Az idén hagytam élni a Bamakósokat, és cserébe három hónapig élhetem Afrikát. Mit nem értesz? A bandázás és a falkaszellem megidézése a Trabant-expedició low budgetben szervezett utazásaival szembe megy.
Mi most nem költünk nagy távokra, csak részletes ismeretekre, látnivalókra.
Nincs étterem, nincs hotel, sertésmáj konzervet hoztunk, macisajt meg itt is van.
Sosem volt számomra a pénz értékmérő, minden esetben beváltottam megtehető távolságra.
Most éppen magasságra.
A Tizi n'Tichka hágó felujítási munkálatai befejezéshez közelednek. Sok kicsi kínai összehordta az új, modern átkelés lehetőségét az Atlasz-hegységen.
Így már nem is érdekel annyira.
Igaz, a kihívásnak két hete azzal feleltem meg, hogy kitörtem a bal hátsó kerekemet. Reccs.
Nyugi, azóta már kitörtük a jobb hátsót is. Újra reccs.
Az előző eset úgy esett, hogy esőben toltuk neki a Tesla előtt ezerrel. Néha, amikor bevettünk a szerpentinen egy 90 fokosnál nagyobb kanyart, akkor úgy érezhettük, hogy látótávolságon túlra lehagytuk a 700 lovas elektromost.
Nekünk már "majdnem jó volt", mert elértük a csúcsot, mármint a hágó csúcsát, amikor is a lejtő kezdetén beesett a fékpedál.
De ez már régi történet, lehet el se mesélem.
Róla csak annyit, hogy más lehetőségem nem volt, így "rárántottam a kézifékre" és nem túl szépen, de kifaroltattam a gépest a szalagkorláthoz. Ezt persze a hátsókerék felfüggesztés azzal honorálta, hogy tőből kiszakadt a kasztniból.
Megoldottuk, mint mindent is.
Most újabb kihívás következik, az Ouzoud vízesés elhagyása után. Vagy kerülök egy nagyot és észak-keletről leszaladok vagy 500 km-t a homokdűnés, turistás Merzougaba, vagy átkelünk az Atlaszon és Ouarzazate érintésével lepörgünk a színtén homokdűnés Erg Chigaga-t megnézni.
Nosza, rajta!
Átkelés.
Demnate-ben most nincs heti piac, az erre felhasználható időt majd a Trabi időszakos hűtögetésére szánjuk. Messze nem jutunk. A Tizi n'Outfi gyakorlatilag egy falu közepén kezdődik.
A nosztalgiázásommal együtt.
Hajdan itt egy hölggyel keltem át, aki gyakorlott utazónak mondatott akkoriban, hiszen hetek óta lakott a fejem felett a Trabi tetősátrában. Mindazonáltal, abban az évben rengeteget esett a hó, azon a héten is az Atlaszon belül nem volt iskola, faluk voltak elzárva a külvilágtól, stb. Akkor se voltam kevésbé őrült nekivágni, a navigátorom se mondta hogy: Ne!
Pusztán csak a biztonsági övet fogta maga előtt két kézzel.
De azt 6 órán keresztül.
Érthető, hisz az Ő oldalán volt a szakadék.
Az én oldalamon a sziklafal, előttem meg egy útnak nem nevezhető, behavazott valami, amin erőből, kettesben pörgetve tudott az autó csak átvergődni. Itt számoltam az azévi rekordot, a 100 kilométeren 13 literes fogyasztást. Trabival.
Akkor is átértünk, most se lesz ez másképp. Akkor a hó, a jég, a hideg volt az ellenfél, most a forróság, a murva, a kátyúk és a szintemelkedés.
Nekem már semmi se jó, igaz?
Nem hát!
Három kilométer és párszáz méteres szintemelkedés után máris púpos a hűtő, megy a fűtés az amúgy is harminc plusszos külső hőmérséklet ellenére és a legnagyobb baj az, hogy kifogják a szelet a vitorlámból.
Az előttem az emelkedőn felfelé cammogó, terjedelmes és túlméretes kamion vákumjában haladok, így nincs menetszelem. A szerpentinen megelőzni nem tudom. Marad az egézszégügyi szünet és az autó félreállítása után a hűtés.
Hűtés először, hűtés másodszor, hűtés harmadszor, akárcsak az árveréseken.
Meg kell dolgozni az átkelésért most is, ugyanakkor a látvány magáért beszél. A mért magasságunk 2300 méter, ami 200-zal több, mint a Tichka hágóé. A lombhullató növényzet elhagyása után talán egy fenyvest láttunk, a sivatagra jellemző Tamarisból pedig logikusan egyet sem. Ez az oldal nélkülözi az argánfákat is a rajtuk élő kecskékkel együtt.
Amúgy pedig unjuk már az olivaolajat, de a csajoknak nehéz bemagyarázni, hogy az argánolaj nemcsak kozmetikai cikk, hanem ehető is. Hajdanában videót készítettem argánolajas kenyér reggeliről, meg is kaptam érte a letolást.
A kőzet, ha annak lehet nevezni itt az alapvetően vöröses agyag, ami a Tajine készítésének alapja is. A marrakeshi bazár árának töredékéért adják a készítők ezt a tipusú agyagedényt.
Mennyiért is?
