Én is eladtam a legjobb autómat

2013.01.13. 07:56
58 hozzászólás
Mihályfán az út szélén


Én is eladtam a legjobb autómat – úgy tűnik, ez most kezd rossz szokássá válni a szerkesztőségben. Ez is szögletes és piros volt, akár Bandi XR2-es Fiestája. Egy dologban különböztek: a Pandám nem matt és nem volt repedt a motorja.

2004-ben vettem. Kellett, sokat ingáztam már akkoriban is. Úgy gondoltam, jó lesz, hisz kicsi, piros, takarékos. Jó lett. Napról napra jobban szerettem: van valami az olasz autókban, ami ilyen érzéseket hoz ki az emberből. Senki nem gondolná, hogy egy raklap egyszerűségű autócska erre képes, de mégis. Nem csak én szerettem. Mindenki jól érezte magát benne, a sok legény meg sok leány, vagy éppen egy legény meg egy leány. A Fiatom fiatalkorom egyik szimbóluma lett.

Ugye milyen strammul áll a fák alatt?

Ősz volt, november, mikor először fogtam kezembe a kulcsát. Kellemesen kerek volt, olyan módon formás, mint egy fiatal női nagylábujj, amit viccesen megcsavargat reggel az ember, mielőtt kikászálódik az ágyból. Itt pont fordítva volt: bekászálódtam, aztán forgattam meg: az eredmény ugyanaz a kuncogás volt – rendkívül vidáman járt az 1100-as négyhengeres.

Alig volt másfél éves. 2002-ben még a maradék alkatrészekből összedobtak pár Pandát; az enyém az utolsók egyike lehetett. Most, tíz évvel és pár nappal később még mindig tudja ugyanazt, amiért újkorában megvettem: olcsón, vidáman és megbízhatóan megy és megy és megy.

Kicsigyuri szerelgeti

Na jó, volt, hogy leállt. Igazából feleségem mondta ki a végszót, amit én nem akartam vagy nem mertem. Kellett egy másik kocsi is. A két felnőtt, a csomagok, a gyerek meg a kutya egyre jobban kitöltötte a teret. Ugyan így négyen, tíz lábbal még pont elfértünk benne, de hát nem azért adott az Úr magot, hogy ne vessek – ha még egy gyerek érkezik, vége a „komfortnak".

Amikor nyáron a feleségem alatt az autópályán késő este elszakadt a vezérműszíj, az kellemetlen volt. Neki is, nekem is, de Prokee és Hetti is megszenvedték, akik a mentésére mentek az M7-en. Nagy nehezen mi is odaértünk Gyuri szomszédommal, majd az első lehajtón lehúztuk a pályáról, majd keresztül a Dunántúlon fel a Dunakanyarba.

Végsebességgel előre

A szúnyogok mindenkit összecsíptek, lányom olyan volt az eset után, mint egy különösen súlyos bőrbetegségben szenvedő lény. A kocsinak persze semmi baja nem lett: miután a megszorult utángyártott görgőt és szíjat cseréltük, ment tovább – jó ez a FIRE motor, nem hagyja magát szétverni.

Vagy 20 ezer lett a javítás, de akkor már mindegy volt: a pajkos emlékeket elnyomták az anyai ösztönök – a kettő meg ok-okozati viszonyban van egymással. Oké, egyeztem bele, veszünk egy másikat, valami biztonságosabbat, de akkor ennek keresek egy jó gazdát, határoztam el.

Parkolunk Devecseren

167 ezer garantált kilométer. Én 14 ezerrel vettem, a többit magam tekertem bele. A fogyasztása inkább öt volt, mint hat, a végsebessége óra szerint 160. Évek óta nem mentem vele annyival, pedig az 55 lovas injektoros motor nem ellenkezett a tempó miatt. Még egyszer utoljára átnézettem, majd elkezdtem szpemmelni a facebook üzenőfalat, hátha valaki megveszi. Válság van, többen fantáziáltak róla, de tisztességes kérő nem jött a házhoz.

Egyetlen szépséghibája volt a kis vaculíknak: a Van kiterjesztés hátsó dupla ajtaja rozsdásodott. Bontóban nem találtam – a nepper, aki ezt behozta, egykor vagy húszat vitt el a vasgyűjtőbe. Mivel nincs belőle utángyártott, a gyári ára az autó értékével megegyező. Nem erőltettem a vásárlást, igaz, a javítást is halogattam.

Itt már házastársi viszonyban

Édesapám nem volt rest: mivel nála parkoltam le Dunaszerdahelyen, unalmában megjavítgatta nekem. Én közben meghirdettem a forgalmasabb szlovák oldalakon – mivel nem volt magyar rendszáma, nem is erőltettem a hazai értékesítést.

Sokáig semmi, majd egyszer csak egy szlovák hívás: holnap jönnek, Kassáról, átvonatozva az éjszakát. Én éppen a Kis-Balatonnál néztem ki a fejemből . Ugyan Bende nem tapsolt, hogy elbliccelem a hétfői értekezletet, nem volt más választásom: indultam haza Dunaszerdahelyre.

Panda Van? Már nincs

Reggel fél nyolckor az atyafiak ott álltak az állomáson. Kipróbálták, tetszett nekik, vitték volna alku nélkül. Én engedtem 49 eurót az árból: abban a pillanatban, hogy lecsaptam a motorháztetőt, kiesett az egyik fényszóró üvege. Kínos csend, majd szóltam, hogy ekkor ezt vonjuk le.

Szlovákoknál nem az okmányiroda, hanem a rendőrség intézi az átírásokat. Aggódtam, hogy az ünnepek alatt mindenki autót vett és az első munkanapon ott tipródnak majd kétszázan, de talán két ember volt előttem. Pikk-pakk átestünk mindenen, indultunk Gyuribaához a szervizbe, ahol a téli gumik vártak: betettük azt is, vigyék csak.

Gyuribaá, a türelmes szerelő, sokat köszönhetek neki

Pakoláskor mondom az új tulajdonosnak: a kínai hangszóróládát meg a rácsavart homasitás erősítőt adom, ha kérik. Mondták nem kell, nem tudnák használni. „Van valami jobb?" - kérdeztem. „dB Drag versenyautókkal foglalkozunk. Ez is az lesz."

Leesett a pofám. Vagy 10 ezer eurót beletolnak, hogy kihozzanak belőle 12 ezer Wattot meg vagy 156 decibelt. Ehhez elemeire szedik a Pandámat, hogy kikenjék a rezgések ellen. Meglepődtem, de meg is nyugodtam, hisz nem két falu között fogják a sárban elrohasztani, hanem céljuk van vele. Eddig is meg volt becsülve, azt hiszem, ez után is meglesz.

Apa és fia, az új tulajdonosok

Közben vettem egy másik autót is. Nem olyan vidám, mint a legénykorom négykerekű ikonja, sosem leszek bele szerelmes, nem megyek vele zenekari turnéra, templomi esküvőre (nem dudáltunk) és nászútra, de van sok légzsák, meg egy csomó gomb, amit azt hiszem, sosem fogok benyomkodni. Elárulom, az enyém a szerkesztőség legfiatalabb gépe. Nemsokára arról is mesélek – aki ismeri a sztorit, ne lője le a poént.

Itt még majdnem új volt. Koncertre indult a zenekar meg a barátok