Kék villogóval Budapesten

2014.09.23. 17:59
15 tonna gyorsul akár százhúszra, a fékek néha elfogynak, de menni kell, ha jön a riasztás.

A nevük elhallgatását kérő olvasóinkat mostantól egységesen Lászlónak nevezem majd. Az alábbiakban egy olyan László levelét olvashatják, aki sok éve mentőzik és tűzoltóautót, hivatalos néven fecskendőt vezet. Amikor először olvastam az élménybeszámolót, annyira letaglózott a sok életszerű momentum, hogy észre sem vettem a lényeget. László azért jelentkezett szólásra, mert amikor a múlt héten a szerkesztőség közelében összeütközött két autó, és erről posztoltunk, sok téves komment született arról, hogyan kerülhetjük el a baleseteket, amikor ki kell térnünk egy szolgálatba igyekvő kék lámpás autó útjából. A posztom is okot adhatott némi félreértésre, ezért is jó, hogy olvas minket valaki, aki pontosan tudja, milyen egy magas építésű, nehéz és alapvetően lomha eszközzel sietni a birka autósok közt. És azt is, milyen állapotban van néhány magyar mentőautó. Annyira jó volna azt gondolni, hogy ezeket a hivatásos sofőröket, akiken életek és otthonok épsége múlik jól megfizetik, de a helyzet ezzel éppen ellentétes. Ettől függetlenül számomra eddig ez az év levele.

Dátum: 2014. szeptember 20. 12:27

Tárgy: tc

Címzett: Zách Dániel

Ez a történet csak kitalált, a képzelet műve, minden a valósággal egyező része csupán a véletlen műve lehet! Azért kezdem így, mert ha a vezetőség megtudná, hogy engedély nélkül nyilatkozom, csipkésre rugdalnák a seggem. Elöljáróban annyit, hogy körülbelül tíz éve vezetek tűzoltóautót és szabad napjaimon az Országos Mentő Szolgálat járműparkját amortizálom hivatásszerűen. És ha csinálunk valamit, akkor csináljuk is rendesen... Én nem szóvivő vagyok, aki azt mondja, amit mondani kell, és nem vízfejű főnök, aki az életét az íróasztala mögött töltötte, és onnan tudja jobban mi kell a dolgozóknak. Én egyszerűen használom a technikát, a felszerelést.

Hol is kezdjem?! Talán pár száraz műszaki adat, így éhgyomorra. Csak hogy a dimenziókat megismerjük: egy normál Fecskendő (így nevezik a gyerekek által tűzoltóautónak aposztrofált járműveket) 14-16 tonna. 300 lóerő. És 6 emberélet, aki bent ül vonulás közben. Ja azt mondtam már, hogy ezekben nincs limiter?! (A sebességlimiter azért van, hogy a nagy dög teherautók ne száguldozzanak kedvükre, mert komoly bajt csinálhatnak egy kicsit is nedves úton.) Szóval vidáman felgyorsulnak lakott területen is 120 km/h-ig.

Aki figyelt általános iskola fizika óráin, jó tudom, hogy senki se figyelt, de aki mégis, az tudná hogy a nagy tömeg és nagy sebesség nem jó barátok. Ekkora tömeget minden kereszteződés előtt majdnem állóra fékezni nem gyerekjáték, és mindezt azért, hogy újra felgyorsulhasson a következő lámpáig. Nyilván mindenki rájött, a fékeket nem az örökkévalóságnak tervezték, nem ritkán 15 ezer kilométert sem bír ki a tárcsa és a betét. De hátra van a fekete leves: egy-egy hosszabb vonulás alkalmával a huszadik ilyen satufék után bizony nullához közelít a fékhatás!

Most biztos mindenki úgy gondolja, ez amolyan barokkos túlzás, de nem. Olyan nagyon felizzanak a betétek, hogy hiába koppantja az ember a pedálszelepet a padlóra, hiába vezérli ki mind a féklevegőt, biza egy szem fékhatás sincs! Persze a gyakorlott pilóták tudják, mikor kell a kétsoros váltón visszadobni néhány fokozatot, hogy motorfékkel hűtsük a normál fékeket. Megtanulja azt is az ember, hogy ha kicsit változik a fék nyomáspontja, akkor vigyáz, mert a következő alkalommal nem lesz. Nem untatnék senkit a kamionversenyek szépségével, hogy mennyi vizet visznek magukkal, hogy hűtsék a fékeket. Az ott van, mi meg itt.

Többek közt ezért sem jó a "hopp még átférek előtte" közlekedői mentalitás, ami a múltkori cikkből kiérződött. És hogy mit kéne csinálni? Semmi extra. Ha több sávos az út, akkor a belső húzódjon a felezővonalhoz, a középső vagy szélső sávban autózó pedig a járda felé. Tipikus hiba amit az autósok elkövetnek, hogy a belsőből is jobbra húzódnak, ezzel a szembe sávba kényszerítik a szirénázót. Ez azért nem jó, mert aki szembe jön, az jó eséllyel látni fogja és bekapja a kormányt egy üres résbe a forgalomban, na de aki mögötte jön! Az csak azt veszi észre, hogy 50 méterre tőle szembe jön vele 120-szal valaki, és ideje sincs korrigálni.

