Állítólag már a kisebb növésű kosarasok is elférnek benne, a felszerelésük meg a csomagtartóban fér el. Ahol nincs pótkerék, nincs semmi... Ezért fér el benne bármi is, de ez így van jól. Amire szánták, amire használhatnánk, arra pont elég. Ugyanez igaz az utastérre is. Semmi különcös vagánykodás, egyszerűen az van benne, ami az autózáshoz kell. Például a menetstabilizálót kikapcsoló gomb.
No, meg a hatsebességes váltó - a kis motorhoz csak 5 gang jár -, ami bár pontosan kapcsol, minden egyes váltás olyan mintha valami erőszakos dolgot tennénk vele. Már a pozíciója is kicsit furcsa, talán túl hosszú az alkarom, vagy ilyesmi, de nekem nem esik kézre. Ha a pohártartók fedele zárva van, akkor csúszkál a könyököm mindenfelé, ha nyitva van, akkor meg fájdalmasan nyomnak az üregben levő lépcsők. A váltókart viszont csak így tudom rendesen megfogni. Foghatnám a hüvelyk- és a mutató ujjam közé csippentve is, mert az így kifejtett erő is elég a váltáshoz, na de egy így kicsavarodott kézzel pipiskedve egy piros kabrióban...
Autózás közben más sem jár az ember fejében, hogy milyennek látják mások. Nem azért, mert annyira hiú lenne, hanem mert mindig mindenki felé fordul, és megbámulja. A benzinkúton például maga elé engedett egy nagydarab, és elismerő pillantásokat vettet a kocsira a bálnamercijéből. Rettentően feltűnő ebben a piros színben, és a hozzá járó, földön ülős kialakítással valóban a világ tetején érezhetjük magunkat.
MX-5-öt mindenkinek!
A szerzővel ellentétben én minden alkalommal felkapom a fejem, ha meglátom a naptárban az MX-5-öt. Erre a főszerkesztő biztos azt mondaná, hogy engem minden autó érdekel. Miért lenne ez baj egy autósújságnál?
Természetesen az egynyolcast és a kétliterest is elhiénáztam, és ha számítana a pénz, az egynyolcas élvezetet választanám. A méretnövekedés tolatásnál érzékelhető erősen. Az NB-vel a világ végéig tolattam volna, akkora élvezet volt a körpanoráma, de sajnos az NC feneke magasabban van, és blokkolja a látómező nagy részét. Nem vettem fel a szemkontaktust az autót elismerően méregetőkkel, de utasaim beszámolója alapján kizárólag mosolygós, boldog emberek teremnek az MX-5 epszilon sugarú környezetében (epszilon tetszés szerint növelhető az emberi szem látóhatáráig).
Kisebb növésű, 196 centi magas pingpongos barátom az NB-ben nem fért el, de nem érdekelte, mert feküdt neki az autó. Ebben az NC-ben picit jobban elfér, de egyáltalán nem kényelmes. Amikor játszott egy picit menetstabilizáló nélkül, csak ennyit mondott jellegzetes amerikai mosolyával: "Már értem miért van ennyi barom az utakon."
– Füge
Vezetés közben aztán tovább erősödik az érzés, hiszen minden benne van az autóban, amitől a vezetés tényleg élménnyé válik, nem pusztán utazássá. Az elődök minden jó tulajdonsága, kiegészítve néhány olyannal, amikről majd valószínűleg a következő generációnál fogjuk tudni, hogy itt még jó volt. De ne legyünk pesszimisták, ha háromszor sikerült, biztos sikerül negyedikre is.
Csak a motorokra figyeljenek majd oda. A jelenlegi 1,8-ast úgy megkergettük tavasszal, hogy már majdnem magunk is megbántuk. Az elvonási tünetek azonnal jelentkeztek, amint kiszálltunk belőle. Annyira kezesen viselkedett, annyira jól működött a szerpentinen meg az üres parkolóban, ahol kicsit bohóckodtunk vele, hogy belemagyaráztunk mindent, amit éreztünk. Sperr diffit meg kétliteres motort, aztán kiderült, hogy se sperr, se 160 ló, és mégis nagyszerű.
Ezek után kérdőjellel a homlokomon szálltam be a tényleg kétezres változatba. Akár hiszik, akár nem, ez is jó. Pontosan azt tudja, amit a másik, a gyengébb verzió. Nem úgy értem, hogy ez gyenge, mert egyáltalán nem az. Beleprésel az ülésbe minden pillanatban, amikor a gázpedált taposom, márpedig taposom minden pillanatban. Kigyorsításokban verhetetlen - leszámítva a küzdelmet a váltásokkal -, oda lehet tenni bátran a kanyarokba, ugyanazt a stabilitást hozza, amitől jó autónak tartottuk az elődöket is.
Minden porcikájában azt nyújtja, amit a szájhagyomány útján terjedő legendák alapján elvárunk tőle. Na de ugyanezt kaptuk a kisebbiktől is. Akkor miért költenénk többet? Számomra bebizonyosodott, hogy az NC generációból ismét elég a kisebbik motor, és ahogy Winkler is megmondta: "Valahol meg kell fogni a pénzt."
A szerző értékelése
