Könyvet vettem. Elég ritkát

A múltkor felbukkant a vatera.hu-n egy Autótípusok. Aki kicsit is jártas az autós könyvek vidékén, tudhassa, hogy az Autótípusok egy hat, hézagos évfolyamot megélt, tudományos-ismeretterjesztő autós könyvsorozat, aminek a második felében afféle autókatalógus volt, sok-sok adattal. Egy időben minden bimbózó autóbuzi-csemete e könyvek által vált igazi, közveszélyes, monomániás, forró seggű gépőrültté. Én is.

A Liener György-féle Autótípusok első kötete 1958-ban jelent meg, puha borítóval, 7100 nyomott példányban. Akkor, amikor Magyarországon közel s távol senki nem írt személyautókról. Képzelhetik, mennyit forgatták ezeket a könyveket az elmúlt öven évben, nem valami sok maradt belőlük. Nekem van egy. Eléggé saláta állapotban vettem 12 ezer forintért még vagy nyolc évvel ezelőtt. Kultikus tárgy, ma jobb helyeken a kétszeresét is megéri. És megvan az 1961-es, az 1964-es, az 1967-es, az 1971-es és az utolsó, 1976-os, remélem jól emlékszem az évszámokra, most nincsenek előttem. De azok közel sem olyan ritkák.

Egyszer, egy autóőrült barátomnál azonban találtam a polcon valamit, ami messze lefőzte kicsiny kollekcióm felett érzett büszkeségemet. Fénymásolat volt csupán, az is már egy másik fénymásolatról készült, de történelem előtti időkbe kalauzolt. Autótípusok, 1939-ből, szerkesztette Déván István. Csak hörögni tudtam. Soha nem láttam azóta se olyan könyvet, még fénymásolatban sem. Ez évekkel ezelőtt történt. A Vaterán meg egyszerre ott termett. Csak le kellett ütni. Utolsó pillantban rátettem valami csillagászati összeget, szerencsére nem ment el hat számjegybe a licit (bőven nem), mert annyit elő sem tudtam volna hirtelen teremteni. Most meg az enyém. Jobban féltem hazavinni, mint ha egy vastag köteg húszezres lett volna nálam. Hiszen az pótolható, ez meg nem.

Érdekes dolgok vannak ám egy ilyen könyvben. Ne feledjük, a háború előtt járunk, a konjunktúra évei ezek, Budapesten gombamód szaporodnak az új házak, fél Zugló ekkor épül. Virágzik az autókereskedelem, minden jelentős márka kapható. Már a borító is egy szép lol, hiszen ferdén ráragasztott, hatásvadász matrica hirdeti, hogy benne vannak már az 1940-es árak is. Tehát elég friss kiadványhoz jutottam.

Aztán ott az előszó, amelyben Déván István sokat szabódik a majdan az olvasók által felfedezendő hibák miatt. Egyben kiderül, hogy az én könyvem már a második, bővített kiadás: előtte egyszer 2500, itt még 2000 példányban nyomták ki. Ezek szerint ebből se nagyon nyomtak 7000-nél többet. A borítón lévő Csonka Gépgyár címe is érdekes: Horthy Miklós-út (így, kötőjellel) 31.

Lapozzunk bele. Már ez elején lévő árlistákból megtudjuk, hogy a Fiat akkoriban közel sem volt olcsó autó, egy 1500-as modell többe került, mint a 170-es Mercedes, közel annyiba, mint egy V8-as Ford. Döbbenet.

Szintén ezen a részen felbukkan Bárdi József neve is, Lancia-importőrként. Ő bizony az a Bárdi, aki Bárdi Viktor nagyapja volt. Tudják, van ma az a nagy alkatrészforgalmazó cég, olyasféle, mint a Láng, a UNIX-Trade, a Birner, a Start Autó. Hát a Bárdié az egyik olyan.

A könyv nyomtatása is szokatlan a mai szemnek, jobban mondva a tapintásnak. Ólomszedésről van szó, fényes, vastag papírlapok ezek, az oldalakon átütnek a túloldali betűk, emiatt szinte dombornyomottnak érezni a lapokat, ahogy forgatjuk őket.

És aztán jön a csodás autós-, motoros-, teherkocsi-katalógusos rész. Citroen Traction Avant-nal, 540 K Mercedesszel.

Meg aztán Mátra 100-assal, Rába-teherautóval. Százával hevernek a lapokon az elfeledett járművek, olyanok is, amikből hat évvel később hírmondó sem maradt. Itt még prospektusúj-csodák mind. A nyelvezet helyenként vicces, az alaposság nem ismer határokat. Membran-pumpa (üzemanyag-szivattyú), szerelékfal (műszerfal), alvázkenés (hát ilyen már rég nincs), hydraulikus fék, pneuméret (gumiméret), hátsó ülés belvilága (talán ez az, amit manapság fejtérnek mondunk) podgyásztartó... Viszont feltüntetik a dugattyúgyűrűk számát és rendeltetését, az áramvonal fokát (Cw-érték híján), a téli és nyári olaj fajtáját, a gyújtógyertya típusát. Csodálatos.

A hirdetések még jobbak. A Dénes és Friedmann R.-T. (sic!) alkatrész- és szerszámkereskedő ajánlata önmagában egy vécézésnyi olvasmány.

Az AEG kompresszor ma is kéne, és még létezett az az Uhri karosszériás cég, ami a háború után jószerivel csak buszfelépítményeket gyártott, aztán az ötvenes években nyomtalanul elolvadt.

És megtudhatjuk azt is, hogy a Suzuki európai sikere előtt hat évtizeddel egy Ignis márkájú termékkel már a világot is sikerült meghódítanunk, igaz, az még nem autó volt, csak gyújtógyertya.

A Tibi csokireklám pedig kész, attól végem volt.

Ja, és figyeljék, Verne Gyula mintájára akkor még a német elektromos konzorciumot is Bosch Róbert Kft-nek hívták. Mennyivel emberibb, mint a Robert Bosch GmbH.

A magam szerény módszereivel próbáltam alkalomhoz illő eszközzel megjelenni az átvételnél. Hűséges Honda CB350 Four-om volt a jármű, talán nem a legszokványosabb látvány Budapesten, egy hideg februári estén. Mutattam is a hölgynek, akitől átvettem a kapualjban, hogy ha nem is 69, de legalább 36 éves motorral jöttem. Ez a motor harminchat éves? - pillantott rá röviden, majd kezet ráztunk és becsukta a kaput. Látják, ezért tudtam megvenni a könyvet - a hozzáértő kézből, valamilyen veteránosokkal megtömött helyen esélyem se lett volna rá.