Ma 41 éve, hogy a NASA Ausztráliára ejtette az űrlaborját

2020.07.11. 14:30
0 hozzászólás

Az első emberes Holdra szállás és az űrsiklós korszak közé szorítva volt pár év, amikor a NASA egy óriási, Föld körül keringő hordóban ismerkedett az űrrel. Ez volt a Skylab-program, ami ha nem ér olyan furcsa véget és nem szórja meg Ausztráliát pár tonna fémhulladékkal, még ennél is kevésbé lenne ismert. Pedig az oly sokat romantizált, és a Holdra szállásig az egész emberiség által követett űrverseny egy jelentős meccsének szereplője volt ez is. 

btr

Hogy a szovjetek mennyire vették komolyan a Holdért folyó meccset, nehéz tisztán látni. A szöveg persze az volt, hogy az űrbe lőtt Gagarinnal már megnyerték az űrversenyt, de köztudott, hogy komoly terveik voltak a Holdra szálláshoz is. Az amerikaiak nagy lemaradásból előztek, és mivel a nagy nyilvánosságot csak a Holdig érdekelte a meccs, a közönség számára itt lett vége az űrversenynek. Pedig az ment tovább, és ahogy a Szputnyik óta egy-egy lépést kivéve mindig, ezután is a szovjetek diktálták a tempót.

Adta magát, hogy a Hold elérése után egy állandó, emberek lakta űrállomás a megugrandó szint. Voltak kisebb, zéró gravitáció mellett végzett kísérletek már a korábbi küldetéseken is, szóval Föld körüli pályán tartani emberek számára hosszú távon lakható teret a hetvenes évekre fordulva már nem tűnt megoldhatatlannak. Viszont a korábbi küldetések (az összes Gemini például) minden feladata egyetlen, jól körülhatárolt célt szolgált: az alacsony Föld körüli pályán (300-400 kilométer) kipróbálni mindent, amivel a Holdig vezető úton találkozhat majd a legénység. Aztán lement az Apollo-program, a tudománynak pedig még rengeteg kérdése maradt az űrről. Még szerencse, hogy volt kéznél hordozórakéta és képzett legénység.

small skylab

Az első olyan űrállomás, amin emberek laktak a Szaljut-1-es volt '71 áprilisában. Ezt két évre követte a Skylab, de a szokásosnál is nagyobb lemaradáshoz kellett az is, hogy a közérdeklődés hiánya és a vietnami háború miatt ezt a programot már teljes egészében a NASA-nak kelljen kigazdálkodnia a saját költségvetéséből, ami óriási kontraszt volt a hatvanas évek végtelen bősége után. Ebből a sokkból hozták ki a legjobbat, és nagy szerencséjük volt, hogy a törölt Apollo-küldetéseknek hála megmaradt Saturn rakétákkal maradt még néhány ajándék felbocsátásuk, de annyira ráálltak a költséghatékonyságra, hogy még az űrállomás teste is megmaradt hordozórakétából készült: S-IVB harmadik fokozatából alakították ki a hordószerű labort. 

Az OWS belülről. És ez csak a henger egyik vége
Az OWS belülről. És ez csak a henger egyik vége

A szovjetek és az amerikaiak nagyon más életteret alakítottak ki az űrállomásaikon. A Szaljutok apró dobozok voltak a Skylabhez képest, ami már tömegében egész más szint volt (80 tonna, szemben a 18-cal), de ami a Skylab jellegzetességét adta az az óriási kísérleti tér, azaz az OWS, vagyis az orbitális munkaterem. Ebben a 270 köbméteres térben csinált szinte mindent a küldetésről-küldetésre egyre hosszabb ideig itt maradó legénység. Még a később űrsétákon rendszeresített rakétaszék első tesztjét is itt tartották, máskülönben fotóztak, mértek, karbantartottak és űrsétákat tartottak. A harmadik, utolsó triónak jutottak mélyebb tudományos munkák, ők a 84 napjuk alatt már fémolvasztási, ötvözési és forrasztási kísérleteket is végezhettek. Mivel a Skylaben az addigiaknál hosszabb ideig tartózkodott a legénység és akkor még nem tudták, hogy egy két-három hónapos fent tartózkodás hogyan hat a szervezetre, a legénységnek rendszeresen maszturbálnia kellett egészségügyi okokból, ami biológiai kísérletnek sem lehetett utolsó. 

