Jól kezdődik a nap!

2010.08.27. 04:30
8 hozzászólás

Ma reggel indulunk az Aréna Pláza elől, kezdődik az Ágyúgolyó Futam.

Gondoltuk, az elmúlt napok készülődése után végre korán fekszünk, pihenten kelünk, így este tízkor már húztuk a lóbőrt.

Fél háromig.

A nyitott ablakon behallatszó zörgésre Tündér ébredt, aztán keltett engem is. Négy kapucnis f*szkalap éppen a második autót nyitotta fel az erkély alatt. Gyors telefon az őrsre, közben figyelünk. Egy piros Kadettből szálltak ki éppen, és már ültek be a fekete Bravoba. Néhány perc szöszölés után célba vették a Hyundai H100-at is. A legmagasabbik már valami kerékkulcs-félét lóbált a jobb első ajtónál. Mérlegeltem, vajon mikor érnek ide a rendőrök, és - megelőzendő a következő nyitást - leüvöltöttem: húzzál onnan kisköcsög!

Hát, nem állítanám, hogy baromira beijedt, de mindenesetre a kapucniból kihajított valami anyázást, aztán - mutatva, hogy nem fél, mert milyen kemény gyerek ő - elsétált a sötétben.

Pedig jobban járt volna, ha siet, ugyanis ekkor érkeztek a járőrök és a polgárőrök. Hogy, hogy nem, Tündérem hamarabb leért, mint én. A ház előtt összetalálkozott az akkor már igen siető kapucnissal. Mivel egy test-test elleni küzdelemben nem sok eséllyel indult volna, talpraesetten, remek helyzetfelismeréssel toppantott egy mérgeset, és rákiáltott valami hasonlót, köcsög included.

Ez épp elég volt arra, hogy a kedves, szimpatikus fiatalember megzavarodjon, megtörjön az irány, és az érkező egyenruhások karjaiba fusson...

Közben körbenéztünk. Szerencsére hamar megzavartuk őket, amennyire láttam, a Bravoból kaptak ki egy női táskát (persze, hiba volt benne hagyni), illetve a Kadett rádióját tépték ki.

Legalja

Az megvan, mennyire alja munka az autófeltörés? Szakmailag (és nem erkölcsileg) a pedifilok alatt pár lépcsőfokkal, mert itt még az autó sem karmol össze a kis körmeivel.

Odabent bizonyára roppant menő, kemény dolognak gondolják az ilyesmit a fiúk, de valójában sötétben, rizikómentesen, óriási kárt okozva két-három marék ziziért ügyködnek...

Innentől persze rendőrök és polgárőrök, helyszínelés,  mozgolódás, tréler a Fiathoz - gondolom, zárt helyre vitték -, bármennyire is igyekeztek ezt halkan intézni, mi már nem sokat aludtunk.

Most tehát kialvatlanul, de azért energiától kicsattanva várjuk a startot. A Tramp szerencsére zárt helyen, indulásra készen várja a reggelt, felpakolva mindennel, amire szükségünk lehet a hétvégén.

Hamarosan autóba ülünk, a rajttól jelenkezünk.