Konfliktuskezelés a menedzsercsaládban

Vasárnapi ebéd a menedzsercsaládnál. Rigorózusan betartott esemény, nem is találkoznak egész héten. A két kereső cégénél robotol napkeltétől napnyugtáig; a gyerekek nem kicsik, tudnak vigyázni magukra, egyébként is napi 7 órát tanulnak az elitgimnáziumban, mellette szakkörök és felkészülés az országos tanulmányi versenyre: be van osztva minden percük.

De a vasárnapi ebéd szent. A vezérigazgató férj és apa PDA-ján végig kopi-pésztelte 52 héten át: "vasárnap 13-14, lunch with family". Egyszer akarta egy japán üzletfél egy nappal lerövidíteni európai tartózkodását; talán még ma is bánja csökönyösségét és az emiatt elveszített bizniszt. Az asszony előveszi a régi szakácskönyvet, elfátyolosodik a szeme néha, hogy ezt is édesanyja tanította, de rég volt ideje minden nap főzni... A két nagykamasznak sem haszontalan a közös szóhasználatban családi weekly meeting. Amióta átutalással jön a havi zsebpénz, nehezebb elcsípni az ősöket az extra kiadásokra. Mostanában csak megmutatják az SMS-ben kapott egyenlegértesítőt, és elnézően mosolyognak.

Szóval vasárnap, dél múlt, gőzölög a húsleves, a kötény a szennyesben, mindenki ünneplőben az asztalnál. Sok a téma, kevés az idő, csak a legfontosabbakat tárgyalják meg.
- Már egy hete nem beszéltünk, drágám. Képzeld, előnyösen változott a cégnél a car policy, lecserélhetem végre a Passatot, már megrendeltük nekem az új S80 D5-öst - újságolja a gazdasági igazgatónő feleség.
- Ne viccelj, nekem is lejárt a lízing a régire, és megint Volvót akarok - szisszen fel a vezérigazgató férj.
- Nem baj, veszel mást, vagy végre egyforma autónk lesz- vidul az asszony.
- Na, azt már nem! - fortyog a tekintélyét veszni látszó családfő.

Valóban, tárgyévig nehéz kérdés volt a Volvo nagy limuzinjával a tekintélysorrendet fenntartani, ha egyforma autót akart az igazgató és az igazgatóné/nő. Mondjuk választhatta az egyik a T6-ot, a másik a dízelt, de hiába a 40 Nm nyomatékkülönbség a benzines turbó javára, ha vacak négysebességes váltóval adták. Aztán gyorsan fejlődik a dízeltechnika (még a Volvónál is, akik kissé későn ébredtek), az S80-ason kívül bármely más modellbe 400 Nm-es, 185 lóerős blokk volt választható.

Volvo S80 V8

Most viszont van megoldás, ha kínos az asszony váratlan előretörése. Itt az XC90-ben megismert 4,4 literes V8-as. Teljesítményében és árában is megkülönbözteti vásárlóját a törekvő felső-középosztály tagjaitól. Bőven 16 millió felett indul, és nehéz 20 alá konfigurálni, ha nem akarunk lenéző pillantást a szalonbeli értékesítőtől, aki hosszasan sorolja a további extrákat. Amit viszont szerencsére nem kell külön rendelnünk, az az összkerékhajtás.

Ekkora teljesítményt, számszerűen 315 lóerőt és 440 Nm nyomatékot előállítani sokkal könnyebb, mint maradéktalanul közvetíteni az aszfaltra. Módomban volt már sok erős autót vezetni; fő gondjuk ezzel volt. Ha elöl a hajtás, facsarja a kormányt, ha hátul, a kerék egyhelyben akar pörögni. Nem újdonság a megoldás, de ilyen pontos és észrevehetetlen változathoz még nem volt szerencsém. Haldex várja a jelet a zárásra, ha túl nagyot sikerült rúgni a pedálba, hogy hátra is juttasson az erőből. Nehéz jelzőket találni az érzésre, talán ha a fogaskerekű tudná a nulláról százra a 6,5 másodpercet, ahhoz hasonlítana.

A két hajtott tengely óriási befolyással van az autó vezethetőségére. Korrigálja a futómű esetleges elégtelenségét, a kisebb vezetői hibákat. Szörnyű kanyarsebességet enged a 19 mázsás monstrumnak. Még élvezetesebb lenne, ha kapna egy hidroaktív futóművet. Addig sajnos azt mondom, valahová a kényelem és a sportosság határmezsgyéjére próbálták belőni. Nem rossz, de simább utakra való.

A fék természetesen képtelenül jó. Gyorsan el is fog kopni, ha használjuk a sebességtartó és követő rendszert. Az M0-áson próbáltam először, remekül tapadt a teherautóra, gyorsított, ha az is, fékezett helyettem, ha így tett az előttem haladó. Már valami egyéb tevékenység után néztem, gondoltam, befejezem a most olvasott Dosztojevszkijt, amikor hirtelen életre kelt a műszerfalra tett sziréna. A Volvo rendszere hagy egy kis szabadságot, ha mindenáron egy pótkocsi alatt akarjuk végezni. Vagyis az utolsó méterek felelőssége a miénk.

Felbuzdulva a kényelmen külvárosunkban is elkezdtem használni. Nem tudom, talán Csepelen különösen keskenyek a sávok, mindenesetre két kellemetlen eset után gyorsan deaktiváltam. Ugyanis a párhuzamosan haladókat néha összekeveri a velünk egy vonalon közlekedőkkel. Például a balra kanyarodó, a piros miatt megálló Suzuki után azt hitte, nekünk is lassítanunk kell. Csakhogy a mögöttem jövő, az egyenesre zöldet mutató lámpa okán a gázba csimpaszkodó motoros erre nem számított.

Ezzel fel is soroltam az összes ellenvetésemet a V8-as Volvóval szemben. Az autó egy szanatórium. Ha valaki valamiért örökre megcsömörlött az autóvezetéstől, beutalnám pár napra ebbe az S80-asba. Csodálatosan finom, érzékeny a motor, zseniális karmester vezette, különösen összeszokott szimfonikus zenekart juttat az eszembe. (Nem is hallgattam mást a prémium hangrendszeren, csak a Bartókot.) Kis fordulaton bársonyosan erős, pörgetve kontrollált fenevad. Hangja sajnos túlzottan lefojtott (a legkisebb köhintés is beszűrődött a koncertfelvétel közben), ennek fő oka, hogy nem kell pörgetni. Hidegen viszont viccesen felbődül: gombbal indul, az automatika mindent maga csinál.