Bőven a felnőttkorba lépett az idén, de még mindig gyerekesen játékos. Pedig amit a marketing kezelésbe vesz… Szerencsére nem hagyta magát.
Eleinte − csakúgy, mint sokan mások − kicsit túlzónak találtam az MX-5-őrületet. Anno, mikor 1989-ben piacra dobta a Mazda, szemem sarkából ugyan regisztráltam, de nem érdekelt különösebben. Apró, kis darabszámban eladható imidzsmodellnek gondoltam.
Közben aztán telt-múlt az idő, és a Miata (az amerikai piaci név) egyre nagyobb lendületbe jött, egyre-másra hódította meg az újságírók és főleg a vásárlók szívét. Egyik óda a másikat érte, sorra alakultak a klubok, tekintélyes méretűvé nőtte ki magát a tuningalkatrész- bázis, az újabb generációk pedig ott folytatták, ahol az előd abbahagyta. Ez egy ilyen rétegmodellnél felér egy kisebb csodával. Egyszerű sikernek indult, kultusztárgy lett. A világ legnagyobb darabszámban eladott (több mint 860 ezer) roadstere.
Én pedig nem értettem, miért. Persze, hátsókerék-hajtás, a nyitott karosszéria és alacsony súly biztos út a vezetési élményhez, de akkor sem ment a fejembe: mégiscsak játékmotoros, japán roadster. Ebben csak nem nyomhatják le az öreg földrészt, a 124 Spyderek, Velocék és Morganek, Austin Healey-k hazáját. Aztán valahogy úgy adódott, vezethettem egy NB-t (ez a második generációs MX-5-öt jelenti), és lélekben rehabilitálnom kellett a Mazdát. Remek volt, sőt, lehetett volna jobb is, de tekintve, hogy a tulajdonosa inkább a kabriót látta benne, én meg a sportos kis autót, menetpróbánk során csupán korlátozott mértékben csapattunk. Egy időre ennyi is volt az élvezetből, aztán persze a jó sors megint úgy gondolta, hogy kicsit kompenzál.
Winkler 91-es MX-5-ösét vittük el örökre. Érces kis goromba hangja helyett már V8-hörgés visszhangzik a mélygarázsban, de utolsó útján azért még fülig ért a szánk, semmi jelét nem mutatta annak, hogy Csikós autóit leszámítva ő a garázs legöregebb lakója. Ment, tolt, zúzott, pörgött. Pedig Winkler nem is az a fajta pedáltipró vadállat. Kicsit sajnáltam is, és bár akkori gazdája nem mutatta, szerintem neki is a szívéhez nőtt annyi idő alatt. Na, gondoltam, ennyi volt az idei MX-5-adag.
Aztán másnap Papp Tibi megkért, hogy írjam meg a nála lévő tesztautót, mert ő a hétvégét családi körben akarja eltölteni, abban pedig nem fér el a gyerekülés és a feleség is egyszerre. Idén 20 éves a típus, ennek okán az aktuális modellt kicsit átdolgozták, de a változások olyan aprók, hogy kétszer is megkérdeztem adatgurunkat, hogy mi is változott. Bármennyire is vizslattam előző tesztünk képgalériáját, csak a megváltozott első lökhárítót fedeztem fel.