A másik tipikus hiba, amit én magam is gyakran elkövetek: hogy nem érdekel a szirénahang. Nem keresem, honnan jön. És ez még súlyosabb kereszteződés közelében. Mindenkinek az a legjobb, ha jó előre látni az utat a megkülönböztető jelzéssel, és hamar el tudom hagyni a szituációt, minél kevesebb ideig föltartva az autóstársakat. Ma már nem kapjuk föl a fejünket egy sziréna hangra...

Na de beszéljünk kicsit vidámabb témáról. Legyen ez egy "Fiktív mentőautó" egy külföldi lezárt versenypályán és természetesen kaszkadőrökkel. Kérjük ne utánozza otthon. Szóval korán reggel, amikor sétáltam az autó felé, már kívülről is meglehetősen ramaty állapotban volt. Amolyan tisztességes szobafestő-Transporter benyomását keltette. Beülve se ragyogott föl a nap, de a kulcs mindig a helyén, és én reflexből fordítottam mindjárt kettőt, az izzítást meg se várva, és láss csodát, pöccintésre indult.

Amíg állítgattam az ülést, rápillantottam a km számlálóra: 790 000 km. Hinnye ez már szép, pedig hogy vigyáztak rá. (Sehogy, a dolgozó gyakran az autón bosszulja meg a kapott feladatok keltette sérelmet.) Na mindegy, az a mentő tisztességesen végigcsinálta az egész napot és éjszakára átadtam egy bajtársamnak, Ő se panaszkodott. Később, amikor már azt hittem, mindent láttam, egy az előzőnél is szakadtabb autót sikerült szerezni, az órája nem kevesebb mint 1 200 000 km-t mutatott, na azt lefényképeztem.

És a háttér, ahol a csodák nem születnek, készítik őket: a műhely igazából tiszta. Nem átlagos autószerelő műhely. A padlót műgyanta borítja, és ha olaj loccsan, ultrás vízzel fellocsolják és felporszívózzák. Átlagos szerszámok, normál villáskulcsok borítják a falat. Emitt egy szétfűzött blokk, amott egy hátsó híd. Itt kérem még mindig folyik a termelés. Nem privatizálták és nem változnak az arcok sem. 16 db csápos emelő zsúfolásig tele, pedig még csak reggel van.

Minden jó érzésű ember inkább kávézna, de itt nincs rá idő. Hogy is volna, ha kinéz az ember az udvarra, dugig tele javításra váró mentőautóval. Nagy a telek, mondhatni állami léptékű, mégis nehezen találni szabad parkolót. A várakozó mentők között némelyik csúnyán törött, mások támolygó futóművel. Az átlag kb 4-500 ezer az órákban nem vicc. Főleg ilyen körülmények között. Sok autó az utcán lakik és a téli hajnalban, amikor jéghideg a motor, akkor se kíméli a Gépész, sőt, ha őszinte akarok lenni igazából sohase kímélik.

Az az őrült nagy mázli, hogy 1990-ben bevásároltak Toyota és Mercedes autókból. Na ezek elpusztíthatatlanok. Pedig minden áldott nap megpróbálják. Ha fuvarozó lennék, csak ilyet vennék az tuti! A Mercedesek bőrkormánya - khhmm gumikormánya nem kopott, hanem porlik és mállik. A bal kéz érintésénél, ahol legtöbbet fogják, már centi mély a kráter. Toyota Szán ezt is az örökkévalóságnak tervezte, itt kemény műanyag a volán! Leginkább a régi fülkés telefon kagylójához tudnám hasonlítani az anyagát. A recézés rég lekopott, polírozott simaságú körben. Óóó és a Fordok. Új fiú a csapatban. A leköszönő "kőművesbrigádtransit" utáni ezredfordulós. Itt látszik igazán, hogy régen más futásteljesítményre tervezték a haszonjárműveket (is). Amin csúnya sebeket okozott a ridegtartás, az a beltér. A műszerfal soha semelyikben se ép. Kitört szellőzők, leszakadt burkolatok mindenütt. És mégis, van valami dac, valami gőg ezekben a járművekben. Az élni akarás, a kitartás, hogy még ezt a napot is kibírom. Még ezt is. És hogy a modern közös nyomócsöves motorok nem bírják? Tulajdonképpen csak máshoz viszonyítva nem bírják. Ha ezek az autók ilyen gyilkos üzemben félmillióval a mechanikában simán üzemelnek, vajon mennyiről tekerik vissza az órát az átlag fehér furgonokban a Hahun, ha azokkal gondok vannak?! Ugye a régi adagolós dízelek.

Fontos tényező a "megkülönböztetett üzem": ez a gyakorlatban jéghideg motorra egy izzítás és padlógáz! A jobb érzésű gépészek sem várják meg, hogy az olajnyomás felérjen a hengerfejbe, csak magukban sajnálják a technikát. Az emberélet fontosabb. Mondanám, hogy egy-egy hosszabb vonulás után, ha megérkeznek még visszahűtik a turbót, de nem. És mi ebből a tanulság? Hát az nincs. Talán csak az, hogy ha sziréna hangot hallunk, ne legyintsünk, hanem nézzük meg, honnan jön. Ők is, mi is gyorsabban túl leszünk rajta.