Quicksilver szárnyashajó

Ültem a fedélzeten, próbáltam elkapni a futáspróbára összejött érdeklődők és szakemberek párbeszédeit.
– A kínai példányról senki nem tud semmit, állítólag parton van – mondja egy őszes úr a feleségének. – Legalább ez az egyetlen a világon, a leggyorsabb személyszállító! – jön a válasz. Nézelődtünk a hajó orrában, az első osztályon, vártuk az indítást. Felettem a tetőablak–vészkijáraton orosz felirat. Vaskos hegesztések, szemmel saccolható a sok tonna vas, ami a hajótestet kiadja. Minden egy kicsit szovjet, még ha a luxusra törekvő felújítás jegyében igyekeztek is eltakarni a kevésbé elegáns részeket. A rózsafa–erezetet mintázó lambéria és a kékes ülés ugyan nem a Queen Elizabeth szintjét hozza, ám az összkép a Dunához képest mindenképpen elegáns. A szovjetséget kár is tagadni: a szárnyashajók gyártása az ő privilégiumuk volt, ez pedig az egyik mesterművük.

– Ha látnád hátul a motorokat, hatalmasak ám – hallom a hátam mögül. Másnak szólt, magamra vettem. A másodosztályon végigballagva, közvetlenül a szép kilátást adó toalettel szemben nyílik a gépház vaskos ajtaja. Néhány lépcsőfok, és máris lenn az ember. Egy más világ, mintha nem is ugyanazon a hajón lennék, hanem tényleg valahol ’86–ban. Orosz nyelvű műszerek mindenhol, állítólag a Tupoljev repülőgépekben is ilyenek vannak. Csövek és a nyálkahártyán megtapadó olajpára. A terem közepén, mint két steampunk szarkofág, áll a két motor.

24 henger összesen. Jobbomon tizenkettő, és balomon is egy tucat. A hatalmas turbó és a közteslevegő–hűtő még impozánsabbá teszi a blokkokat. Az egykoron harckocsikba tervezett, majd továbbfejlesztett Zvezda M470–eseket csövek és számomra értelmezhetetlen vasak veszik körül. Együtt 2700 lóerősek, képesek arra, hogy a szárnyashajót 100 km/h–s tempóra gyorsítsák fel. A fogyasztás 500 liter minden üzemórában, ez az ára a 75–80 km/órás utazótempónak. A Budapest–Bécs távot zsilipektől függően 4,5 óra alatt ússza le a Quicksilver. 68 személyt szállíthat és 31 méter hosszú.

– Dönci bácsi röffenti a mackót! – szalad végig a moraj a társaságon. Én nem hallottam, nem éreztem semmit, a beavatottak mégis tudták, hogy már sűrítik a levegőt, ami a két motor indításához kell. Egyszer csak megremegett a hajótest, már jártak is a gépek.

– Na, Dönci bácsi, most már meg kéne hajtani végre! – nevettek össze a hajósok. Az orr még a vízben, csak nagyobb sebességnél ágaskodik fel a test. Ahogy hátul elkezdtek tolni a tizenkéthengeresek, szép lassan egyre magasabbról láttam a víz színét. Keményen pattogott a hullámokon, mellettünk sorban maradtak el a rakparton guruló autók. Sodrással szemben mentünk.
– Nyolcvan! Visszafele meglesz a száz! Ha ezt a ruszkik látnák! – jött a hang a híd felől. Megfordultunk, és immár a víz erejével a hajótest alatt lendült meg újra a Quicksilver. Szinte személyautós volt a gyorsulás, ahogy kacsázó kavicsként pattogunk a Dunán.

– Száz! – kiálltja egy mámoros hang. –Dönci bácsi, gyerünk, még, még!