A Tajine bazári kikiáltási ára 300-400 dirham, itt egy helyi piacon öt, azaz 5 dirhamért akart adni egyet egy vén fószer. Úgy szóltak rá a többiek, hogy nem látod? Turisták! Azoknak húsz!
Na, tessék.
Megint nem sikerült inkognitóban maradni.
Pedig napi szinten viselem a Sesh-t (turbán) és a bőrszínem is hajaz már egy hónap távlatából a helyiekre.
Maradjunk csak a hágón!
A leereszkedés ugyanolyan necces, mint a felfelé.
A vízátfolyások nagyjából egészében törölték az aszfaltot, a leereszkedő oldalon néhány helyen nem is igen csikart volna fel a Trabi.
Pedig hét éve itt még út volt.
Turistával egész úton egyetlennel találkozunk, azzal is inkább már Ouarzazate előtt, de Ő is csak rálátásig jött fel.
Rálátásért a világ volt legnagyobb naperőművére.
Ami ma már nem a világ legnagyobbja és gyanítjuk, hogy már nem is termel. Hajdanában egy erőteljes fényoszlop vette körül, mert sokszáz tükör vetítette a fényt egy központi toronyra, ahol hőcserélő rendszerben vizet melegített és az itt nyert hőenergiával termeltek elektromos áramot.
Múltidő.
Az elmúlt hetekben egyszer sem láttunk koncentrált fényt a tornyon, innen a konklúzió, hogy nem üzemeltetik már.
Leeresztjük a Trabit a mesterségesen bővített kanyonban.
A lovak, szamarak vegyesben jelennek meg a tevékkel, majd délebbre már jószerivel a teve lesz a munkavégző. A jellemző építészeti stílus pedig már egészen régről, a XI. századtól kezdődően a Kasbah-k.
Négytornyú, szögletes, családi épületek, fa vázzal, vöröses sárból tapasztva.
A főuriak éppúgy, mint az egyszerű embereké. A tornyok a védelmi funkció mellett a raktározást szolgálták, a földszinti rész egyaránt volt az állatok istállója és hideg időben az emberi szállás.
A négy torony közötti első szint egy fedetlen terasz. Ez az igazi közösségi tér, itt zajlik napközben az élet, de nyaranta a szabad ég alatt a tetőn alszik a család is.
S, ezt a mai modern korra is kivetítették.
A városok úgy néznek ki, mintha épülőfélben lennének. Lapos terasztetők, befejezetlen házak. Modern anyagokkal, téglával, meg a leglehetetlenebb építőanyaggal a zsalukővel.
Mindenhol, mindenki zsalukövet gyárt.
Vacak minőséget, ráállni se lehet, porlik-törik pikk-pakk.
Majd a nyakam szegtem a marrakeshi kempingben, amikor az elősátram próbáltam fára madzagolni és ráálltam a zsalukőre, mint egy sámlira.
Sajna a leginkább impozáns ouarzazate-i kasbah-t éppen renoválják, ezért bővebb betekintést nem nyertünk.
Viszont, ha már itt vagyunk, meséljünk a város másik nagy látványosságáról, vagy látványosságairól.
Ouarzazate a filmstúdiók városa. A legnagyobb látogatható az Atlas Film Studio. Műhelye volt a Kis Buddhának, a Hét év Tibetben, a Gladiátor, a Kleopátra és még a manó se tudja hány filmnek.
Az biztos, hogy bár én nagy borbélyhoz járó vagyok, mindent nem hiszek el. Betértünk itt jómúltkorában egy hajvágás/borotválásra. A figura azzal szédített bennünket, hogy nyírta Jackie Chan-t és borotválta Van Damme-ot is.
Nos, Tamás aki hajat vágatott, nem lett olyan. Meg én se lettem a borotválás után harcművészebb, mint amilyen voltam. De az ár az annyi volt, amiből mondjuk Maliban iskolát tudnánk építtetni. Cserébe másnap lealkudtam az Atlas Studio belépőt egy újságíró igazolvánnyal.
Aztán egy hét múlva szintúgy újságíró igazolvánnyal a belvárosi filmmúzeumot. Mondjuk ide ugyan csak 50% kedvezményt adtak, cserébe ketten is bementünk.
És akkor a mindig kötelező Suk, azaz a bazár látogatás.
Ide már bejárattam egy Abdult, mert lusta vagyok mindig újrakezdeni az alkudozást. Egy elagott kasbában van legalább 30 butik a szuvenírek tömkelegével és ugyanennyi elfogóember. Ezeket kicselezni és eljutni Abdulig, na az a művészet! A társak szinte mindig hősi halált halnak mögöttem, úgy kell visszamenni a tetemekért.
Abdul "normális" figura.
Nem hazudja be hogy ezüst, nem hazudja be, hogy régi és max. kettővel szoroz. Viszont mindenkit megteáztat és az alku végén a normálisnak mondható ár mellé ad valami apró ajándékot is. A többi butikosnak meg szoktam mondani: legyél Te is Abdul.
Na, innen folytatom legközelebb, a sivatagi élményekkel.
A képek profizmusa: Vravuska Levente munkáját dicsérik.
Csonty és a csapat kalandjait a Facebook oldalukon követheted ide kattintva, videóikat pedig itt tudod megnézni. Jó szórakozást!
Ja, és a Parkoló Parádén pedig személyesen is találkozhatsz velük!
