A tavalyi világbajnok Fabian Foret viharos és nyomatékos győzelmet
aratott a Kawasaki Racing Team színeiben egy ZX-6RR-rel az olasz
Misano Adriatico pályán. A francia az első sorból indult ugyan,
rajtja mégsem sikerült jól, és a verseny elején visszaesett a 9.
helyre. Amikor újra beérte az élmezőnyt, fantasztikus képességeit
és a nagyszerűen pályára hangolt gépet kihasználva egyre feljebb és
feljebb küzdötte magát a bolyban. Amikor már az első ötben volt,
látszott, hogy nem adja alább dobogós helyezésnél. 5 körrel a vége
előtt átvette a vezetést a Suzukis Katsuaki Fujiwara-tól, és
megnyerte a versenyt.
"A rossz start után nem hittem volna, hogy be
tudom hozni az élbolyt." - nyilatkozta Foret. "De azért nyugodt
voltam, mert ez egy 23 körös verseny, és tudtam, hogy sokan már az
elején meg akarják nyerni, de erre még bőven van idő. Nem gondoltam
hogy dobogós leszek, pláne hogy megnyerem. A győzelem fantasztikus
a Kawasaki, a csapat és jómagam számára. Nagyon boldog vagyok."
Pere Ribának nem volt ennyire sikeres ez a futama, pedig 9 helyet
jött előre 9 kör alatt, az egyik kanyarban azonban elesett, és nem
tudta befejezni a versenyt. "Elment az eleje" - nyilatkozta a
szomorú Riba. "Nagyon keményen mentem, és egyszerűen kicsúszott az
eleje. Nagyon csalódott vagyok."
A World Supersport Championship következő futama az angol Brands
Hatch-ben kerül megrendezésre július 25-27-ig. A két futam közti hosszú
szünet annak köszönhető, hogy nem lesz verseny Laguna Seca-ban. A 6 hét
lehetővé teszi a Kawasaki Racing Teamnek, hogy tovább fejlessze a
ZX-6RR-t.











