Nem találtam fogást rajta

A barcelonai reptér termináljától ötven méterre állította fel standját a Volkswagen. Épp csak konstatáltam, hogy leszálltunk, kiléptünk az épületből, süt a nap, és pálmák nőnek ki a betonból, már kérdezte is a német leány, hogy akkor melyik autót kérem. Mi ttudom én, mondom: DSG-s van? Volt.

Egy volkswagenes dzsekibe bújtatott ember behajolt az ajtón, megmutatta, hogy a Passat (mindegyik) a kormány mellé dugott, toll nélküli kulcs megnyomására indul. Megnyomkodott néhány gombot a nagy, színes központi kijelző körül, rám uszítva ezzel a navigációs nénit, és mondta, hogy menjek. Merre, kérdeztem. Jobbra. Mentem jobbra. A sorompó automatája visszadobálta a mágneskártyámat (hiába gondoskodik a német szervezés mindenről, ha a technika latin), kölcsönkértem hát a mögöttem toporgó kollégától az övét, kigurultam, megálltam, visszaszaladtam a kártyával, beültem, indultam, és engedelmesen besoroltam a néni által diktált útra. Aztán végre megnézhettem, mi is ez az autó körülöttem.

A sajtóban megjelent fotók alapján úgy gondoltam, a VW túl nagyot lökött a Passaton, túl közel nyomta a Phaetonhoz a modellt. De nem. A bálnaszerű, mégis kecses új Passat alig nagyobb elődjénél, a 6,22 centis nyúlást leginkább a lökhárítók kicsücsörítése adja, hiszen a tengelytáv 2703 mm-ről csupán 2710-re nőtt. Na jó, a hátfal is kijjebb mehetett, mert a csomagtér 90 literrel lett öblösebb, most 565 literes.

Ahogy a régi Passatban sem volt gond elférni, ebben sem az. Érdekes, hogy míg az elődben képtelen voltam a legalsó üléspozícióból vezetni (nem láttam ki, 182 cm), ebben így volt a legjobb ülni. Az ülés az olcsóbb modellekben mechanikusan, a drágábbakban félig elektromosan, a legdrágábbakban teljesen villannyal állítható. Akár így, akár úgy, az ideális vezetési helyzetet bárki könnyedén megtalálja. Aztán simán beülhet maga mögé, és keresztbe teheti a lábát.

Az elsőként kipróbált autó egy kétliteres Pumpe-Düse dízelmotorral hajtott, méretéhez képest a mai középkategóriában kimondottan könnyű, 1454 kilós jószág volt, a VW legendás, általam most először megtapasztalt, kétkuplungos DSG váltójával. A teljesítménnyel semmi baj nem volt, a 140 lovat készséggel elhittem. Azért most így utólag el-elfog a kétely, ugyanis azok a kollégák, akik a (nálunk egyelőre nem forgalmazott) 170 lóerős változatot vitték el, azt mondták, ők a 170-et hitték 140-nek. Lehet, hogy én is egy ilyet kaptam?

A DSG viszont biztosan DSG volt. Mivel a Porsche Hungáriánál eddig egyetlen DSG-s tesztautó volt (egy Octavia), és azt is megvették az első héten, teljesenen újdonság volt nekem a dolog. Hát, nem tudom. Sima gyorsításnál tényleg villámgyorsan kapcsolgat felfelé, ezzel nincs baj. De ha egy kanyarban, előzéshez készülve még nem tudom, lassítani, tempót tartani vagy gyorsítani akarok, és határozatlankodik a lábam a gázpedálon, ő sem tudja, mit készítsen elő: a magasabb, vagy az alacsonyabb fokozatot. Tehát néha téved, ilyenkor a váltás körülbelül hasonlóan lassú, mint egy klasszikus automatánál. Ez a hatsebességes DSG messze kellemesebb segítség, mint a VW másik automatája, a Tiptronic, a kar gyönyörű, remek fogás is esik rajta - de nekem inkább a kézi váltó marad az igazi, ha ökörködni akarok.

Ilyesmit persze a Passattal nem nagyon illik, meg nem is nagyon lehet. Az ESP elvileg kikapcsolható, de gyakorlatilag ilyenkor is figyel, és könyörtelenül belenyúl az autóba, ha úgy gondolja, én már nem bánnék el a csúszással. Ezzel a bosszantó gyámkodással együtt kellemes a szerpentin, a négylengőkaros hátsó futóművel nagyon stabil az autó. Volt is némi lelkiismeretfurdalásom, mikor előttem csaknem keresztbe fordult egy tuning-206-os, aki mindenáron le akarta hagyni a kék batárt a kanyarokban. Bocs.