikál. Egy egész szimfonikus zenekar lakik odabent a motorháztető alatt, fúvósokkal, vonósokkal, ütőhangszerekkel. Én pedig magam vagyok a karmester, és olyan zenét játszik a 150 ló, amilyet csak akarok. És nehogy egy pillanatig is azt higgye bárki, hogy ez szemfényvesztés. Ugyanolyan lendülettel szalad a mutató hétezerig, mint kettőig.

Szent igaz, a Mito erősebb, nyomatékosabb, de ha mindehhez kicsi turbómotor kell, akkor köszönöm szépen, fújja meg, aki akarja, én az évtizedek óta bevált, reszelgetett-finomított igazi olasz szívómotorra szavazok. Nyissuk fel a motorháztetőt, és nézzük meg AZT a szelepfedelet, amit még Winkler is kiakasztott szobája falára. Mert az a valami, felnit gyártani Kínában is tudnak, ilyet nem. A Mito műanyag fröccsöntött burkolatából pedig igyanak a tyúkok.

Persze a 145-ös szakadtsága kívül-belül szembetűnő, de ez a legkisebb probléma, ha tizenéves (1998-as évjárat), naponta használt Alfában ülünk. Mi tudjuk, mit tud és hogyan, kit érdekel a külcsín, ha ott az igazi érték, a belbecs. Ez az utca, amott meg a pláza, lehet választani.