A kommunizmus zöld krokodilja

A ponyvánál maradva a Trampnek három üzemmódja van: 1. tető fent, oldalponyvák fent, 2. tető fent, oldalponyvák levéve, 3. a tető is levéve. Az oldalponyvák csak egyetlen esetben kerülnek fel használat közben: ha tartósan és nagyon esik az eső. Hiába vannak ugyanis rajtuk átlátszó műanyag ablakok, azokon át csak elmosódott formákat lehet látni, a valóság árnyait a platóni barlang falán. Amire filozófiát építeni könnyű, a forgalomban manőverezni viszont veszélyes. Én több oknál fogva a 2. üzemmódban használom a legszívesebben.

Egyrészt, mert úgy jön a friss levegő dögivel, és én szeretem a Tramp-féle léghuzatot. Másrészt így sokkal közvetlenebb az élmény: ha elég hülyék lennénk, az utat akár meg is érinthetnénk, mert ott szalad pár centire. A több mint bizalmas közelség elsőre eléggé intenzíven hat, sokan szorították már elfehéredett ujjakkal a kapaszkodót, amikor elvittem őket egy körre. A majrézó utast mindössze egy, a falusi körhintákról átmentett lánc véd a kizuhanástól, amit én be se szoktam kapcsolni, mert rontja a kapcsolatomat a tájjal.

Harmadrészt így legalább oldalra jó a kilátás, ha már hátrafelé nem lehet látni szinte semmit. A külső tükrökbe ugyanis domború üveget kéne vágatni a síküveg helyett – ha valaki tud ilyen műhelyt, karcolja be a kommentek közé az elérhetőséget. Negyedrészt a tető remekül árnyékol a tűző nyári napsütésben, miközben nem gátolja a levegő járását. Ötödrészt szerintem így néz ki a legjobban, bár tény, hogy tető nélkül is jól mutat.

A tetőt némi gyakorlás után kb. 30 másodperc alatt lehet leengedni: kinyitjuk a középső zárat, kicsavarjuk a kétoldali rögzítőt, majd hátrahajtjuk a fémvázat, ami, ha rendesen meg van kenve, engedelmesen összecsuklik. Ennyi – esetleg el lehet még igazgatni kicsit a ponyvát, hogy ki ne dörzsölje a váz, meg hogy szépen nézzen ki. Felcsukni valahogy mindig tovább tart, ami különösen hirtelen támadt viharban tud nagyon szórakoztató lenni. Én speciel mentem már nyitott tetővel jégesőben is, a lányom lebújt a hátsó ülések elé a padlóra, és magára húzott egy pokrócot, én meg a szélvédő takarásába dugtam a fejemet, nyomtam a gázt, és folyamatosan imádkoztam, hogy csak most az egyszer ne csapjon belénk a villám.

A tetőnélküliség egyébként hihetetlen szabadságérzetet ad az embernek: a non plusz ultra az éjszakai autózás, amikor tető helyett a sziporkázó csillagokkal teli égbolt borul az ember fölé. A Tramp az egyetlen csajozós Trabant: ez az üzemmódja olyan komoly mértékben hat a nőkre, hogy olykor azt indítványozzák: a csillagnézés a mezőn, a kocsi mellé terített kockás pléden folytatódjon. Mint látjuk, a pokróc a Trampnek több okból is alapvető tartozéka.

Kényelemről a Trabik esetében nem beszélhetünk, és ez igaz a Trampre is. Az ülés végül is nem rossz, de nem is jó, fejtámla sincs, a kormánykerék olyan vékony, hogy szinte vágja a kezet, a kombiból átvett hátsó üléspadon ketten is alig férnek el, nem hogy hárman, és a menetszél ott már orkánerejűvé erősödik. Ha a tető le van nyitva, a csomagtartó hozzáférhetetlen, de egyébként se nagyon használható: egy keskeny, de mély, sötét verem, amiben kézzel kell kitapogatni a tárgyakat, mert belelátni nem lehet.

