Bianchina menni Taormina 2.

Nem Isaura-sorozat ez, ezért nem ismétlem el, mi történt az előző részben, aki akarja tudni, hogyan jutottunk oda, hogy Szicíliába indulunk a legnagyobb hőségben egy 3,5 méteres, 560 kilós, 50 éves kisautóval családilag, az olvassa el az előző posztot. Aki a múltkor elkezdte, miért nem megyünk valami klímás, gyors autóval, vagy miért nem Jesolóba utazunk, vagy hogy ez az egész nagyon biztonságtalan, az kérem, most lapozzon egy másik cikkre. Mert mi ezzel az autóval és oda megyünk - ha sikerül. Ha nem – az szívás lesz.

Legutóbb a következő dolgok hiányoztak a kocsiról az induláshoz: két hátsó Hardy-tárcsa (amelyek a féltengelyekről a tengelycsonkokra átadják a hajtónyomatékot), öt felni kerekké egyengetése és némi egyéb matatás. A Hardy nagyon spéci volt, vettem bele egy garnitúra nem bele valót, ezért a régi, az én Bianchimhoz való kopottakat és a nem hozzá gyártott, de félig-meddig stimmelő újakat elvittem a Lenkeyékhez Kispestre, hátha tudnak valamit. Különben vagyonokért (darabja 142 euró) vehettem volna másik szettet.

Lenkeyék megküzdöttek vele, legyártottak egy igen komplikált célszerszámot, de elkészítették – az egészet 40 ezerért, ami azt jelenti, hogy még így is sokkal olcsóbban jutottam a szetthez, mintha a holland oldalról veszem. Olaszoknál van olcsóbban, de az olasz nem válaszol levélben, ezért az olyan, mintha ólomüveg akváriumablak mögül nézegetném. Értsd: nincs.

Csodás két Hardy-t kaptam a kezembe, sokkal szebbek, mint amiket a neten újként árulnak, meg voltam hatódva. Ez egyben jó hír a magyar Fiat 500D-tulajdonosoknak: a megfelelő vasdarabok birtokában immár itthon is tudnak gumiztatni Hardy-kat, nem kell iszonyat pénzekért külföldről megvenni azokat. Szerszám már van.

A másik nagy probléma a felnigarnitúra volt. Ezt a Somi-Gumi Kft-s Soma vállalta magára, ő tudott 12 collos felnihez szerszámot. Még nála is kérdéses volt, hogy sikerül-e a művelet, mert én mindenképpen meg akartam tartani a spéci dísztárcsákat a Bianchin, de az azokat tartó, szegecselt fülek nagyon útban voltak a gépnek (már azon gondolkoztak, lefúrják őket, aztán visszaszegecselik), de végül sikerült. Öt igazán kerek felnit kaptam vissza tőlük, alig egy húszast kértek gumiszereléssel együtt – hiába, van még Magyarországon jó munka, olcsón. De akkor már csak alig másfél hetem maradt, hiszen a múlt hét szerdájáról van éppen szó.

Még az este beszereltük Bálinttal a Hardy-kat, ő megfelelő ütemre nyomta a féket, én tekertem vissza a koronás anyát, tettem be az új sasszegeket, vissza a menesztőtárcsát, fogyott a gépzsír, minden összeállt, mint a csoda. Kerekek mentek fel, akár indulhattunk volna próbára, de már nagyon késő volt, a gyerekek mentek másnap a nagyihoz, mi melóba, az indulás előtti hétvégére toltam hát a főpróbát.

Közben, pénteken veteránklubom volt, gondoltam, partizánakcióként először arra hatolok a Bianchival, mert az a) közel van; b) ha történik valaki, olyankor negyvenen jönnek segíteni; c) a klubon akár jöhetnek jó ötletek is a többiektől, ha valami gáz van. Végül a Foltossal mentem, amit egy hónapja nem használtam, intenzív motorozásból és gyerekek iskolába nem hordásából kifolyólag. Nem is tudom, minek tartom szegényt.

A Bianchit ugyanis beröffentettem, hagytam körbejárni benne az olajat, rükit szúrtam, kuplungot emeltem... jaj! Recsegés-ropogás, mi ez?

Ilyenkor veri le ám az embert a halál vize. Egyszerre ezer gondolat fut át az agyán, mint Cattaninak, amikor a kórház lépcsőjén lefelé baktatva érezte, hogy másodperceken belül jön a golyózápor. Megint jön egy orbitális adag szerelés. A Bianchi rendszáma van bejelentve a Civitavecchia-Palermo kompra. Egy csomóan azért engedtek csupán két napra szállást foglalni az airbnb-n a kötelező egy hét helyett, mert ilyen autóval megyünk. Ha a hátamon kell vinnem, akkor is velünk jön.

Amit az ember fél óra alatt tud, azt megtettem. Szerelőgúnyát húztam, aláfeküdtem, minden rendben levőnek tűnt. De recsegett. Jobb híján kihúztam a kuplungbovdent. Alig akart kijönni. A rövid tokban, ahol a kaszniból a váltóig tart egy harminc centis burkolat, szorult. Végre a kezemben volt – a kábé harminc szálból egy tucat elszakadva. Virágnak szinte szép, kuplungbovdennek használhatatlan.

