Aztán lementem a mélygarázsba, feljöttem, mindezt egész simán. Aztán autóztam egy csomót a C30-cal. Hogy is mondjam finoman: aki eleve olyan, hogy egy fontos meetingre sietve, kicsit elkésve nem szalad a metró után, imádni fogja. A C30 1,6 ugyanis kellemes jószág, de siettetni nem lehet. Nincs értelme padlózni a gázt, mert 4000-es fordulat alatt nem történik semmi, de egyáltalán semmi, még a motor hangja sem változik.
Az igazán türelmetlenek viszont kipróbálhatják, milyen négy- és hatezer között kalimpáltatni a fordulatszámmérőt. Ilyen használat mellett a C30 egészen tisztességesen nekiindul – sportosnak persze csak az mondaná, aki utoljára 286-oson játszott Indy 500-at –, muszájból tartja a tempót a forgalommal, kicsit tán még előzésre is kapható.
Egyébként vannak még hibák, például a feleslegesen kemény rugózás (ekkora menéshez minek? És így a Focus is komfortosabb), a rükverctől irtózó váltókar, az elindulásnál extra könnyen lefulladó motor. Mondanám, ezeket megszokja az ember – de hazudnék.
Túl sokat zsörtölődtem már a motoron, írok hát jó dolgokról is. Például az ülésekről, amelyek a Mondeóénál is jobbak, meg a zajcsillapításról, ami olyan hatásos, hogy az ablak feltekerésével kis híján teljesen ki tudtam szűrni egy mellettem fél méterre ordító, nyolcszólamos riasztó üvöltését. És ott a gondosság, a stílus a pici részletekben, a pedálokat lámpa világítja meg, van kartámasz elöl és hátul, a négykallantyús, külön felhajtható fedéllel ellátott kalaptartó is jópofa, igaz, a praktikussága megkérdőjelezhető.
Finom a kormány, jó a fék, csodásan kanyarodik – itt már tényleg Focus-nívón vagyunk, aminél 2008-ban nem is illik többre vágyni. És a kétségtelenül jó forma ellenére hátra is be lehet ülni. Szűk ugyan a fejtér, alaposan az első ülés támlájába nyomódik a térd is, de ha muszáj, el lehet ücsörögni. Csak kiszálláskor kell extra figyelem, mert az első ülés ugyan támladől és előrecsusszan, ám az első öv alsó rögzítését külön ki kell akasztani, különben hátul marad. És mivel a hátsó üléseket rettentő ritkán használják majd, ezt a funkciót idővel nyilván még a tulajdonos is elfelejti.
Amikor le kellett adnunk a diplomamunkánkat, az a hír járta, hogy a tanárok soha nem olvassák el azokat. Ezért néhányan összeragasztottunk egy-egy lapot, kíváncsiak voltunk, szóvá teszik-e az államvizsgán. Szinte biztosak voltunk benne, hogy nem. Valószínűleg a Volvo is ezért hagyta meg ezt az ügyetlen övrögzítést. Tudja, hogy nem lesz olyan C30-as, amibe hátra is beülnek majd. Ha mégis lesz néhány tízezrelék, arról pedig majd értesül a flaszteren arccal előre kizuhant utasok kórházi zárójelentéseiből. Mi is csak csodával határos módon őriztük meg képünkön a bőrt, amikor kipróbáltuk a hátsó üléssort.
All in all, többségében jó emlékeim maradtak a C30-ról. De ha rám bíznák a választást, nem ragadnék le az egyhatosnál. A dízelek egymillióval odébb vannak, ezért azok másfajta pénztárca után kiáltanak, de kétszázezerrel többért van jóval erősebb, 1,8-as C30 is. Próbálják ki. Szerintem nem lesz kérdés, melyiket veszik meg.