A kényelmi felszerelések listáján egyetlen tárgy szerepel: egy kis térképolvasó lámpa, amit a műszerfal alá szereltek, szerintem utólag. Esetleg ide sorolhatjuk még a benzinszint-mutatót, elvégre az nincs minden Trabantban. A csillapítást kifelejtették a konstrukcióból, így a mutató a benzin lötyögésének ütemére ingadozik, a két végpontból kell szemre átlagot számítani.

Amikor a Trabit tervezték, a szocializmus járműiparában még ismeretlen fogalom volt a biztonság. A Tramp ráadásul még az alap 601-esre is rátesz pár lapáttal. A nem létező karosszéria semmit nem véd, a Trampben a gyűrődőzóna maga az ember, egy balesetnél a legokosabb kirepülni, úgy talán van némi esély a túlélésre.

A balesetbiztonság tehát katasztrofális, az üzembiztonság se jobb az éppen elfogadhatónál. Mint tudjuk, a Trabant egyszerű szerkezet, amit viszonylag könnyű javítani, de sajnos elég gyakran el is romlik. A fő baj nem annyira a konstrukcióval van – bár azt is lehetett volna a 601-es gyártásának közel három évtizede alatt csiszolgatni – hanem az alkatrészek minőségével. Eredeti cucc már nem nagyon van, az utángyártottak vásárlása meg kész lutri.

Nekem kellett már kuplungtárcsát cserélni két hét után, megadta magát a szabadonfutó, meghalt a gyújtótrafó, a gyújtásmegszakító-panel, a feszültségszabályozó, cseréltünk kerékcsapágyat, féltengelyeket, újítottunk fel generátort, sokszor piszkáltuk a fékeket, mégse jók igazán. Tudom, cseréljük ki az I-es Golf tárcsafékére – csakhogy nekem így kell ez a kocsi, eredetiben. A múltkor elszakadt az ékszíj, bár erről én tehetek, miért nem cseréltettem ki időben. Hogy ennyi katyvasz sok-e vagy kevés tizenhárom év alatt, nem tudom, nekem kicsit soknak tűnik ahhoz képest, hogy évente mindössze két-háromezer kilométert gurulunk a Tramppel.

Miután megvettem, persze hosszabb utakat is tettünk, kirándultunk Aggtelekre, a Tátrába, a Tisza környékére. Ma 40-50 kilométernél messzebbre már nem megyünk vele, bár olykor előfordul, hogy elindulunk a szomszéd kisvárosba vacsorázni, és a másik irányból kerülünk elő hat órával és százötven kilométerrel később. A Tramp igazi terepe a ráérős gurulás kis forgalmú, romantikus műutakon, és a decens zötykölődés gyönyörű erdőkön-mezőkön át. Én a tíz kilométerre levő hipermarketbe is földutakon járok vele bevásárolni, mert úgy kicsit hosszabb az út, de sokkal élvezetesebb.

Nyulak ugrálnak előttem a mezőn, őzek ügetnek át az úton, hol egy egerészölyv, hol egy bagoly repül versenyt a géppel, jobbról tó kéklik, balról erdő zöldell, messziről integet a piros-fehér mobilátjátszó-torony. A Tramp alapvetően boldog autó: befogadtuk, családtagként tekintünk rá. Nem mondom, hogy halálra kényeztetjük, de szeretjük, nem hajtjuk. Túlélte a kollektivista szocializmust és annak összeomlását, és most derekasan helyt áll a kapitalizmus kegyetlen, individualista világában is, ahol a kutakon már nincs keverék, és a benzinben nincs ólom.

Még négy év, és nyugdíjba megy, szét lesz szedve szinte az utolsó csavarig, fel lesz újítva, és kap majd egy szép OT-s rendszámot. Együtt öregszünk majd meg, két rendszert váltott kövület, bár ő túl fog élni, mert hozzá lesz pótalkatrész húsz év múlva is, hozzám meg nem. Ha egyszer majd szétesek, Trabantba temessetek!