Az old-youngtimeres őszi vívódásai

2013.09.21. 06:40
113 hozzászólás

Utoljára tizenhárom hónappal ezelőtt írtam a felújított Bmw 518i-ről. Emlékszem, akkor szakadt rólam a víz, hőség volt, durva a nyár. Most itt ülök pulcsiban. Nem csak egy év telt el tehát, hanem egy évszak is hozzá. Öt évszakkal ezelőtt írtam a BMW-ről. És ezalatt mindössze háromszor vettem elő. Időrendben: először a Sokadalomra, másodszor a Belsőség találkozóra menet, utoljára pedig a Totalcar Trackday volt a kirándulás célja. Egyből dobozszállítással kezdte, hiszen nem szobor. Ebből lettek a szép kis Trackday pólók a regisztráltaknak. Egyébként az autó letámasztva pihen, enni nem kér, dolga nincsen, és működik.

560841 534707866584490 207070317 n
Ez volt az eddigi utolsó fellépése, a Trackday előtti péntek, amikor Rudi Transporteréről levették a rendszámot, ezzel kellett vinni a dobozokat


A tavaszra tervezett végső-végső-végső-végső befejezést anyagi okok miatt elhalasztottam. Nagy dolgokra már nem kell gondolni: kell előre két nagy lengőkar, mert a gömbfeje az összerakás óta kotyog. Szükségem van egy motortérmatrica legyártatásra minta alapján. Kiesett két csavar: az egyik az anyósülés sínjéből, a másik a vezetőoldali ajtó kapaszkodójából. Maximalizmus on: be lehetne kötni a menet közben beszerzett RDS-es, gyári rádiót, meg szerezni egy antennát. Kazettás. Ja, és a zöld üvegek, amiket beszereztem még tavaly, és azóta Viktor bácsi a szuterénjében tárolja nekem. Az 518i felirat lesz az utolsó. Ezeket terveztem tavaszra. Úgy gondoltam, hogy a kocsi tökéletes állapotba kerülése után járok vele néhanapján, de az élet keresztülhúzta a számításokat, jelesül, hogy biciklivel közlekedek, ahová csak lehet.

Totalcar Trackday Aug 31-57
Az e28-as széria az e12-t váltotta1981-1988-ig, összesen 722 ezret gyártottak belőle. A négyhengeres az M10, a kis hathengeresek 525i-ig M20, az ennél nagyobbak M30 (528i-535i) és az M88-as az M5-ös verzió 282 lóerővel, '83--'89-ig. Ez az 518i nem a leggyengébb, mert 105 lóerős, karbival csak 90.

Néha persze szoktam látni a BMW-t, például amikor valamiért felmegyek a parkolóházba, ha Égéstér van, az Infó Rádióba vagy a Portfólióba kell átmenni valamiért. De a legjobb és legkényelmesebb, a képeket nézegetni róla. Igenám, de amióta elkészült, nem készültek rendes fotográfiák, mert a felújítás része volt, hogy meg kellett válnom a fényképezőmtől, az objektívjeimtől, akit meg megkértem, elszabotálta. Nem voltak róla képek. Eddig.

Totalcar Trackday Aug 31-52
A zöld üvegszett sokat dobna rajta, ezt elismerem

Most a Hungaroringen, a Totalcar Trackday alkalmával a Motulosok szépen letakarították róla az éves garázsport, és kiállították cégérnek, hátha a többi autós is kedvet kap. Csillogott villogott. A többszörös ünneplés alkalmából Rézmányi Balázs elvitte egy körre, hogy lefotózza. Tessék nézegetni a galériáját, én is ezt teszem, ha kedvem támad BMW-zni.

Így telt el ez az év, és így kerültem például abba a fura szituációba, hogy kétszeri autótulajdonosként (a másik egy 190E 1.8) vonattal mentem nyaralni. Marhavagonban, biciklivel. És jobb volt így. Így aztán a kis BMW ki se mozdult a helyéről azon a pár egészségügyi sétán túl, amit előírt neki az orvos. Pedig annyira szerettem volna elkészíteni ennek a képnek a párját.

Elodkep
Ez a kép a 2012-es nyaralásunkon készült, már akkor is kész volt az autó, de készebbre szeretném

De ez lett belőle. Minden ugyanaz, csak a gyerekek nőnek, az autók fogynak.

IMG 0944
Mert amúgy se fér bele a bicikli a BMW-be, vonóhorga nincs, összekarcolni nem szeretném. A biciklmet se

Egyszer aztán, a háztartásunk exceljét böngészgetve arra lettem figyelmes, hogy a mercibe hat hete nem kellett tankolni, mert nem fogyott ki. A BMW, mint költséghely az idei excelbe már be se került. Már elkezd összeállni a kép? A BMW-t nem használom, mert túl szép. A Mercit nem használom, mert biciklivel járok.

Hogy mik a tervek a BMW-vel? Nem tudom. Egyelőre nekem nincs útban. Majd néha talán előveszem, de lehet, inkább odabízom valaki olyanra, aki használná is. Nézegetni ugyanis a léghűtéses 911 való, az 518i-vel menni kell, mert mai mércéves is gazdaságos, olcsó fenntartani, és már eléggé ritka madár. Ez a konkrét darab pedig jól is néz ki. Talán kiviszem Mannheimbe, Siposúr ezzel nyaggat hetek óta. Azt mondja ott biztosan akadna rá vevő. Úgyis jön a tél, csak állna megint a parkolóban.

Totalcar Trackday Aug 31-63
Ezen a képen látszik, hogy az autó egy nagyon kicsit extrásabb lett az eredetinél: Ebben plüss szőnyeg van, az eredeti alap szövet helyett (mindkettő zöld), és az alap ülés helyett plüss. Alapszék nincs, huzat nincs hozzá, szüvet nincs. Ez a bél egy Német roncsprémiumból származó, 140 000 kilométert futott, fehér 524td-é volt. Lett végre gyári rádió és ez az öt fokozatú váltó kevésbé sír, mint az elődje

Mit tegyek? Tartsam még, vagy adjam el?