Tegnap a Harley-Davidson Budapest telephelyén
összegyűltek mindazok, akik az elmúlt években szívükön viselték a
hazai dragsterversenyzés sorsát. A megbeszélés apropója Peter
Bossert Európa bajnok versenyző érkezése, és rajthoz állása július
6-án a kunmadarasi reptéren.
A megjelent dragversenyzők a kunmadarasi
versenypálya és a versenyszervezéssel kapcsolatos sérelmeiket
panaszolták el. Az egyik legkínosabb momentuma volt a múlt heti
versenynek, hogy Erdős Csaba hibátlan, látszólag pályacsúcsot
veszélyeztető futamát a berendezés valamilyen misztikus okból
kifolyólag nem mérte. A rutinos versenyző már átélt néhány bakit,
úgy hogy néhány hajszállal ugyan kevesebbel, de túltette magát a
dolgon. Abban viszont egyetértett az összes versenyző és a
szervezők is, hogy nagyon kínos lenne, ha Kunmadarason ugyanez a
svájci versenyzővel történne meg.
Ígéretet kaptak arra is, hogy rendet teremtenek a startvonal háza
táján, és próbaképp ezt már a következő, június 1-i kunmadarasi
gyorsulási versenyen bevezetik.
A versenyzők keményen készülnek a megmérettetésre, bár egyenlőre még
csak a május 1-i versenyen elszenvedett sebeiket kötözgetik. Erdős
Csaba dragsterének dugója már napvilágra és lencsevégre került. A
Dragrace versenycsapat Hayabusája szakadár vezérműlánca helyett egy
újra vár. A következő verseny május 19-én, vasárnap a Rába Ringen lesz,
addigra mindenki menetkész állapotot ígér.











