(Amerikai) álom és valóság

A villámgyors vágtázók látványossá teszik az atlétika egyik válfaját, a hosszútávfutás jóval több kitartást igényel. Nos, a Sunbird itt is jeleskedik: szerény utazótempójával (120-130 km/h) a világot egyhuzamban meg tudná kerülni. A háromsebességes automata - reagálva a kiegyensúlyozott gázpedál-állásra - ilyenkor 2500-ra ejti vissza a fordulatot. Ez esetben nem is konyul olyan vészesen lefelé benzinszintmérő, 9 literrel beéri országúton.

A zajszint kicsit meglepett, nem is kellemesen. Bizony, a nagyobb testvéreiben hangszigetelő anyagok közé rejtett V6-os dorombolása beszűrődik az utastérbe, nem kell sportkipufogóval fokozni a hatást. Persze ez egyeseknek inkább előny, már akik szeretik számolgatni az alacsony fordulatú blokk munkaütemeit.

A legtöbbeket foglalkoztató kérdés minden bizonnyal a karbantartás. A tárgyalt Pontiac Sunbird idén lesz 12 éves, természetes hát, hogy a statisztikai hivatal felkészült munkatársai is hónapokon keresztül bíbelődnének a hibák rendszerbe foglalásán. Gondolhatnánk. Nos, az élet nem igazolja a várakozást: semmivel sem kevésbé megbízható, illetve semmivel sem kell többet fordítani az esetleges problémák megszüntetésére, mint egy hasonló méretű európai kocsinál. Most, az őszi hónapokra ért meg egy fékfelújításra (tárcsák, munkahengerek, betétek cseréje), ez ugyanúgy 60 ezer forintba került, mint a négy lengéscsillapító újjal pótlása.

Megadta magát már a váltó egyik jeladója, de szerencsére a Sunbird gazdája visszafogottabb szerelőhöz esett be, mint jómagam. A klímakompresszor kuplungja nem hajlandó kapcsolni; a központi zár egynémely esetben makrancoskodik; a napi kilométer-számláló örökre megállt - megannyi ismerős nyűg az öt évesnél idősebb autók tulajdonosainak. De semmi több, a motor és a váltó valószínűleg elpusztíthatatlan, és a kasznin sem mutatkoznak a korosodás jelei.

Hivatkoztam fentebb néminemű saját tapasztalatra. Hát igen, mindenkinek van egy korszaka, amit utóbb szívesen letagadna, miért lennék én a kivétel? 10 éve volt, hogy megvettem azt a Firebird-öt, 2,8-as V6-os blokkal, kézi váltóval. Menni alig mentem vele, pedig 11 literrel beérte, és tulajdonképpen nem is volt sok baja ahhoz képest, hogy már hosszú évek óta Magyarországon használták. Csakhogy épp annyi pénzt tudtam összekaparni, amiből kijött az ára, és a bűnügyi hírekben oly sokszor citált multinacionális vagyonvédelmi cég (akkori munkáltatóm) igencsak a létminimumhoz igazította az irodavezetői fizetésem.

Sebaj, régi szerelőm, Anti koma így bemutathatta rajta ösztönös kreativitását: az imbolygó hátulját két bontott Lada lengéscsillapító fékezte le (komolyan mondom, pont akkora). A vízpumpa javításához sem volt érdemes gyári tengely után szaladgálni, szétszedés után kiderült, hogy egy Polski 125-ös alkatrésze dolgozott benne; a jobb első lámpát pedig a lengyel ipar másik büszkesége, egy kispolszki biztosította. Egy év után egy turizmusból megtollasodott fickó óriási megkönnyebbülésemre rácsapott, mint cápa az ebihalra. Azóta nem nekem fő a fejem miatta.

Az amerikai autóknak (is) a legnagyobb átka a fent leírt iszonyatos berhelés. Nincs vagy nem szánnak rá elég pénzt, és korosabb példányok egy-két év alatt annyira lealjasulnak, hogy tápot adnak a szóbeszédnek. Amin aztán vígan csemcseghetnek a négy méter alatti és maximum 1300 köbcentivel rendelkező járgányokba szoruló ellendrukkerek. Pedig lehet ezt így csinálni, ahogy a képeken szereplő járgánnyal történik.

Leszögezném: a bemutatóban szereplő Pontiac Sunbird tulajdonosa úgy használja autóját, mint bárki más, aki közönyös az iránt, mi van alatta: ha mennie kell valahová, beül, és odahajt. Nem keresi a találkozási lehetőségeket márka-, gyártmány-, vagy származási országbeli társakkal. Nem fektet busás összeget "nagy zenébe", nem glancolja minden nap, nem törzsvendége a krómozóknak, de még (bocsássa meg neki az Ég) cowboykalapot és veszkócsizmát sem hord. De szereti, hogy nem kell vacakolnia a sebességváltóval; hogy a gázadásra szökken, mint a megriasztott gazella, és hogy elviszi mindenhová.

Istenuccse nem dicsérem a gépet, de pont most nyáron válogattam hasonló életkorú autók között, és ha épp egy ilyenre akadok, lehet, hogy hosszabban elgondolkodtam volna rajta.