Hagyd ezt a napot már a fenébe, ülj inkább mellém egy Ferrariba

Tudod-e, mikor a legnagyobb életcsászára az autós újságíró? Ha most rávágod, hogy amikor Maranellóban a kezébe nyomják egy 700 lovas szívó V12-es slusszkulcsát, akkor orbitálisat tévedsz. Vagy orbitálisat tévedsz, vagy sokkal, sokkal, sokkal, de tényleg sokkal bátrabb vagy nálam.

Az autós újságíró ugyanis akkor foglalja el méltó helyét az életcsászárság trónusán, amikor a nap végén végre visszaadja a slusszkulcsot az ép, karcmentes autó mellett állva, hogy aztán a PR-os távozása után térdre hulljon Mekka felé fordulva, és kereszteket hányva, héberül köszönje meg Buddhának, hogy nem adta a halál és pusztulás kezébe hitvány, méltatlan életét, de legfőképpen a kölcsön Ferrarit.

Ha az ember újságnál életcsászárkodik, akkor a helyzete egyszerűbb. Beleül Maranello főterén a gépkocsiba, beindítja, ezzel azonnal tönkreteszi aznapra az altesti komfortját a nedvessé váló alsónadrág révén. Aztán kióvakodik a kijelölt tesztútra, úgy, hogy minden jobbkezet kétszer ad meg, és a szélrózsa minden irányából. A városhatár táblájának elhagyásakor kiszáradt szájjal nyom egy remegő félgázt, 7000-nél fibrillálni kezd, ijedtében leszakítja a fejét a kerámiafékkel, aztán hazafelé a repülőn megírja, amilyennek elképzelte az autót még az út előtti éjjel, szimfóniával, crescendóval, a Sixtus-kápolna freskóit eltakaró gumifüst-sfumatóval, tesztoszteronnal, és Férfiként Akarok Meghalni állásba tekert Manettinóval. Sose fogja megtudni senki.

Hanem a tévés majom! Az ott őrlődik a megfelelni nem lehetés poklának 13. bugyrában, ahol a Sátán üzemmeleg Ferrari-hajtórudakkal döfködi percenként kilencezerszer. Mert ugye van az eset, hogy a tesztúton úgy megy a házánál drágább autóval, ahogy a józan ész és a közlekedés szabályrendszere diktálja. Ebben az esetben minden élményt elvesz a nézőktől, minden normális, rendes embertől, akinek nem adta meg az élet, hogy pánikhideg verejtékkel impregnálhassák épp ebben a percben a Poltrone Frau bőrülést. De akkor meg minek ment oda? Vagy van az az eset, amikor úgy vezet, hogy azzal értelmet ad a művészek munkájának, akik a 700 lóerős V12-est tervezték, a zseniknek az összkerékhajtás fejlesztői közt, és azt akarja, hogy át lehessen élni a képernyő előtt is, amit épp ő érez. De ahhoz a motornak végig kell sikítania a fordulattartományt, a tapadásnak el kell fogynia a kanyarban, és így tovább. Ebből meg könnyen lesz a másik típusú #minekmentoda.

Na jó, bekussoltam, nem sajnáltatom magam, a lényeg az, hogy a GTC4 Lusso videóját szeretettel ajánlom szíves megtekintésre odafent, igen szép, és igen jól szól. De! Ha igazi pervi vagy, és eléggé érdekel az átélhető élmény ahhoz, hogy cserébe a fülnek kissé fájdalmas, de egyébként tartalmilag oké angolsággal hallgasd meg a dumám magyar helyett, akkor nézd meg ezt a lentit, mert ezt 360•-os kamerával vettük fel, de nem ám filléres vacakkal, hanem az OMG Visualsnál fejlesztett kézműves űrtechnikával. A legjobb élmény messze egy VR headsettel jön, de simán telefonnal forgolódva is rohadt menő. Csak ne ujjal simogasd, hanem rendesen nézz körbe a szemed elé fogott telefonnal, ne törődj azzal, hogy hülyének néz a külvilág, vagy csináld odahaza, a négy fal között, ahova a bigott örömtelenek az összes jó dolgot száműzni szeretnék amúgy is.