Használtteszt: Ford Orion CLX 16V

Öt év után elkerült a Pénzügyőrséghez, ahol intenzív járőrszolgálatot teljesített sokszor úttalan utakon, nemritkán négy beöltözött-felszerelt embert cipelve. Az autó „fő profilja” azonban a beépülés lett, többek között ezért is került rá a vonóhorog. Így minden feltűnés nélkül felszívódhatott a piaci forgatagban, és a megpakolt utánfutóval abszolút hiteles kóklereknek tűnhettek a pénzügyőrök. Megfordult az ország szinte összes nagy piacán, segítségével több tucatnyi cigarettacsempészt és seftest kapcsoltak le. Egy ilyen akció során szerezte be a csomagtérfedélen található horpadást, melyet egy erősködő delikvens nyomot rá baseballütőjével.

A sok bevetés jelentette egyben a vesztét is, hiszen lassacskán mindenütt ismerték már, így leselejtezték. Jelenlegi gazdájához három éve került.

A sztori innentől olyan egyszerű, mint maga az autó. Kötelező vezérműszíj- és fékcsere. Új olaj, váltóolaj, szilentek, valamint egy kiadós takarítás, és kész. Ez történt három éve, azóta az öreg kabát minden zokszó nélkül szolgál.

A külseje olyan, amilyen, a vak is láthatja, hogy a küszöbök és a sárvédőívek lakatosmunka után kiabálnak, a fényezés karcos és lassan mattul. Sosem állt garázsban, ez is rá van írva. De melyik 16 éves autó nézne ki különbül ilyen intenzív használat után? A műanyag lökhárítók megszürkültek, azonban az ajtók pontosan illeszkednek, nincs lógó zsanér sehol, a jókora visszapillantó tükrök házával pedig ökröt lehet taglózni, csak úgy leesni sosem fognak. Valójában belbecsről beszélni is értelmetlen, hiszen itt minden szigorúan vett használati értékben mérendő.

A csomagtartó 490 literes, ami még manapság is tisztességes értéknek számít, és lám, mégis van extra, hiszen a hátsó ülések osztottan dönthetők. A beltér ugyan spártai, de minden további nélkül elhittem, hogy négy meglett férfi órákon át elvegetált benne, akkora a hely. Meglepő? A 2520 milliméteres tengelytáv pontosan annyival volt több, mint a Golf III 2473-a, hogy az ember térdei ne nyomuljanak be a háttámlába. A magam 189 centimétere mögött gond nélkül elfértem, a fej- és válltér is elegendő. Nem tudni, hányszor fordult már körbe az öt számjegyű kilométer-számláló, a szervizkönyv tippje szerint jelenleg 291 000-nél tart. Ezért is meglepő, hogy a kárpitok mindenütt makulátlanok, sehol egy felfeslett varrás, netán lyuk vagy kopás. Igaz, anyaguk olyan vastag, hogy azt egy rinocérosz is elfogadná bőrnek, ellenben nyáron biztosan kegyetlenül rohad bennük az élő szövet, mert klíma az persze nincs.

Helyhiányról az első üléseken sincs szó, kényelmesen elfér a fenék és a láb, az ülések puhák, minimális oldaltartással persze. A pedálok síkban vannak, könnyen kezelhetőek, a fék fogáspontja kicsit bizonytalan, a kuplung azonban finom és hibátlanul működik. Ebben a korban nem volt még divat a térdkalácsba maró középkonzol-kamumerevítés és a széles „multimedia center” sem, hozsánna hiányukért. Mindenütt fekete plasztik, de a maga sivárságában és egyszerűségében elnyűhetetlen, a beltérben ha nem is megállt, biztosan lassabban múlik az idő, mint odakint. Semmi nem zörög vagy nyiszog, az a pár kapcsoló és a fűtéskonzol tekerentyűi ugyanolyan méla bambasággal kattannak, mint új korukban, a bajuszkapcsoló kézre áll, csakúgy, mint a váltó.

Maga a szerkezet nem rossz, hosszú úton jár és mára kicsit bizonytalannak érződik, a fokozatba nem beesik, hanem ott ragad, ez kicsit szokatlan a mai zsíros-súlyos botok között, reccsen is a kettes szinkron hidegen, de egészében véve megszokható. A jól ismert háromküllős kormány még tán némi dinamizmust is sugároz, ezt azonban azonnal elnyeli a szürke plasztiktenger. A műszeregység sem egy gordiuszi csomó: fordulatszámmérő, sebességmérő, benzinszint és vízhőfok, valamint az alsó sorban négy pilács, csókolom.

Lassan kigurulunk a parkolóból, a finoman henkölt motort bemelegítve járjuk a környéket, hidegen semmit nem hajtunk, még ha lötyög már benne a dugattyú és fújja a levegőt, akkor sem. Kicsit billegős, a rugózás azonban feszes. Az 1020 kilós önsúly nem sok, a motor pedig 16 szelepeshez illően 3000-es fordulatnál éled, és a szemre csoffadt járgány meglepő dinamizmussal lódul neki, húz a kis 1.6-os, nem kóvályog az úton, a szervótlan kormány pontos, holtjátéka minimális. A száguldásból csak a lassú váltó zökkenti ki a sofőrt, de fél szemmel a fordulatszámmérőt lesve kifogható a megfelelő pillanat. A fékek jók, a Brembo tárcsa – Textar betét kombó nyerőnek bizonyult, határozottan lassítanak.

Megy a gép, működik, ez a lényeg. És sokan vannak olyanok, akiknél ez a döntő tényező. Tulajdonosa hálából felújíttatja, rendbe rakja, és ismét elfut 5-6 gond nélküli évet, hiszen alkatrész annyi, mint tenger, legrosszabb esetben pedig irány a bontó, ahol hegyekben állnak a kevésbé szerencsés példányok.

Nem kérdés, ki vegyen használt Ford Oriont. Aki egyszerű, olcsó autót keres, és nem akar egy vagon pénzt beleborítani, kis szerencsével kifoghat egy jó példányt. Illúzióik ne legyenek, ilyen korú Escort/Orion nincs rozsdafolt nélkül, a kínálat viszont óriási, lehet válogatni. Az 1,6-os (az 1980-ban bemutatott CVH-tól lényegesen modernebb) Zetec még ma is gond nélkül felveszi a forgalom tempóját, az 1753 köbcentiméteres szívódízelt inkább kerüljék, startvonalnak pedig szolgáljon a Népítélet Ford-rovata .

Használt, öreg ruhadarab ma már, de amire kitalálták, azt tudja. Szíve az nincsen neki, lelke viszont igen. Szolgalelke.