Reggeli összefoglaló

2010.03.05. 11:07
425 hozzászólás

domsjo rajz 01

9:59: A társaság épp most reggelizik a hudiksvalli szállodában, Csikósék eleludtak egy kicsit, de hát ez több, mint érthető a tegnapi események fényében. A finn kamionossal történt ütközés után pazar lazacvacsorában volt része a Domsjö expedíció tagjainak, a hudiksvalli  magyaroknak és legfőképpen Z. dokinak köszönhetően.  Nem csak vacsorával, hanem ajándékokkal is fogadták őket, mindenki kapott rénszarvasos matricát és rénszarvasos kulcstartót is.  Három után volt takarodó, úgyhogy nagyjából hat órát tudtak regenerálódni.
Csikós szíve szerint szeretne egy kicsit útvonalat rövidíteni, és a trelleborgi komppal átmenni Rostockba, így tudna egy kicsit pihenni is a kompon. Amit még nem tud szegény: Hudiksvall tíz óra nettó autóútra és 950 kilométerre van Trelleborgtól, a komp nyolc körül indul, tehát nem adja ki.
Közben ráadásul Katit is le kell tenniük Stockholmban a reptéren, tervezik, hogy videóriportot is forgatnak, aztán ugye a Ponty farkát is egy kicsit meg kell műteni, hogy legalább színesen világítsanak a lámpák.
Szóval tennivaló lesz bőven, egy újabb kemény nap várja a Domsjö expresszt.

Közben persze felhívtam Bendét, friss infókért. Egy helyi benzinkúton 44 koronáért vettek piros és sárga lámpaburát és elindultak a hudiksvalli Mercedes-szalonba, hogy a biztosító számára elkészítsék a kárfelmérést. Csik már írja a posztot, jót tett nekik a pihenés, több infó hamarosan. - omm -

 Az illusztrációt fénylő jádeoszlopunk, Andróczi Balázs ütötte össze.

A sztori eddig:

1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész


(X) akiknek köszönhetjük: