Teszt: Volvo S60 2.4T AWD

A dízel S60 és V70 nagy szerkesztőségi kedvenc volt. Jól mentek - különösen kézi váltóval -, kényelmesek voltak, és a maguk volvós módján még csinosak is. Az AWD nyálcsorgatónak ígérkezett: még némi erő, és kettővel több kerék, hogy az erő hasznos mozgássá alakuljon.

A külsőt nem elemeznénk hosszan, az előző tesztautóknál megtettük. Történelmi jelentőségű leleplezésre készülünk azonban: az S60 vonzerejének titka nem a kupészerű tetővonal, hanem a csónak-, sőt inkább ladikforma, amit az autón elrejtettek. Sajnos teljes egyértelműségében csak felülről látszik, ám digitális kameránkat féltve nem mertünk ballonnal föléemelkedni a fotózás kedvéért. Térben jól látó olvasóink már az oldalsó fényképekről is felismerhetik: a motorháztetőtől a csomagtartóig végighúzódó vállöv tökéletes vízijárművet formáz.

Az AWD sajátossága, hogy özönvíz esetén is megbízhatóan felhajthatunk vele az Ararát tetejére fajokat menteni. Mert felmegy. Az összkerékhajtás lényegében megegyezik a VW csoport által használt 4Motion, Quattro és 4x4 néven futtatott Haldex-kuplungos megoldással, kevéske apró eltéréssel.

Lényege, hogy az első és hátsó tengelyek forgási sebessége közti különbség működésbe hoz egy kicsiny szivattyút, ami összezárja a többtárcsás olajos kuplungszerkezetet, így hátra is jut a hajtóerőből. Az egész folyamatot elektronika felügyeli, a reagálás elképesztően gyors, gyakorlatilag észrevehetetlen.

A mindennapokban ebből csak annyi látszik, hogy az AWD kerekeit többé-kevésbé lehetetlen kipörgésre bírni, ami egy ilyen gusztusosan erős motor mellett ügyes. A lényeg persze nem ez, hanem az, hogy télen olyan időben, amikor igazából egyáltalán nincs is kedvünk kimenni az utcára, a Volvo pont olyan, mint napszúráskor.

A DSTC nevű stabilitás-elektronikával együtt már tényleg csak a Darwin-díj várományosai tudnak önveszélyesen ámokfutni az AWD-vel, ezt mi közismert tudományos elkötelezettségünk mellett sem próbáltuk ki.

Száraz úton az összkerék-meghajtás alig-alig jelentkezik. Hirtelen elinduláskor érezhető volna, de az automataváltó miatt nem lehet felelőtlen kuplungról leugrós rajtokat venni. Igazán csak szűk kanyar és kegyetlen gázadás mellett van dolga. Ilyenkor egy hagyományos elsőkerék-hajtású autó eleje elkapar, az orr elindul kifelé az ívről, a hajtóerő pedig az elpörgő keréken elvész.

Az AWD ezt máshogy csinálja. Ahogy az első kerekek kipörögnének, a nyomaték egy része elindul hátrafelé, így az eleje inkább az íven marad, elvben szépen négy kerékkel sodródna. A gyakorlatban a DSTC ilyenkor lepofoz minket a gázpedálról, Volvo for life. Összességében az AWD érzésre egy nagyon jól sikerült elsőkerék-hajtású autó, ami igazából négykerék-hajtású.

A vezetési élmény biztonság- és nyugalomorientált, 200 lóerőt ilyen diszkréten elrejteni igazi szemfényvesztés. A 2.4-es turbómotor alacsony fordulaton is rendesen húz, és az automataváltó úgyis visszapakol néhány fokozatot, ha kell. Kézi üzemmódban is használható, de feltehetően soha senki nem fogja. A 13,1 literes tesztfogyasztás nem kevés, de a 200 lóerő se.

A gyorsulás határozott, de az általános nyugalom atmoszférája miatt korántsem izgató. Az erő azért van ott, mert néha kellhet, és az aktív fejtámlák is a ráfutásos balesetek miatt vannak beépítve, nem a hirtelen gyorsítások fejnyaklásait kivédendő. A fékek kiválóak, lassú csoszogáskor talán túl harapósak is egy kicsit.

A jó sok meghajtott kerék mellett megkapjuk a teljes nagyvolvós komfortvilágot (pedig ez még nem is az igazi nagy Volvo): kilométerekről szagló zseniális bőrfotelek, magyarul kommunikáló számítógép, beépített telefon, kétoldalas automata légkondi, szemeteskosárka és kihajtogatható ülésmagasító a gyerekeknek hátul.

Külön szót érdemel a műszerfal tetejéből kibukkanó televízió és navigációs képernyő. Navigálni nem tudtunk, mert Magyarország valahogy mindig lemarad ezekről a térképekről, bár most, hogy egyes utazási irodák prospektusai szerint tengerünk lett Büdöspusztán, talán fellendül a nyugati eredetű turizmus annyira, hogy érdemes legyen kiegészíteni őket.

A reggeli fociközvetítések idején a televízió felbecsülhetetlen érték, ha dugóban állunk. Menet közben a kép eltűnik, és helyette "Driving" felirat figyelmeztet arra, hogy meccsnézést közben az ember sört iszik, tehát ezek egymást kizáró foglalatosságok. A hang egyébként ilyenkor is megmarad, de kép nélkül Faragó Richárdot hallgatni kicsit talán túl erős kezdés egy hosszú munkanap elején.

Az AWD a maga 10.810.000 forintos árával 600.000 forinttal drágább az azonos kétkerekes modellnél, ezt a 6%-os felárat nem butaság kigazdálkodni egy olyan országban, ahol minden átkozott évben tél van.

Értékelés: 4