Tehát ott tartunk, hogy a V50 2.0d dinamikus, elfogadhatóan tágas, kellően kényelmes, praktikus, kezes szerkezet. De a sok fenti erény eltörpül amellett, amit a tesztelt V50 Powershift (ejtsd: paörsift) váltója ad az embernek. A technológia legkorábbi felhasználója, a VW konszern ezt DSG-nek nevezte el, a védjegyek miatt a Volvónak nyilván mást kellett mondania, így jött a Powershift.
Amikor megkaptam a tesztautót, vagy két órát folyamatosan ültem benne, mentem a város egyik pontjáról a másikra, közben telefonálgattam, zenét hallgattam, azt se tudtam, mi történik a gépteremben. Nyomtam a gázt, ment. Megálltak előttem, fékeztem. Rég vezettem ilyen stresszmentesen.
A DSG – nem megyek bele a működésébe, hiszen nemrég kiváló cikk született róla a Totalcaron – szinte olvas a vezető gondolataiban. Kanyarban az ív elején visszakapcsol, aztán pakolja a fokozatokat, hatékonyan, pillanatnyi torpanás nélkül, gyorsabban, mint ahogy azt kézi váltóval lehetne. Füllel halljuk a kapcsolásokat, de olyan sima és gyors a működés, szinte észre sem venni, hogy nem valami villanymotor. Visszafelé ugyanilyen magától értetődően teszi a dolgát. És még a DSG-váltók leggonoszabb tesztjét is kiállja.
Amit ezek a szerkezetek nem bírnak, az a hirtelen gyorsítás, lelassítás, ismét hirtelen gyorsítás egymásutánja. Például amire szükség van, amikor nagy gázzal el akarjuk érni a zöldet, aztán látjuk, hogy sárgára vált a lámpa, nagyot lassítunk, de a tükörből észrevesszük, hogy a mögöttünk robogó autó mindjárt belénk jön, ezért ismét gyorsítunk. Ha ilyenkor összezavarodik a váltó, nagy csatt lehet a vége, pedig szokás efféle helyzetbe kerülni Budapesten.
Igazából csak két dolog zavart. Egyrészt, hogy a váltót vezérlő elektronika nem engedi 1500 alá esni a motorfordulatot, mindig azt a fokozatot tartja, ahol ez még megy a motornak. Nyilván azért tesz így, hogy legyen turbónyomás, ha esetleg hirtelen gyorsítani kell. De én például sokszor alig valamivel alapjárat fölött szoktam végigtötymörögni az utcánkon, ezt nem lehet vele, mert ilyenkor nem átall egyesbe visszakapcsolni. A másik a manuális üzemmód: az elektronikus agy néha túl hamar átveszi a vezérlést, ezért sosincs meg a kézi váltás illúziója. De automatában annyira jó, hogy úgyis csak mazochisták használják a manuális módot.
Legyen ön az első aki a V50-ről ír!
A Volvo-féle Powersift mindenképpen kiforott cuccnak tűnik. Felára nem is szörnyű, hiszen a kézi váltóshoz képest épp félmillió forint pluszt kell fizetni a bal láb és a jobb kéz együttes kényelméért. V50-esbe téve pedig tényleg jó autó jön ki a képletből. Más kérdés, hogy a csavarra ugyanezt a váltót a Fordnál 20 százalékkal olcsóbban, 400 ezerért mérik. Hja, a Volvo-presztízs. Ha viszont hozzáveszem, hogy Ford Focus kombiból luxusos Ghiát és trendi Titaniumot kapok kétliteres dízellel, pont ilyen Powershifttel 6 460 000 forintért, míg Volvo-köntösben ugyanez nagyjából egymillióval drágább, már nem is látom annyival jobb kocsinak a kicsit kulturáltabb, valamivel talán letisztultabb stílusú Volvót. Tényleg ér ennyit az embléma?
De a Powershift meggyőzött, kukába a kézi váltóval! Csak a Honda S2000-esét vagy a Caterhamét hagyják meg még manuálisnak egy kicsit. Hogy nosztalgiázni tudjak néha…
