2008.03.05. 07:00
70 hozzászólás


A Bx már idestova két hete tengeti velem életét. Tegnap éreztem először, hogy egy Citroenben ülök. Az érzés nem volt más, mint a hatalmas STOP felirat a műszerfalon, ami valahogy nem akart elaludni az elindulást követően, ahogy szokott. Előkotortam az emlékeimből, hogy az XM mikor csinált velem ilyet, és hamar rájöttem: motorolaj kellene neki, vasárnapi desszertként. Nassolós?

A tulaj elmondása szerint 15W40-es olajat használ, amit az eladás előtt nem sokkal cserélt ki, ami látszott az olaj színén, tehát beugrottam az éjjelnappali autósboltba és kértem egy literrel. Arra jártamban felmarkoltam még egy ablaktörlő garnitúrát valamint két liter fagyállót, mert az ördög nem alszik, mégis 23 éves a BX. Közben az eladó srác 20 forintért szeretett volna cigit venni tőlem, természetesen ingyen adtam egy szálat, mert ő is talált 930 forintos ablaktörlőt.

Szakadó esőben derült ki, hogy az ablaktörlő lapát csíkosan töröl, ezért annak a cseréjét még a bolt előtt megejtettük Apuval, de az olajhoz javasolta, hogy fáradjunk be egy fedett helyre, hiszen rossz az idő. Közben az elhaladó autók mindegyike felcsapta ránk a sarat, úgyhogy engedtem a csábításnak, induljunk a fedettbe! Végre odaértünk a benzinkúthoz, ami hazafelé útba esett. Felnyitottuk a motorháztetőt.

Szépen elkezdtük keresgélni, hogy hol kellene betölteni az olajat. Nem volt triviális elsőre na. Először egy ismerős taxist kérdezett meg Apu, de ő nem tudta. Aztán kijött az egyik kutas, hogy segíthet-e, persze: itt az olaj, itt az autó, össze kell keverni őket megfelelő arányban.

Pár perc után a húsbavágó jeges szélben feladta.

További feszült percek teltek el kereséssel, a szél már beverte a hideg esőt a fedett részbe, amikor kijött a másik kutas.

Megerősített abban, hogy az általam vélt - bár valószínűtlen - nyílást kell kiszabadítani és tölteni. Betöltöttük, a STOP is elmúlt.


Ma elmeséltem a sztorit itt bent, és hitetlenkedni kezdtek, hogy nem lehet olyan bonyolult az a kocsi, majd lemegyünk a garázsba és megtalálják. Na persze. Csikós Zsolt hosszú perceket töltött a garázsban a motor fölé görnyedve, később Kari is csatlakozott hozzánk. Nekik sem ment rövidebb idő alatt, mint nekünk tegnap, ráadásul annyi könnyítésük volt, hogy csak a tiszta felületet kellett keresni.


Ön megtalálná?