Öreg autó nem vén autó

IV. Westel Old-timer Show az Autótechnika kiállításon

2000.10.05. 12:02

A hatalmas térben mindenfelé a múlt csodás emlékei. Itt megállhatott az idő úgy harminc-negyven évvel ezelőtt: az bejárat melletti területen egy Mercedes 300 SL, az adatok szerint valamikor az '50-es évek végén készülhetett, de ez nem lehet igaz: közelről nézve is biztosra vehető, hogy épp most hozta el valaki egy stuttgarti Mercedes-szalonból. Mellette a Jaguar Mk. II-es hasonlóan újszerű, de a beljebb elhelyezett járművek is pompás állapotban vannak. A látvány káprázatos.

 
   

A vásárközpont D pavilonjában rendezett IV. Westel Oldtimer Show a hagyományt folytatva az Autótechnika kiállítást egészíti ki igen látványos idős járművekkel. A két évvel ezelőtti szervezőgárda újra kitett magáért, elhozták ide Magyarország legszebb autómatuzsálemeit. A látnivalók között szinte minden korosztály, és méret előfordul, az egyik standon különleges Rolls Royce-okat láthatnak az érdeklődők - a legrégebbi még a 20-as éveket idézi - nem messze tőlük pedig egy 500-as Trabant látható szintén gyári állapotban.

 
   

A szervezők azonban nem elégedtek meg ennyivel: az autókat korhű kellékekből - és néhány próbababából - összeállított életképekkel vették körül, így az ember szinte időutazáson érzi magát. A kiállított járművek egy része a restaurálást vállaló cégek standjait díszíti, ám többségükben magángyűjtők hozták el féltett kincseiket. Külön érdekesség, hogy néhány múltbéli "egyterűt" is láthatunk: a régi Fiat Multipla (a Fiat 600 egyterű taxiváltozata) mellett találkozhatunk egy VW Samba kisbusszal, és egy öreg Auto Union furgonnal is - ez utóbbiban háromhengeres kétütemű motor dolgozik, így a hangja kísértetiesen emlékeztet a Barkas-okéra.

 
   

Külön sarkot kapott két jubileum is. A 100 éves magyar járműgyártás történetét tablókon, és néhány izgalmas öreg automobil segítségével kísérhetjük végig, így látható itt a Közlekedési Múzeum által helyreállított Méray háromkerekű áruszállító, és a kiállítás legnagyobb darabjaiként két autóbusz is. A másik jubileum a Shell 75 évére emlékeztet, itt egy háború előtti benzinkutat állítottak fel, amelyet "használat" közben láthatunk.

 
   

Az autórestaurátorok standjain néhány romosabb, vagy félig kész autót is láthat a nagyérdemű annak illusztrálására, hogy milyen "alapanyagból" lehet szinte gyári állapotba hozni ezeket a régiségeket. A már helyreállított autók között számtalan klasszikust is felfedezhetünk: egymás mellett áll a legendás Mini Cooper, egy csodálatosan helyreállított 356-os Porsche, nem messze tőlük egy - stílszerűen fekete - Citroen "Cápa" DS, de a BMW ma már kevéssé ismert apró 700-asát is megcsodálhatjuk.

 
   

Természetesen az angol sportkocsik sem hiányozhatnak, csodaszép MG-k, és Triumph-ok emlékeztetnek a roadsterek fénykorára.

Az összes kiállított típust nem áll módunkban felsorolni sem, bár mindegyikről külön-külön is oldalakat lehetne írni, ám annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ezek a járművek így együtt legkorábban két év múlva lesznek újra láthatók, így érdemes ellátogatni a Budapesti Vásárközpontba, ahol vasárnap estig látható az oldtimerek e lélegzetelállító seregszemléje.