Szóval az évforduló. 1979. július 11-én a Skylab már öt éve volt magára hagyva odafent. Utolsó legénysége a lehető legjobb állapotban hagyta hátra a következőknek tartalék vízzel, oxigénnel és élelmiszerrel. Aztán máshogy alakultak a dolgok. A NASA-nak sokáig voltak tervei a Skylabbel, meg akarták várni vele az űrsikló programot, de egyrészt az borzasztó lassan készült el, másrészt az olajválság és sok egyéb nehézség mellett egy idő után már nem akartak áldozni rá a nehéz időkben. A pálya megemelése nagy feladat lett volna, lemondtak róla, onnantól a kérdés pedig csak az volt, hogyan jön majd vissza. '78-ban egy visszazuhanó szovjet műhold nukleáris szennyezést okozott Kanadában, így a sajtóban kiemelt téma lett a Skylab érkezése. Nukleáris hulladéktól itt ugyan nem kellett tartani, de a közt foglalkoztatta, hogy mennyi marad a 80 tonnás szerkezetből, mire leér a földre, hogy ott mit talál el és mekkora esély van rá, hogy embert öljön. Amikor kiderült, hogy az Indiai-óceánon jön majd vissza, a Fülöp-szigeteken az elnöknek a tévében kellett nyugtatnia a pánikoló lakosságot. 

A bozótosból előkerül egy oxigéntartály
A bozótosból előkerül egy oxigéntartály

A NASA számolgatott, de a Skylab pályájába ekkoriban már egy ideje bekavart, hogy a fokozódó naptevékenység miatt a felső légkör sűrűbb lett, az űrlabor így a várnál hamarabb vesztette el azt a tempót, ami a Föld körüli pályához kell. Végül '79 július 11-én 16:37-kor (UTC), egy körrel a NASA által számoltnál korábban ért vissza a légkörbe. Ezzel ahelyett, hogy Ausztráliától észak-nyugatra, a Indiai-óceánba pottyant volna, Ausztrália délnyugati sivatagát szórta meg mindazzal, ami nem égett el, miután 16-18 kilométer magasan darabjaira esett a szerkezet. Ez a magasság is meglepte a NASA-t, ők ugyanis ennél jóval magasabban várták az állomás szétesését.

Egy szépségverseny Perth-ben, napokkal a becsapódás után. Az esemény díszlete egy nagyobb roncsdarab
Egy szépségverseny Perth-ben, napokkal a becsapódás után. Az esemény díszlete egy nagyobb roncsdarab

A kietlen ausztrál vidékről jöttek az első beszámolók a tűzgömbökről. Utólag már egy ritkasága miatt érdekes esemény az egész, de az első órákban még nem lehetett tudni, megölt-e bárkit a légkörön átszáguldó roncs egy darabja. Nem ölt, sőt, valakit még gazdaggá is tett. Még a zuhanás előtti felhajtás idején felajánlotta egy kaliforniai napilap, hogy tízezer dollárt fizet annak, aki megtalálja, majd beviszi a szerkesztőségükbe az űrállomás egy darabját. Egy ausztrál srác, Stan Thornton állítólag a házuk udvaráról (arrafelé ez lehet több hektár is) vett fel egy megégett fémdarabot, majd amint tudott, San Franciscóba repült és megkapta a pénzét a roncsért. 

ev

A roncs több darabját begyűjtötték, a legnagyobb, egy levegőtartály egy alabamai űrmúzeumban látható, de több múzeum kapott a Skylab darabjaiból. Az sem kizárt, hogy néhány még ma is ott pihen valahol az ausztrál bozótosban, és szinte biztos, hogy hazavittek párat a helybeliek. Esperance városka amúgy, ami sok más Ausztrál várossal együtt érintett volt a visszatérésben, 400 dollár büntetést rótt ki a NASA-ra szemetelésért, amit az űrhivatal sosem fizetett ki. Egészen 2009-ig kellett várni, amíg egy amerikai rádiós szégyenérzete kapcsolt, és a hallgatóival közösen összedobták a pénzt, majd kifizették a NASA helyett.