Sajnos ebbe – ugyanaz az inkompatibilitás, mint a Hardy-val – nem jó bármilyen Fiat 500-kuplungbovden. Ebbe a Giardinieráé kell. Méghozzá a régebbié, mert ez a kis váltós. Vagy nem? Hiszen a kuplungharang meg a Polski 126 Bis-é, hogy beleférjen a nagyobb szerkezet... Ó, basszus, most mi legyen?

A klubon kaptam ötleteket, a legjobbat Tóth Gabitól, akit telefonon hívtam fel, megvárható bovdenes ügyében. Ő mondta, hogy Biatorbágyon van egy rocker csávó, aki jó kábeleket készít, ha felhívom, szerinte egy óra alatt meglesz. De tudják – egy héttel az utazás előtt, még négy megírandó cikkel, egy lefotózandó Suzuki Balenóval nehéz csak úgy kiugrálni Biára.

Első körben az internethez fordultam. Axel Gerstl honlapjáról megrendeltem a megfelelő bovdent, hozzácsaptam egy gyújtásszettet, egy gázbovdent is a készlethez, nem árt, ha van. Egy új rotorom, elosztófedelem, fékkarmantyúim már vannak, az ékszíj fixre bekészítve ott figyel az autó orrában, mit vigyek még? Motorblokkot? Váltót? Majd megoldjuk ott, ha baj lesz. Gerstltől 2-3 nap alatt szoktak megérkezni a cuccok, tehát az út előtt még megkapom őket, csak a próbaút marad majd el. Pedig arra lett volna szükség, hiszen egy éve alig ment a kisautó...

De közben Torjay Laci barátom is felhajtott egy bovdent, ő keddre tudta szerezni. Az már az újabbik, szinkronváltós kombihoz való, ezért kerek 3 centivel rövidebb, de üsse kavics, bő három rongyot megért a kockázat, megrendeltem azt is.

Eljött a kedd reggel, Laci hozta a cuccot, azonmód, ahogy voltam, aláfeküdtem a kocsinak és beszereltem. Paraszthajszállal, de bement. Az állítócsavar kontraanyáját épp csak talán négy fordulatot tudtam rákapatni, de annyi elég lesz, a bovden a használatban úgyis nyúlik, megy majd beljebb is. Egyébként is, kitaláltam, hogy ha túl rövid lesz, és csak az állítócsavar megy rá, akkor belülről kontrázom rá, hogy a golyó fordulni tudjon, egy csődarabbal. De nem volt rá szükség.

Szombatról tehát kedd estére tolódott a próba, s mivel még mindig munkahét volt, ezért 150 helyett csak egy 30 kilométeres kört tettünk az autóval Zugló-Pomáz-Zugló vonalon, egy régi gimis barátom házához. Mint kiderült, épp elmentek az Ikeába, de legalább fotóztam egyet.

Milyen az autó? Jó! Valahogy sokkal több zajra emlékeztem, de most toltam neki a 90-et (és ennek az órája szinte teljesen pontos), és tudtunk beszélgetni benne – vajon mi történt? A kerekek körkörössége miatt eltűnt az a rángatózás, ami lassú haladásnál, illetve elgyorsításnál mindig jelen volt – szinte hiányzik, idestova 13 éve velünk volt a jelenség.

Gyönyörűen, ugrálás nélkül mutat a megcsinált sebességmérő, a fékek isteniek, csak a lámpákkal volt folyamatosan gond. Azt is betájoltam Pomázon, hol – a biztosítéktábla egyik biztosítékjánál laza az érintkező, ott melegszik, feketedik is, s azt hirtelen, fogó nélkül csak bénán tudtam megjavítani. Hazafelé emiatt átlóban hol elment a jobb első és a bal hátsó lámpa, hol visszajött. Ezt még szerda este ki kell javítanom, mert csütörtökön már pucoljuk a lemezeket és az ablakokat, zsírzom az első függőcsapszeget, pakolunk. A budaörsi Ikeáig talán eljutunk.

Civitavecchiáig péntek déltől (ahogy ismerem magunkat, annál hamarább nem tudunk elindulni) hétfő estig bő három napunk lesz. Ha beüt a baj, ebben benne van egy napnyi szerelés, kutatás, két nap elég lesz, hogy elérjük a kompot. Hétfőtől pedig Szicília, a nagyon is oda való kisautóval. Az egész család mámorban úszik (nem én túlzom el), ha csak megpróbáljuk elképzelni a helyzetet. De nem, még nem vagyunk rá képesek, nem elég erős a fantáziánk. Majd ott.

Elnézést, ha nem válaszolok a poszt kommentjeire, de autóból ezt nehéz, később se nagyon leszek gépközelben, mert úgynevezett nyaralok. Egy-egy posztot azért majd kiteszek a Totalcar facebook oldalára, csak hogy valami nyomot hagyjak. Cikk majd utána jön.

Ja, mondtam, hogy megcsináltam a Ponton motorját is? Amikor kiderült, hogy elmarad a bianchizás szombaton, dühömben nekiálltam. Többet majd július második felében, addig mindenkinek a legjobb nyaralás, a dolgozóknak pedig a lehető legkevesebb stresszt, viszlát.