Csak a Mi Autónk
Nem tudom, hová volt a kapkodás, de mire 3 perc alatt megtettük a kört, már előálltak a kisbuszok, és gyorsan visszazsuppoltak minket Győrbe, az Audi gyárába. Az élelmesebbje rögtön a terülj-terülj asztalkámat kereste, alig páran voltunk kíváncsiak a fő attrakcióra, a szerelde bejárására.
Pedig ezért volt érdemes ideutazni. Tesztautó lesz minden kereskedőnél, a próbakör érdekében némi preparációval elhitethető vásárlási szándékunk komolysága. Az S8-asban egyesek érezte valódi rosszullétet szintén megtalálhatjuk, elég disznótoros ebéd után ötalkalmas bérletet váltani a városligeti Ciklonra. De sportkocsi-összeszerelőt nem lelünk lakótelepi garázsban . Sajnos, fotózni szigorúan tilos, így verbális beszámolónkat nem színesítjük se piros overallos, vidáman fütyürésző munkások, se szanaszét gurult, gazdátlan alkatrészek képével.
Jogos a belcím, az Audi TT vásárlója - legyen bahamai, bulgár, brazil vagy burkus - mindenképpen Made in Hungary terméket kap. Kétségtelenül büszkék lennénk egy Piaggio Ape -gyárra, nem kéne pironkodnunk, ha valamely koreai márka nálunk építette volna fel Patyomkin-üzemét, de az igazi mégis a TT-manufaktúra.
Manufaktúra a javából, összesen két szerelőrobot segíti az élőmunkát. Provokatív kérdésünkre (miért nincs több?) a válasz: a szériaszám nem indokolja a több millió eurós gépek beszerzését, illetve természetesen olcsó a magyar munkaerő. Hogy mennyire, azt a felettébb diszkrét kalauzunk nem árulta el. Ennek alapján jöhetne minden kis szériás, ám pokolian drága autó összeszerelése Magyarországra. (Jut eszembe, van egy hold földem Szabadszálláson, hátha fontolgatják a Lamborghini gyártásának áthelyezését.)
Jelenleg napi 140 TT készül, két műszakban. Év végére ezt a számot napi 270-re szándékoznak felfuttatni, éjszakai munkával. Nem a mostani munkatempót kell eszeveszett kapkodásra váltani, az egy feladaton serénykedő brigádok létszámát növelik arányosan. Szintén kérdésre elmondták, hogy műszakonként egy-két alkalommal van szükség a csüngő piros spárga megrántására, hogy leállítsák a sort. Ezt is általában technológiai fennakadás, nem a dolgozók lemaradása miatt.
A szalag munkafázisonként 6 percig áll. Ez alatt fejezik be mondjuk a szélvédők beillesztését (az egyik robot keni a ragasztót és adja kézbe a fiúknak) vagy a speciális targoncán egyben érkező futómű-hajtáslánc-kipufogó összeházasítását a kasznival. Ezt már - ahogy mondják - csak a csinosítgatás követi, a lényegen túlvannak.
A helyi alkatrészgyártás nem meghatározó. A karosszéria lakkozva és összeszerelve érkezik Ingolstadtból, a műszerfalat vagy a futóművet is csak összeállítják itt. A négyhengeres motor győri gyártmány, az ülések szintén, a Lear üzeméből jönnek. Fura módon a lökhárítót sem készítik el előre, ki gondolná, hogy annyiféle változata van.
A technológiai folyamat is érdekes. A vagonból begurított üres vázból még bármi lehet: fapados kétliteres, esetleg fullextrás V6 Quattro. A rendelésnek megfelelően nyomtatnak egy szép nagy bárcát, ráragasztják a motorháztetőre belülre, ezt olvassák le kézi szkennereikkel a munkacsoportok. A bevezetés időszakában még a kereskedések feltöltése folyik, de hamarosan átállnak a normális módra, ami azt jelenti, hogy minden készre szerelt autónak megvan a végső gazdája. Gyorsan döntsön, vagy rizikózza a várakozást: az első TT-széria kapósabb időszakában 8 hónap is eltelt a rendelés és az átvétel között.
A logisztika, vagyis hogy bármely alkatrészt csukott szemmel is ott találjunk, külsős cég feladata. A megkülönböztetésül zöld szerelésbe bújtatott fickók vezette villámgyors targoncák vonszolnak kerekes állványokat. Folyamatosan pásztázzák a soron lévő készletet, nehogy ezért torpanjon meg a munka. A popszegecstől a könnyűfém felniig mindent az ő reszortjuk.
A szalag végén önjáró, alkatrészeinek 99 százalékát birtokló autókat kapunk. Innen futóműállításra mennek, szaladnak egy próbakört (ha jól rémlik, minden harmadikat kiviszik az M1-esre is), összevissza ellenőrzik, lemossák, megszárítják és készre csomagolják. Az egykori, elég ostoba szokástól eltérve már nem megy minden autó vissza Ingolstadtba. A hazai (feltételezem, nem sokkal több, mint egy-két trélernyi) és néhány környező országbeli rendeléseket nem utaztatják a központba.
Láttam még nyíltszíni javító fényezést - itt is kicsúszhat a kézből egy kalapács, hidegvágó, pajszer, ilyesmi. Nemkülönben kissé rossz helyen, közvetlenül a szalag felett helyezkedik el a dolgozók pihenő- és étkezőhelye. És hát egy felelőtlenül pöccintett parázsló csikk, szalonna szelésében elszabadult bugylibicska azonnal látható sérüléseket okoz. Azt hiszem, az ezt bizonyító fotó kedvéért mégis kockáztatni kellett volna egy jó gumibotozást a biztonságiaktól.
